2016. április 21., csütörtök

25.rész*Hajnali órák zavaros pillanata

Rosie az ülésében ül, hiszen hazafelé tartunk. Az orvosok sem tudták megmondani, hogy mi is történt, csupán annyival magyarázták, hogy túlaggódjunk az egészek. Ekkor erőteljesen kikeltem magamból, mire Harry rántott vissza, és emlékeztetett, hogy egy kórházban vagyunk, a kislányunk szobájába, aki pirosló szemekkel pislogott.
Harry könnyedén hajt végig az úton, én pedig az alvó kislányunkat figyelem, aki kissé elnyílt ajakkal szuszog. Azonnal megjegyzem magamban, hogy nagyon is hasonlít Harryre. Ám annak ellenére, hogy tudom, én vagyok az a személy, aki a világra hozta, semmi hasonlóságot nem látok kettőnk között. A kezem a lábain pihen, amelyeket szorosan fog, attól függetlenül, hogy az álmaiban él.
- Mindjárt hazaérünk - tájékoztat halkan Harry.
Bólintok, amikor a visszapillantóban a tekintetünk találkozik egy pillanatra. Furcsa hallani, ahogyan az eddigi itt idegen házat a közös otthonunknak becézi. Visszavezetem az alvó angyalkára a pillantásomat és figyelem, ahogyan békésen alszik.
Harry kijelentése beigazolódik, amikor is felhajt a kocsi beállóra a ház mellett. Kiszállok, és megkerülve a járművet, kicsatolom Rosiet és magamhoz veszem. Harry a csomagokat hozza, aztán zárja az autót, és már mellettünk is teremve nyitja ki a bejárati ajtót.
Rosiet az emeletre, egyenesen a szobájába viszem. Leülök vele, ő pedig mocorogni kezd. Ajkaimat a feje tetejére nyomom, és gyengéd puszit adok neki. Már nem érzem forrónak, amely megnyugtat, hogy a láza nem tért vissza.
- Itthon vagyunk - pillantok a lustán pislogó kislányra. - Átöltözünk, és lepihensz, rendben?
Nagyot ásít, én pedig elkezdem a pizsamáját ráadni. Erőtelenül, de segédkezik nekem, talán azért, hogy mielőbb újra visszaaludhasson, immáron a saját ágyában, a kis játékai között. Ahogyan a rózsaszín anyagban van, már magától mászik a meleg takaró alá. Végigsimítok a haján, és figyelem, ahogyan a kis plüss maciját magához ölelve le is hunja hosszú pilláit.
Nem teljesen csukom be, mindössze csak beljebb hajtom az ajtót, és úgy megyek le a földszintre. Kisebb nesz csapja meg a fülem a konyha irányából, így oda indulok. Harry ételt melegít, amelyről felpillant rám a lépteim hajlatának köszönhetően.
- Elaludt - felelem anélkül, hogy rákérdezne.
- Remélem, hogy hamar meggyógyul, és már nem lesz láza - sóhajt fel, és lehúzza a tűzről az edényt. - Vacsorázol velem?
- Nem vagyok éhes - ellenkezem azonnal, miközben leülök.
- Semmit nem ettél egész nap, muszáj lesz most valamit!
- Harry, felnőtt ember vagyok és tökéletesen el tudom dönteni, hogy mikor szeretnék enni - nem emelem meg a hangom, csupán a valóságra világítok rá.
- Igen, valóban az vagy, de akkor sem ettél semmit egész nap, és nem szeretném, hogy esetleg rosszul legyél - teszi le elém a tányért már az étellel megpakolva, amely nagyon is jól néz ki, és az illata is fenséges.
Figyelem, ahogyan otthonosan mozogva a konyhában pillanatok alatt tesz egy-egy poharat az asztalra és egy kancsó citromos vizet. A villák is hamar elő kerülnek, én pedig nem ellenkezek tovább. A hasam az ínycsiklandozó látványra megkordul, jelezve, hogy valóban régen szenteltem neki figyelmet. Csendben kezdünk el enni, a feszültség kézzel fogható szinte. Az íz világa az ételnek lenyűgöz. Érzem, hogy nem egy rendelt étel, hanem teljesen házi, bár fogalmam sincs,  hogy Harry vagy pedig Anne készítette. Lassan tűnnek el a tányéromról a kisebb falatok, míg tényleg, teljesen jóllakottan töltök Harrynek, és magamnak is italt.
- Köszönöm, finom volt, de több tényleg nem megy.
Töröm meg a kínos csendet, míg Harry továbbra is eszik. A tányéromon majdnem a fele ott maradt az ételnek, de Harry kifejezetten nagyobb adagot pakolt rá. Fogalmam sincs, hogy régen ennyit ettem-e, de most az adag fele is tökéletesen eltelített.
- Semmit sem kell mondanod, megköszönnöd. Otthon vagy, Sel - gyengéd hangon mondja, melyre felelni nem tudok.
Belekortyolok az italba, és kényelmesen hátra dőlök, míg várom, hogy Harry is végezzen.
- Szeretnék maradni Rosie miatt.
- Persze, egyértelmű.
- Utána is természetesen sokszor szeretném látni, de ha nem zavar, akkor pár napot itt lennék, amíg nem gyógyul meg - magyarázom.
- El akarsz hagyni? - szíveket facsargató hangon teszi fel a kérdést.
- Fogalmam sincs, hogy mit szeretnék, Harry - őszintén, a szemeibe nézve mondom. - Át szeretném gondolni az egészet, szeretnék beszélni a szüleimmel.
- A véleményüket szeretnéd?
- Természetesen nem - horkanok fel. - Ezek után senki véleménye sem érdekel, csak a saját gondolataim, még ha az emlékeim igen gyatrák is, szerintem meg tudok hozni pár döntést.
- Változtak az érzéseid?- áll fel, és a tányérokat a mosogatóhoz viszi.
- Ez a kérdés komolyan elhangzott? - megfordul, a pultnak dől és rám mered. - Szerinted minden abban maradt volna, ahogyan az Párizsban volt, vagy amik utána történtek. Természetesen változtak az érzéseim. Tudod, hogy eddig is nagyon szerettem Rosiet, most már, hogy tudom, az én lányom, különös kapocs van közöttünk. És veled kapcsolatban is, Harry, a vőlegényem voltál!
- Voltam? - csuklik el a hangja.
- Adj egy kevés időt, oké? - állok fel.
- Rendben. Megcsinálom a heverőt, aludhatsz a hálóban nyugodtan - indulna kifelé, de a keze után nyúlok, hogy megállítsam.
- Felnőtt emberek vagyunk - mutatok rá a dologra. - Attól, hogy időt kértem, még nyugodtan hajthatjuk álomra a fejünket egy ágyban. Nem lesz világ vége. Hacsak te nem ragaszkodsz a díványhoz.
- Nem, persze, rendben van így - ért egyet. - Megnézem Rosiet.
- Le kellene fürdetni, és valamit ennie is kellene.
- Szerintem ne ébresszük fel. Ha éjjel felébred, akkor úgy is szól. Had pihenjen.
- Rendben, akkor én gyorsan lezuhanyozom, ha nem bánod.
Az emeletre érve ketté válunk, és az én utam a fürdőszobába vezet. A hajamat kusza kontyba a fejem tetején fogom össze, a ruháimtól ebesen szabadulok meg, és állok be a zuhany alá. Mivel semmi nincs nálam, így Harry tusfürdője marad a lehetőségek között. Gondolkodás nélkül kapom fel, s mosakodok meg vele. A jellegzetes illata azonnal be is leng mindent. A forró víz szinte égeti a bőrömet, de amúgy sem szándékozom hosszabb időt a zuhany alatt tölteni a szükségesnél, így elzárom azt, és egy nagy fürdőlepedőt tekerek a testem köré. Mivel a mai napon viselt ruháimon kívül semmi nincs itt, így a törülközőbe csavarva hagyom el a helyiséget, annak reményében, hogy Harry megszán néhány ruhadarabbal, amelyek megfelelőek az alváshoz.
Belépve a hálóba megtorpanva nézem, ahogyan Harry a díszpárnákat tünteti el az ágyról, miközben felpillant érkező személyemre.
- Semmi nincs nálam, esetleg, ha kaphatnék valamit, hálás lennék - fogom rövidre.
Bólintva lép a szekrényéhez, melyből egy pólót és egy bokszeralsót is kivesz. Átnyújtja őket, én pedig már csak arra várok, hogy magamra hagyjon.
- Rosie még alszik, és a láza sem jött még vissza, szerencsére - mondja, ahogyan magának is megszerez egy alsót, és elhagyja a szobát, így magamra hagyva engem.
Megtörülközök, és a két kényelmes ruhadarabba bele is bújok. A törülközőt kiterítem, és átsétálok Rosie szobájába. A sarokban a színes ki asztalon egy gyér fénnyel világító lámpa ég, amely enyhe homályban tartva a helyiséget, biztosítva, hogy Rosie az éjszaka folyamán nem a korom sötétségre ébred. Halk szuszogása tölti meg a teret. Közelebb lépek, leguggolok, és a kis kezére puszit nyomok. Csupán annyira mozdul meg, hogy a maciját szorosabban öleli magához. Feljebb húzom a takarót, hogy a kezecskéi, és a maci se legyen kinn, majd homlokon csókolom, és halkan kisétálok.
A hálóban az ágra mászok, arra a felére, ahol legutóbb is az éjszakát töltöttem. Harry nyitva hagyja az ajtót maga mögött, és úgy mászik be a takaró alá. Leoltja a villanyt, elhelyezkedik kényelmesen, ahogyan én is.
- Köszönöm, hogy itt vagy - suttogja.
- Itt a helyem - hunyom le a pilláimat, a nyakamig húzom a takarót, és már el is nyel az álom mélysége.

Könnyek folynak végig az arcomon. A szívem gyorsan ver, a fülem sípol, és egyszerűen nem akarom elhinni a dolgot. Nagyot nyelek, úgy érzem, hogy a levegő nem jut el a testemben, hogy a fulladás másodpercek alatt áll be, de aztán emlékeztetem magam, hogy több ok miatt sem zuhanhatok meg. Rohanni kezdek, mögöttem az ajtó hangosan csapódik be, minden szem rám szegeződik, de nem érdekelnek az emberek. Senki sem érdekel. A nevemet hallom meg valahonnan a távolból, de az elmém ködös, a lélegzetvételem szapora. A tenyerem izzad, amelyben a slusszkulcsokat szorongatom, ám határozott vagyok.
- Sel!
Egy hang, melyre nem vagyok kíváncsi, egy hang, melynek a tulajdonosának magyarázkodása hidegen hagy, egy hang, aki összetörte a szívemet.
Az eső szakad, a vihar tombol, ahogyan a szívemben is. A szél erőteljesen fúj, s rajtam a ruha pillanatok alatt ázik át, ahogyan a tűsarkú cipőm sem éppen a fagyos esőnek kedvez. Kiráz a hideg, de csak töretlenül megyek előre, míg be nem mászok az autó elülső ülésére.
- Mi történt?
Megrázom a fejemet, a visszapillantóban egy alvó angyalt látok meg, mely mosolygásra késztet, de végül csak indítok. Egyáltalán nem nőies mozdulatokkal törlöm le a makacs könnyeimet, ahogyan kihajtok a parkolóból. A szívem majdnem kiugrik a helyéről, míg mellőlem csak a kérdések hallatszódnak. Mi is történt?

Felnyitom a szemeimet, és a levegőt hasonló gyorsasággal kapkodom, mint az álmomban. A takaró alól kimászok, hiszen a forróság átjár, és úgy érzem, hogy pillanatok alatt sülök meg alatt. Felülök, a hajamat megemelem és oldalra fogom, hogy a hátam és a nyakam is hűs levegőhöz jusson. Lehunyom szorosan a pilláimat, és igyekszem lenyugtatni magam, bár nem kétség, hogy nagyon is nehezen megy.
A mellettem lévő mocorgásra oldalra pillantok, és Harry szemeit pillantom meg, melyek csillognak. Felül, és a karjaiba von kérdés nélkül. Nem húzódok el, csupán a könnyeimnek utat engedek a mellkasának dőlve. Hátamon simít végig többször is, míg ringatni kezd, mint egy elveszett gyermeket, aki békére, megnyugvásra vágyik.
- Apci.
Egy hang csilingel a sötétségben. Elhúzódok Harrytől, megtörlöm az arcomat, és Rosiet pillantom meg, aki a maciját a fülénél fogva lógatja maga mellett.
- Gyere ide - mondja neki Harry, és felemeli a takarót.
Ahogyan mellé ér, beemeli közénk a kislányt, aki le is fekszik. Felém fordul, végigsimít az arcomon, és a mellkasomhoz bújik. Rosie felett rám pillant Harry, ahogyan visszaemeli ránk a takarót, és ő is végigsimít az arcomon, majd mind a kettőnket átölelve helyezkedik el kényelmesen a hajnali órák zavaros pillanatában.

csoport: Alexa S. blogs

2 megjegyzés:

  1. Nagyon jó lett:)Azt hiszem Harrynek nem lesz könnyű dolga Sel-el ha ki akarja békíteni :P És kíváncsian várom hogy kiderüljön mi történt a múltba:)
    Puszi

    VálaszTörlés
  2. Szia!! Most találtam meg a blogod ;) és nagyon de nagyon tetszik..tehetséges vagy...1nap alatt elolvastam...várom az új részt ...kíváncsi vagyok mi történt a múltba:)

    VálaszTörlés