2016. április 9., szombat

23.rész*Felvételek sokasága

Facebook csoport: Alexa S. blogs

A telefonom csengése térít magamhoz, amely meglep. Próbálok a kijelzőre nézni, de a fénye teljesen elvakít, így hunyorítanom kell. Harry neve villog. Először megijedek, hogy elkéstem, aztán az óra bizonyítja, hogy még fél órám lenne az ébredésig. 
Kíváncsian emelem a készüléket a fülemhez, s még kellően álmos hangon köszönök a vonal túl végén levőnek. 
- Ne haragudj, hogy felkeltettelek - kezd el azonnal mentegetőzni. 
- Semmi gond - ülök fel teljesen. - Mi történt?
- Rosie beteg. Niall jön majd át később, aztán anyához kellene elvinnem, viszont lenne egy fontos dolog, amiért be kell mennem a pékségbe. Liam jön, beszélnél vele addig te, és átnéznéd az iratokat? 
- Mi a baja a kislánynak? 
Aggódó hangon kérdezem. Pár napja találkoztam vele utoljára, de akkor kitűnő egészségben volt. Semmi jelét sem mutatta annak, hogy esetleg egy megbetegedés áldozata lesz. 
- Lázas, köhög és a torka is fáj - sóhajt fel. - Nagyon keveset aludt az éjszaka, most is mesét néz.
- Figyelj, nem lenne jobb, ha én mennék át nem sokára? Akkor nem kellene elvinned se, és otthon pihenhetne. Persze, ha nincs rám szükséged, és ez neked is így megfelel.
- Sel, nem akarlak ilyennel terhelni! Megbízok benned, és valóban egyszerűbb is lenne...
- Akkor ne keress kifogásokat! - kuncogok fel kissé. - Elkészülök, és indulok is!
- Köszönöm!
- Semmit sem kell köszönnöd!
Bontom a vonalat, aztán kikapcsolom az ébresztőórámat, s a meleg ágyamat a hátam mögött hagyom. Beágyazok, és át is sietek a fürdőszobába, ahol készülődni kezdek. A hajamat összefogom egy copfba, sminket nem teszek fel, csupán megmosom az arcomat és a fogaimat.
A szobámba a szekrényből csak előkapok pár ruhadarabot, aztán magamra is veszem azokat. Kényelmesen, még is lazán, de csinosan öltözök fel. A kabátomat magamra kapom, ahogyan az adidas cipőmet is. A kapucnimat a fejem tetejére húzom, annak ellenére, hogy eső nincs, a szél eléggé hidegen fúj. A lábaimat gyorsan szedem, a hidegnek köszönhetően, ám a telefonom megrezzen a zsebembe. Kíváncsian veszem magamhoz, és olvasom el az érkező üzenetet. Harry írt, hogy menjek csak be nyugodtan, csengetés, kopogás nélkül, mert Rosie végre elaludt. 

Ahogyan Harry kérte pár perce, benyitok a házba, amelyben csend és félhomály honol. Leteszem a táskámat, megszabadulok a kabátomtól és a cipőmtől is, miközben Harry megjelenik.
- Sel, szia - mosolyog rám, és magához von egy könnyed csókra. - Köszönöm.
- Fejezd be, tudod, hogy semmit sem kell köszönnöd! 
- Hát persze, nekem van a legcsodálatosabb barátnőm.
Egy kósza tincset tűr el a fülem mögé, aztán a kezemnél fogva a konyhába vezet. Mosolyogva ülök le a pulthoz, amelyen már egy csésze tea gőzölög. 
- Gondoltam, ha már nem tudok elmenni érted, ennyi kijár.
- Csak ennyi? - vigyorgok rá. 
- Nem, nem csak ennyi - hajol lassan közelebb, az ajkait pedig lágyan az enyémekre illeszti. 
Lassan csókol, kihasználja az időt. Olyan, mintha napok óta nem csókolt volna, pedig ez nem így van. A combomon pihenő kezét megkeresem, egybefonom az ujjainkat, és elszakadok tőle lassan. A vállára hajtom a fejemet, s mélyen magamba szívom az illatát. 
- Mikor kell indulnod?
- Már is meg akarsz szabadulni tőlem? - nevet fel.
- Eszem ágában sincs. Csak előbb haza is jöhetsz, ha végzel - fordítom felé a fejemet és gyors puszit csenek tőle.
- Igen, valóban. Ma csak Liammel találkozok és jövök is haza. Gondolom valami gyógyszert is ír Niall, amit ki kell váltanom. 
- Semmi baj nem lesz, hamar meg fog gyógyulni, nyugi!
- Igen tudom - sóhajt fel. - De féltem. Olyan kicsi!
- Tudom, Harry és ez a normalis, hiszen a lányod. De rendbe fog jönni.
- Köszön...
- Ki ne merd mondani!
- Oké - vigyorog. - Akkot tényleg megyek. Ha lázas, itt a gyógyszer. Viszont valami reggelit imádkozz bele kérlek, este sem evett valami sokat.
- Minden tőlem telhetőt megteszek. 
- Sietek - ad egy gyors puszit és már el is hagyja a helyiséget.
Mivel Rosie mellett a helyem, így a teám társaságában vonulok be a nappaliba, ahol a kanapéra ülök, mellé, amely most ki van nyitva. A televízió egy mese adóra van kapcsolva, én pedig azt nem is piszkálva merülök el a képkockákban. 
Fogalmam sincs, hogy hány mesét is tudhatok magam mögött, csak arra leszek figyelmes, hogy az égbolton előtűnik a nap, s mellettem Rosie is mocorogni kezd. Kinyújtja a kis kezét, én pedig megfogom, hiszen tudom, hogy az édesapját keresi. 
Lassan aprókat pislogni kezd, s amint kitisztul a látása, kis mosolyra húzza a száját. 
- Jó reggelt - dőlök le mellé, és a haját kezdem el simogatni. - Hogy érzed magad?
- Fáj - mutat a torkára, de a hangján is hallani lehet, hogy valóban gyengélkedik. 
- Éhes vagy, manó? - egy bólintással reagál. - Mit szeretnél? Palacsintát? - újabb bólintással felel. - Rendben. Itt maradsz, nézel mesét addig, oké? Gyorsan megcsinálom, és ide hozom neked.
Homlokon csókolom, és betakargatom, míg ő az oldalára fordul, s úgy nézi a mesét.
Sietve szerzem meg az alapanyagokat, és keverem ki a tésztát. Amíg az első sül, addig gyümölcsöt is vágok össze, hiszen a vitamin csak segíthet Rosien. Banán, alma, körte és még eper is kerül a tálba. Innivalónak kakaót csinálok, s mindent felpakolok egy tálcára. Nem csináltam nagy mennyiséget, mindössze annyit, hogy Rosie és én is jól lakjunk. 
Ahogyan beérek a nappali falai közé, a kicsi fel is ül, és a takarót megigazítja. A tálcát a lábai mellé állítom, olyan mintha egy kis asztalka lenne előtte. 
- Kérsz még valamit? - kérdezem, de rám sem figyelve már egy szelet banánt a szájába is vesz. 
- Nem - mosolyog fel rám, én pedig mellé ülök, és a saját tányéromat magam elé veszem.
Csendben eszünk, miközben a mesét nézzük, s nevetünk is olykor. Néha Rosiera pillantok, aki lassan megeszi az összes ételt. A gyümölcsből nég kevés van, de belemerülve a televízió képernyőjébe, eszelgeti szépen.
Kopogást hallok, s biztos vagyok benne, hogy Niall az. Felállok, miközben Rosie tudomására adom, hogy beengedem Niallt. 
- Szia Sel - mosolyog rám kedvesen. - Merre van a kis betegünk?
- A nappaliban reggelizik éppen. 
- Niall bácsi - vigyorog rá a szöszire a kicsi. 
- Mi a baj kicsim? - foglal helyet mellette, és vizsgáltatni kezdi. Rosie türelmesen tűri, ahogyan Niall vizsgálja.  

Rosie haját simogatom, a televízió hangját lejjebb veszem, s a takarót pedig a hátára is ráterítem. 
Miután Niall elment, adtam neki egy lazcsillapítót, amely eper illatú folyadék formájában könnyítette meg Rosienak a bevételét. 
Mivel már mindenem fáj a sok üléstől, így felállok, és sétálgatni kezdek. Sokszor voltam itt, de még nem igazán tanulmányoztam a helyiséget. A kandalló felett díszek sorakoznak, amelyek látszanak, hogy kézzel készültek, gondolom Rosie által az óvodában. Elmosolyodok, aztán megakad a tekintetem egy anyáknapi kis dísztárgyon. Az ujjamat végighúzom rajta, s tovább nézelődők. A könyvespolchoz lépek, amely meglepően rendezett. Az ujjaim a könyvek gerincén szaladnak végig, míg a tekintetem a címeket pásztázzák. Bátorkodok leemelni egy fotóalbumot a polc tetejéről, kissé nyújtózkodok, de sikerrel járok. Leülök a fotelbe, és felnyitom. Az érzéseim vegyesek, ahogyan a képekre pillantom, hiszen magam sem értem, hogy Harrynek miért vannak meg ezek a képek. Olyan tízenegy-két évesek lehetünk, és a mi hátsó kertünkben játszunk. Felismerem, hiszen az ablakom arra néz. Emlékek nem törnek fel ennek láttán, de még is mosolyra húzódik a szám. A következő oldalra megyek, ahol pár kép van, amin én szerepelek. Mosolygok, boldognak látszom. 
Ahogyan haladok előrébb, s előrébb, egyre jobban frusztrál az érzés, ahogyan csak Harryt és magamat látom a felvételeken. Érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemeimbe, amikor megpillantom a napsütésben készült fotókat. Egy piros-fehér kockás pléden ülünk, Harryvel. A mellkasának vagyok dőlve, az ő keze pedig a pocakomon pihen, amely igen kerek. A könnyek már nem csak, hogy szúrják a szemeimet, de makacsul végig is folynak az arcomon. Egyszerűen nem tudok tovább menni. Összecsukom az albumot, s a kanapén alvó kislányra nézek. Szinte fájdalmasan zokogok fel, ám próbálom visszafogni magam. 
Hallom, ahogyan Harry megérkezik, de mozdulni nem bírok. A tekintetünk megakad, s értetlenség van a szemeiben, amíg az ölemben pihenő albumra nem pillant. Összeáll neki a kép, s az ő szemei is hasonlóan könnyekbe borul.

5 megjegyzés:

  1. Végre�� Ótejóég�� Nem is tudok mit írni, csak ááá, imádtam, és erre vártam és.... Wáá❤️Nem kínozhatsz minket, muszáj minél hamarabb hoznod a következő részt, egyszerűen... Áá, nem is tudok most mit írni, csak annyi, hogy fantasztikus volt, és SIESS ahogy csak tudsz������❤️��

    VálaszTörlés
  2. Úristen ez hihetetlen.Nagyon imádom.Nekem a kedvenc filmem a fogadom és az meg hasonló sztori és köze van az 1D-hez én teljesen beleszerettem ebbe a blogba.Író példaképem vagy.Nagyon boldog lennék ha csak egy kicsit is írnék ilyen jól mint te.Már várom a folytatást Nagyon.Nagyon

    VálaszTörlés
  3. Te jó ég :) Nagyon jó lett :)Kíváncsi vagyok Rosie miért nem szólt Selnek, és hogy ezek után mi lesz :)
    Várom a következőt :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés
  4. Jézusom ez valami eszméletlen jo! :o <3 Nagyon varom hogy folytatódik a tortenet! I.adom! <3 <3 :3 SIESS a kovivel! :*

    VálaszTörlés
  5. Nagyon izgi rész lett ☺ hamar hozd a kövit ��

    VálaszTörlés