2016. április 1., péntek

22.rész*Pillangók és a kandúr

- Sel, nyugodj meg!

Egy lány érinti meg a kezemet, de én csak a könnyeimmel küzdök. A látásom homályos, a szívem megszakad, az ujjaim pedig szorosan fonódnak a kormányra. Odakinn sötét van, az út szinte kihalt, és csak elszórtan halad el mellettünk egy-egy jármű. A szélvédőn az eső erős hangja hallatszik, míg az égboltot a villámlások világítják meg olykor.
- Miért? Miért teszi ezt?
- Sel!
Kiált fel, én pedig a fékre taposok, ahogyan meglátom, hogy az én sávomba tér át a szeme jövő autó. Igyekszem tartani, de lehetetlenségnek bizonyul, és a sötétség, s a távolodó síkoltás hangja marad...

Hirtelen ülök fel az ágyban, a szívem hevesen ver, és a testem verejtékben úszik. Ennek ellenére a meztelen testemen feljebb húzom a takarót, ezzel eltakarva a csupasz mellkasomat. A hajamba túrok, a levegőt kapkodom.
- Édesem, minden rendben?
Harry mély, álmos hangja csapja meg a fülem. Felül mellettem, tenyerét a hátamra simítja, míg a másik kezével a hajamat söpri ki az arcomból.
- Kicsim, hé - az államnál fogva fordítja maga felé az arcomat. - Mi történt?
- Csak egy rossz álom - halkan felem.
- Akarsz róla beszélni? - a fejemet nemlegesen rázom. - Rendben, hozok egy pohár vizet.
Ajkait a homlokomra nyomja, majd feloltja a mellette levő kislámpát és kiszáll az ágyból. Ahogy van, meztelenül hagyja el a szobát, én pedig még mindig dübörgő szívvel dőlök vissza a párnára. Lehunyom a szemhéjaimat, miközben próbálom a lélegzetem normalizálni. Hallom Harry lépteti, melyre felülök, és a felém nyújtott italt magamhoz is veszem. A hűs víz könnyeden folyik végig a torkomon. Nagy kortyokban iszok, aztán leteszem a szekrényre.
- Köszönöm - bújok Harryhez, ahogyan leoltja a villanyt. 
- Jobb kicsit?
- Igen - suttogom, s félve, de lehunyom a szemeim.

Reggel egyedül ébredek, de lentről hangok szűrődnek fel, s azonnal ráeszmélek, hogy Harry és Rosie serénykedik. Kimászok az ágyból, s elvonulok a fürdőszobába, ahol sietve készülök el. Felveszem a ruháimat, amelyek melegek, még is remekül passzol a mai naphoz. A hajamat összefogom a fejem tetején, a sminket hanyagolom, mély levegőt veszek és elindulok a földszintre. 
- Bébi, ne maszatold össze magad - nevetve szól a kislányára Harry.
Bedugom a fejem az ajtón, és mosolyogva figyelem, ahogyan Harry mellett Rosie egy széken áll és a palacsintákat tölti meg. 
Harry észrevesz, elmosolyodik.
- Nézd csak ki ébredt fel - súgja a lányának.
- Sel! - Rosie felkiált felém pillantva nutellás arccal. 
- Jó reggelt - megyek beljebb és a kislány hajába nyomok egy puszit. - Mit csináltok?
- Palacsinta! - kiált fel lelkesen Rosie.
- Reggelit csinálunk, aztán elkészítem Rosiet, és mehetünk, ha neked is megfelel - mosolyog rám Harry, és a palacsinta tésztákat az asztalra helyezi. - Gyere bébi - emeli át az ő tányérját is, majd a székkel együtt tolja elé a kicsit.
Leülök én is, Harry pedig elémteszi a zöldteámat. Megköszönöm neki, s magamhoz is veszek egy palacsintát, melyet lelocsolok juharsziruppal és egy kevés citromlével is. Csendben eszünk, csupán néha Rosie tesz megjegyzést, hogy mit is fog kipróbálni a játszóházban.
- Irány arcot mosni, maszat! 
Rosie kuncogva indul az emelet irányába, amint két palacsintát megevett és a reggeli kakaót is eltüntette.
- Igazán remek munkát végeztetek - pillantok Harryre. - Köszönöm a reggelit.
- Jobban vagy? - teszi a combomra a kezét.  
- Csak egy álom volt - nyugtatom meg annak ellenére, hogy én nagyon is megborzongok még mindig hacsak eszembe jut, 
- Biztosan? 
- Igen - mosolygok rá.
- Oké.
Felsóhajt, közelebb hajol és az ajkait egy pillanatra az enyémé ellen nyomja. 
- Megnéznéd Rosiet? Addig én elpakolok.
- Persze.
Az emeletre sietek, egyenesen a kislány szobájába. Széles mosoly húzódik a számra, ahogyan megpillantom a szekrény előtt álldogáló kicsit. Az arca már nem maszatos, ám a szőnyegen a nedves, maszatos felsője hever. Felveszem a ruhadarabot és a szekrénye melletti színes, műanyag szennyesbe dobom. 
- Mit csinálsz?
Nem válaszol, csupán a kis kezét kinyújtja és mutogatni kezd az egyik polc irányába. Gondosan van minden pici ruha össze hajtva, vagy éppen felakasztva. Leveszem a pólókat, amelyekre mutatott, ő pedig a tetején levőt le is veszi, és elkezdi felvenni. Visszahelyezem a felsőket, becsukom a szekrényt.
- Sel! Fonás - hajjeféjét nyújtja nekem, amely rózsaszín árnyalatú. 
- Fonjam be a hajad?
Bólint, így leülök a földre, ő elém, és elkezdem kifésülni a barna tincseit. Kettéválasztom, majd elkezdem befonni fentről. Meglepően könnyen megy és fogalmam sincs, miért, de egyszerűen gördülékenyen haladok végig, aztán egy átlátszó szilikon gumival fogom meg. Elkészítem a másik felét is, aztán a feje búbjára nyomok egy puszit.
- Na mi tart ilyen sokáig?
Hátra pillantok Harry hangjára, aki mosollyal az arcán figyel bennünket. Rosie feláll, és az édesapja lábaihoz siet. 
- Szép!
- Nagyon szép vagy életem - emeli fel a kislányt. - Indulhatunk?
- Igen.

A játszóházban lepakolunk az öltözőben mindent. Zokniban lépünk a műanyag szőnyegezett padlóra, amely arra megfelelő, hogyha a gyerekek elesnek, semmi bajuk sem lesz. 
- Csúszda - izgatott hangon mondja Rosie és már el is tűnve mellőlünk rohan az említett játék felé. 
Harry utána sietne, de megfogom a kezét.
- Semmi baja nem lesz - nyugtatom meg.
- Biztos? - sóhajt fel. - Rendben, de menjünk oda, kérlek.
- Miden gumiból van, mi baja lehetne? És tökéletesen látod. Oda mehetünk, de ne komplikáld túl a helyzetet.
- Köszönöm, hogy itt vagy - húz magához, halántékon csókol és lassan a csúszda felé andalgunk. 
- Apuc!
Rosie irányába tekintünk, aki nevetve csúszik le. 
- Ügyes voltál! Mehetek én is?
Bólogatva kuncog, a kezét nyújtja Harry pedig megfogja és együtt indulnak el a mászoka irányába, amely a csúszda tetejére vezeti őket. 
Imádnivaló a közöttük levő kapcsolat. Fogalmam sem volt, hogy mit is gondoltam akkor, amikor megtudtam, hogy édesapa. Bár tény, hogy egy pillanatra sem fordult meg bennem az a tény, hogy esetlegesen rossz apa lenne. Harry egy szeretni való srác, aki önzetlenül tudja szeretni a másik személyt, legyen az a kislánya, az édesanyja, vagy éppen a nevelőapja. Mindig mosoly van ah arcán, amikor feszült, akkor is az arcán mosoly díszeleg, s a gödröcskék is megmutatják magukat.
- Sel!
Rosie hangja hasít ismételten a levegőbe, mire felkapom a fejem. Harry mellett ül a kicsi, integet, én pedig viszonzom. Követem a szemeimmel, ahogy együtt csúsznak le a széles lejtőn, a végén a gumi szőnyegre érkezve.
- Áu! - jajdul fel Harry. 
Rosie már itt sincs, nem érdekli a lesérült apja. Felállok és a kezemet nyújtom a földön ülő srácnak.
- Na mi történt? A hosszú lábakkal nem tudtál talpra érkezni?
- Nem vicces!
Húz magához a vállamnál fogva és leül mellém, ahonnan együtt figyeljük a kislányt, amint másik gyerekekkel játszik.
Fogalmam sincs, hogy hány játékon és nevetésen vagyunk túl, de Rosie hasa jelzi, hogy éhes, így a büfék felé indulunk. Harry felemeli a kicsit, hogy lássa a kínálatot. 
- Halacska!
- Rendben bébi. Te mit kérsz? 
Fordul felém, ám a választék nagy, és túlságosan is ínycsiklandozó minden. Harry leadja a kislány rendelését, aztán a sajátját, mire sikerül eldöntenem, hogy mit is szeretnék. 
Tálcákkal egy asztalt el is foglalunk. Rosie mellém ül, én pedig a halrudakat felszelem neki, hogy a műanyag villájávval könnyen tudjunk enni. Megköszöni, és majonézbe mártogatva enni is kezdi. Harry mosollyal az arcán néz rám, aztán a saját tányérjára fordítja a tekintetét. Követem a példáját és én is elkezdem elfogyasztani a kikért finomságokat. 
Rosie lassan evett, hiszen közben be nem állt a szája. Mondta, hogy szeretne eg pillangót az arcára, és, hogy Harry is és én is festessek valamit. Így lettünk Rosieval pillangók, míg Harry egy kandúr mintázatot kapott.
- Ugorj!
Késő délután van, Harry az ajtónál áll, Rosie pedig a hátára mászik a kocsi üléséről. Szorosan megkapaszkodik a nyakába, én pedig bezárom az ajtót, és úgy indulunk a ház bejáratához. Rosie apukája arcán tapogatózik, és a felfestett bajszát piszkálja. 
Harry a kanapéra dobja kislányát, és vad kandúr módjára kezd el viselkedni vele. Rosie hangosan kacag fel.
- Sel! Segíts!
Megfogom a kis kezét és kihúzom Harry alól, s az emelet felé kezdek el vele sietni.
- Pillangók elrepülnek! - kiáltok vissza, ám Harry utánunk ered.
A ház hangos, önfeledt nevetéstől visszhangzik, s gyermeki kacajtól, amely a szívemet melengeti.

3 megjegyzés:

  1. De kis édes lett ez a rész. Olyan kis családias és érezhető benne a szeretet. Bár az elején Sel álma azt sugallja h egyre többet fog megtudni majd a múltjáról tehát egyre több ilyen álma lesz vagy ilyen bevillanások ami miatt beugranak neki szép lassan a dolgok. Várom nagyon a következőt! Remélem amúgy hogy jól vagy és ebben a pár napban kipihented magadat! :*

    VálaszTörlés
  2. Nagyon jo lett hihetetlenul szivmelengeto Rosie es Harry kacsolata.Az egesz ilyen meghitt csaladias, ahogy elolvasod megjelenik elotted egy szereto csalad .Azt pedig remelem , hogy Selnek egyre tobb emleke lesz mar nagyon varom a kovetkezot.

    VálaszTörlés
  3. Szia :)
    Nagyon klassz lett:) Örülök hogy ilyen aranyosak együtt mint egy igazi család:)Remélem Selnek lassan de biztosan visszatér az emlékezete, és minden a helyére kerül :)
    Várom a következőt :)
    Kolett

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Epilógus

Könnyek folynak végig az arcomon. A szívem gyorsan ver, a fülem sípol, és egyszerűen nem akarom elhinni a dolgot. Nagyot nyelek, úgy érze...