16.rész*Viharos gondolatok

Nagyon szépen köszönöm a megjegyzéseket! :) megcsináltam előre a részekhez a képeket, és elárulom, hogy 50 fejezetes lesz. Nem tervezek előre, ami azt jelenti, hogy lehet pár fejezettel akár több is.

Csatlakozzatok a Facebook csoporthoz; Alexa S. blogs

Az éjszaka közepén feliedek, a szívem őrületes tempót jár, míg odakinn a vihar tomból erőteljesen. A fák ágai össze-vissza járnak, az eső zajt csap, míg a villámok olykor felvillanak az égbolton. Melegem van, de a hideg még is ráz. A telefonomért nyúlok, hogy megnézzem az időt. Még csak hajnali kettő van. Egy üzentet nyitok meg, amely Harrytől érkezett alig pár perce. Tárcsázom a számát, és röpke egy-két csengés után fel is veszi.

- Nem megy az alvás nagyfiú? - fekszek vissza kényelmesen az ágyamba. - Nem gondoltam volna, hogy félsz egy kis viharról.

- Nagyon vicces vagy - ásít egyet. - Rosie felébredt, és csak most tudtam vissza altatni.

- Fél a viharban, vagy csak érted aggódott?

- Nagyon szemtelen vagy - szisszen fel. - Fél, és nehezen is alszik vissza - felsóhajt. - Mindig bebújt közém és az édesanyja közé. 

- Sajnálom.

- Nem a te hibád Sel - motyogja. - De veled mi van? 

- Feliedtem. Fogalmam sincs, egyszerűen csak felébredtem. Be kell ismernem, hogy sokkal jobban aludtam Párizsban, veled, mintsem azelőtt, vagy most. 

- Én is remekül aludtam - nem látom, de tudom, hogy az ajkai mosolyra húzódnak. - Szívesen lennék most is ott, melletted. De itt az angyalkám, akire vigyáznom kell.

- Gondolom örült neked, amikor hazaértél.

- Nagyon! Bár első sorban az ajándékot kérte - nevet fel. - Utána szeretgetett meg. Aztán anya készített vacsorát, majd ettünk, és haza is ment. Ugyhogy játszottam még Rosieval majd nehezen a fürdőbe tereltem, és a habokba nyomtam - nevet még mindig. - Meséltem még neki, bár a mesekönyv helyett most az utazásról akart hallani, és természetesen megígértette velem, hogy elviszem őt is.

- Te pedig rendes apuka létedre el is fogod vinni - mosolygom, miközben kijelentem az első gondolatom.

- Így van - ért egyet. - Bár még várok vele, hogy olyan korba legyen, hogy ne csak a fényképek emlékezzenek helyette.

- Igen, ez jó gondolat.

- Vissza kellene mennem Rosiehoz, nem szeretem ilyenkor egyedül hagyni - halkan beszél. - Te rendben vagy?

- Igen, megpróbálok én is vissza aludni - húzom magamra jobban a takarót.

- Akkor majd látjuk egymást.

- Igen. 

- Jó éjszakát Édesem.

- Neked is - húzódik széles mosolyra a szám, aztán bontjuk is a vonalat.

A készüléket visszahelyezem az éjjeliszekrenyre, aztan a takarót magamra húzom, és igyekszem mielőbb visszatérni az álmaimhoz.

Telefonomat egy ásítás kíséretében nyomom ki. A hátamra fordulva oldalra pillantok, hogy a kinti időt górcső alá vegyem. Az égbolt borús, és s hideg fut végig rajtam, ahogyan a kinti hőmérsékletet végiggondolom. 

Nagy nehezen kinászok az ágyam melegéből, és a fürdőszobába indulok. Lentről zajokat hallok, amelyek arra engednek következtetni, hogy Andrew és Liz is fenn van már. Halk párbeszéd csapja meg a fülemet, de nem értem, és igazság szerint nem is foglalkoztat. 

A fürdő ajtaját magamra zárom, megengedem a zuhanyt, aztán vetkőzni kezdek. Hajamat felfogom, és a már kellemes meleg vízsugár alá állok. Sietve kezdek el mosakodni. Mindent beleng az orchideás tusfürdő illata, és a pára, a fülledt levegő, amely a forróviznek köszönhető. 

Amint végzek, a testem köré tekerek egy törülközőt, aztan a fogaimat kezdem el megmosni. Amint végzek, a szobámba sietek, ahol a köntösömbe bújok, és a hajamat kezdem el ki vasalni. Ami utan a sminkem következik, amelyet egyáltalán nem viszek túlzásba. A szekrényemből előveszek egy farmert, és egy inget, amiket pillanatok alatt kapok rá a fehérneműmre. Fújok magamra a parfümömből és a táskámat veszem magamhoz, amelybe beledobom a telefonomat, s lefelé is kezdek el igyekezni. 

- Jó reggelt - köszönök be a konyhaba, az éppen kávézó személyeknek. 

- Jó reggelt kicsim - áll fel Elisabeth. - Hova sietsz ilyen korán? 

- A pékségbe érkezik az új áru - felelem, már a csizmáimat felhúzva.

-  Nagyságos úr nem ér rá bemenni? - mormogja az orra alatt Andrew.

- Nem mintha ilyen hangnemben megérdemelnéd a választ, de én ajánlottam fel, mivel egy hetet a lánya nélkül töltött. 

- Milyen nagylelkű vagy.

- Ne várjatok mostanában - ezzel be is csukom magam mögött az ajtót. 

A hideg idô, a szélfuvallat megcsípi a bőrömet, mire a kabátom és a sálam segítségével igyekszem menekvést találni a zord idő elől. Faágak sokasága van a járdán még a kora hajnali időben, a tegnapi viharnak köszönhetően. Mindenhol a nyomát lehet látni az erős szeles időnek, amely felébresztett ah éjszaka folyamán. 

Szedem a lábaimat, hogy mielőbb a pékségbe érjék, és a meleg felolvassza a lefagyott ujjaimat. A város lakosságának nagy része még az igazak álmát éli át. Pár autó halad el, ám járókelőt nem igazán lehet látni. Még jobban megnyújtom a lépteimet, és meg is lesz röpke percek alatt az eredménye. A kulcsaimat előveszem, de az ajtó nyitva van, így csak besietek az épületbe. 

- Mit keresel itt? - egy hang csapja meg a fülem az irodába érve. 

- Jöttem átvenni a rendelést - felelem, és megszabadulok a kabátomtól, majd előre megyek és egy forró zöld teát kezdek el készíteni. Lelopok a tárcáról egy még gőzölgő kókuszos-kakaós csigát, és csipegetni kezdek.

- Megmondtam, hogy maradj otthon, és pihenj - korholva áll meg mellettem Harry. 

- Nem Rosieval kellene lenned?

- Még alszik, de anya átjött és vigyáz rá, amíg haza nem érek - magyarázza. - Viszont neked semmi keresnivalód sincs itt!

- Fogadd el a segítséget, Harry - lépek el mellette, hogy beízesitsem a teámat. Megfogja a derekamat, és a pultnak tanaszkodó testehez von. 

- Elfogadom, de neked akkor is pihenned kell, aztán pedig Niallnél megjelenésed is van. 

- Tudom - nézek fel rá. 

- Reggeli után nyomás haza - cirógatja meg az oldalamat. 

- Semmi kedvem - döntöm a honmokomat a vállának.

- Mi történt? - ölel meg szorosan, amire most nagy szükségem is van. 

- Csak már reggel kötekedik Andrew. Nem bírom elviselni - szinte fájdalmasan nyögök fel. - Annyira irritál. Csak olyan dologhoz szól hozzá, amiről negatív a véleménye. Egyetlen egy jó szava sincs felém. 

- Sajnálom - motyogja a fülembe, és mögötte a vékony bőrt meg is csókolja. 

- Sejtelmem sincs, hogy miért is ennyire ellenséges velem.

- Ne aggódj, Sel, nem érdemled meg ezt a bánásmódot. Mi lenne, ha elvinnélek az orvoshoz, aztán átjönnél hozzánk?

- Tessék? - pillantok fel rá. - De hát nem ismerem még a kislányod - suttogom a szavakat szinte. 

- Itt az ideje, hogy megismerjen - mosolyog le rám, és egy kósza tincset a fülem mögé simít. - Látta a közös képeinket és mondta, hogy szeretne veled majd játszani. 

- Most csak hülyeségeket beszélsz - ujjaim a rajta levő fehér felsőjének anyagát összegyűrik.

- Semmi hülyeség sem hagyta el a számat. 

- Harry, biztos vagy benne? Eddig halogattad a dolgot, és meg is értem.. Csak szerinted..

- Édesem, kérlek - nevet fel. - Nem mutatom be mindenkinek a kis hercegnőmet. 

- Csak ha valóban szeretnéd - ölelem át. 

- Midennél jobban.

Az ajkai megérintik az enyémet, egy finom csókot ad, miközben a karjai körülölelik védelmezően a testemet. Csókja szenvedélyes, érzéki, lassú, mégis forró. Kisebb puszival szakad el tőlem, amikor is az ajtó fölött elhelyezett csengő megszólal. 

- Elnézést - mentegetőzik az idős ferfi. - Meghoztam a rendelést.

- Rendben - enged el Harry, és a férfihez lép, hogy a papirmunkát elintézzék.

Végül sikerül beízesitenem a teámat, melybe bele is kortyolok és a csigámból is török egy falatot, miközben a gondolataim akörül forognak, hogy tetszeni fogok-e a kicsi Rosienak.

15.rész*Hercegnők

- Kész vagy, Sel? - öleli át a derekamat Harry.

- Igen, egy pillant - mosolygok rá a vállam felett.

Egy gyors csókot nyom a számra, aztán kibújok a karjai közül és a fürdőszobába sietek, ahol a neszesszeremet megkeresem, és a bőröndöm tetejére helyezem, majd le is zárom azt. Furcsa lesz visszatérni a megszokott kis életünkbe, annak ellenére is, hogy csupán egy hetet töltöttünk itt. A város csodás és szinte még többért kiált, ahogyan én is. 

- Lent vár a taxink - teszi a vállára a táskájának a pántját, aztán az én csomagomat is megfogja, és kivezet a szobából. 

Lent kijelentkezünk, rendezzük a számlát, és a taxihoz is sietünk, amely egyenesen a reptérre visz bennünket. 

Kifelé tekintgetek az ablakon, és még utoljára megcsodálom a mellettünk elsuhanó várost. A fejemet Harry vállára döntöm, az ujjainkat egybefonja, majd a hajamba csókol.

- Vissza jövünk még - suttogja az ígéretét, mire csak bólintok, és még közelebb férkőzök hozzá.

- Miattam nem kell - az ujjaival kezdek játszani, miközben a két ülés között figyelem az utat.

- Dehogy is nem, amit megígérek az úgy is lesz! Mondjuk, Rosieval hármasban.

- Bemutatod nekem? 

- Igen, szeretném - feleli. - Viszont te valamit elfelejtettél! 

- Mit? - pillantok rá kíváncsian. 

- Nem beszéltél egész héten a szüleiddel.

- Oh, igen - bólintok rá. 

- Mi ennek az oka? - ajkai a fülemet súrolták, melynek nyomán a bizsergés jár át. 

- Egyszerűen nem szerettem volna elrontani a dolgot. Olyan nagy baj, hogy minden ostoba gondolat és felesleges fejfájás nélkül szerettem volna élvezni az utazást?

- Természetesen ez nem baj, de akkor sem felejtheted el, hogy bizonyára aggódhatnak érted - sóhajt fel. - Anya beszélt velük, és megnyugtatta őket. 

- Túlságosan is a szíveden viseled mindenki sorsát.

- Csak nem szeretném, ha ennél is jobban ellenezve lenne a kettőnk között kialakult kapcsolat. 

- Kapcsolat? - ismételten rá emelem a tekintetemet. 

- Én azt hittem, hogy ezt már nevezhetem annak - reménykedve néz a szemembe. 

- Nevezheted annak. 

Felnyújtozkodom, és kisebb csókot csenek tőle. Köré fonom én is a kezeimet, s magamba szívom a kellemes férfias illatát. 

Túlságosan is hamar kerülünk vissza a valóságba. A repülőnk landol, a csomagjainkat átvesszük, és taxiba szállunk, amely hozzánk visz először. Feszengve, kissé talán le is törve, ülök Harry mellett, aki a combomat cirógatja, miközben telefonál. A szállítóval beszél, aki a frissen beszerzett választékot hozza a pékségbe még a holnapi nap folyamán. Bontja a vonalat, de nem éppen lelkes.

- Mi a gond? 

- Mindig akad valami - sóhajt fel. - Reggel öt órakor ér ide. Senkitől sem várhatom el, hogy bemenjen. Én pedig Rosienak ígértem egy apa-lánya napot.

- Én szívesen bemegyek - mondom neki.

- Nem Édesem, pihenned kell, és holnap az utolsó kontrollra kell menned.

A becézés hallatán elmosolyodok, a szívem hevesebben kezd verni, míg a szorításom Harry kezében erősebbé válik. Kis csókot ad a számra, majd szorosabban ölel magához.

- Igen, de nem hajnalban - mosolygok rá.

- Édesem, szeretném, ha aludnál, kipihennéd magad, aztán elmennél az orvoshoz, miután felhívsz, hogy elmondd, mi is volt. 

- Betablazod az egész napom? 

- Muszáj, ha már pihenni sem vagy képes. 

- Egy hétig pihentem, Harry! - mutatok rá a dologra.

- Mindenre van valami válaszod?

- Úgy néz ki.

- Este felhívlak, ha Rosie elaludt, rendben? 

Megérkezünk a házunk elé, és a búcsú ideje is elérkezett egy időre. Kiszállunk, kiveszi a csomagtartóból a csomagom, majd szorosa magához von. Ajkai egy finom csókkal kényeztetnek pár pillanat erejéig, majd elszakad tőlem.

- Üdvözlöm a szüleidet.

A járdán állva figyelem, ahogyan eltűnik a taxival, én pedig lassan megfordulók, felsóhajt, majd elindulok a bejárat irányába.

- Selena - kiált ki Liz a konyhából, és a boltíven ki is pillant rám. - Hát megjöttél? - törli meg a kezét a kötényébe. - Harry?

- Haza ment Rosiehoz - felelem, és közben megszabadulok a csizmámtól, és a kabátomtól.

- Oh, persze. Nyilván hiányzott neki a pici. De mesélj, milyen volt? 

- Gyönyörű város, tele finomságokkal - mosolygok rá. - Felmennék kipakolni, és betenni egy mosást, de majd vacsora közben mesélek még.

- Hát persze, menj csak - mosolyog rám. - Apád, mármint Andrew is lassan hazaér, szólok, ha kész van minden.

- Rendben - mosolygok továbbra is, majd elindulok a csomagommal az emeletre.

Egy hét, röpke idő, de még is furcsa volt hazaérni. A szobamba a levegő állott, így első utam az ablakhoz vezet, amelyet ki is tárok. A hideg, enyhén csípős levegő beáramlik, amely meglepően, de jól esik. A táskámat elfektetem, felnyitom, és elkezdek kipakolni belőle. A szennyest a földre dobálom, a tiszta ruhákat, cipőket pedig elteszem a helyére. A következő, amelyet magamhoz veszek, az a párizsi képkeret, melyben egy előhívott képünk van Harryvel. Boldog mosoly van az arcomon, míg az ajkai puszit adnak. Szorosan tart magához. A fejemen egy minnie egeres fejpánt van, amely a sötét tincseimet kordában tartják. Disneylandben készült, és, amikor beszereztem ezt a keretet, bele is helyeztem a fotót.

A keretet mosolyogva teszem az éjjeliszekrényemre, az ágyam felé fordítva. A szennyest felkapom, és lesitek a mosókonyhába, ahol mindent bedobok a gépbe. 

Vissza igyekszem az emeletre, ahol a már üres táskát a helyére teszem, majd a szekrényből kikapok egy tiszta melegítőalsót és pólót, melyekkel a fürdőszobába megyek, ahol a kádat tele engedem, és narancsos habfürdőt is teszek bele. Az illat azonnal belengi a teljes helyiséget, mire neki is kezdek a vetkőzésnek. A hosszú fürdőzés hiányzott, hiszen Párizsban a gyors zuhany mellett tettem le legtöbbször a voksom, Harryt figyelembe véve. 

Elmerülők a meleg habok között, a hajam a nedves bőrömhöz tapad. A végtagjaim ellazulnak, a szemhejaimat lehunyom, és átadom magam a kellemes pihenés érzésének. 

Felriadok arra, hogy reszketek. A víz már nagyon kihűlt, így sietve mosakodok meg, és a hajamat is megmosom. Sietve mászok ki a kádból, majd csavarok magam és a hajam köré is. Megtörlöm magamat, aztan felöltözök, és a hajammal kezdek el foglalkozni. Megszárítom alaposan, majd csak egy kusza kontyba fel is fogom. 

A szobám helyett a földszintre igyekszem, ahol a konyhába lépve találkozik a tekintetem Andrewéval. 

- Hazatért az elveszett bárány? - pillant rám.

- Nem vesztem el, csak elutaztam munka miatt - világítok rá a dologra. - De igen, hazaértem.

- Munka, hát persze - iszik bele a sörébe. 

- Andrew, kérlek - szól rá Elisabeth.

- Most mi van? Egyértelmű, hogy a bugyijába akar bejutni, Liz!

- És mi van, ha már sikerült neki? - csapok a pultra. - Elment az étvágyam. További szép estét!

Hátat fordítok, hallom, ahogyan Liz a nevemet kiáltja, majd Andrewt korholja. Végül csak becsukom a szobám ajtaját, majd az ablakhoz lépek. Már szinte jégveremmé valtozott a hálóm. Menekülve mászom a takaróm alá, az ölembe teszem a laptopom, és böngészni kezdek az interneten. A fotókat is visszanézem, és egy-egy emlékképen elmosolyodok. 

Mellettem a telefonom csörögni kezd, én pedig felkapom. 

- Szia, Édesem - szól bele mély hangján.

- Szia - üdvözlöm én is. Mosolygok, és magamban hálálkodom, hogy nem látja. - Lefektetted a hercegnőd?

- Igen, és most a másik hercegnőm következik. 

- Szerencsések. 

- Milyen volt a napod, miután elváltunk?

- Borzasztó - dőlök hátra kényelmesen. - Andrew semmit sem ért, de mindenbe beleszól, és csípős megjegyzeseket tesz. Úgy volt, hogy együtt vacsorázunk, mint egy család, de ahogy beléptem a konyhába, el is ment az étvágyam. 

- Mit mondott?

- Nem akarod hallani - nyögök fel, és a gépet kiteszem magam mellé.

- Édesem, kérlek.

- Konkrétan közölte, hogy addig kellek, amíg meg be nem jutsz a bugyimba - elpirulok azon, hogy ezt valóban elmondtam neki. 

Hallom, ahogyan mélyen magába szívja a levegőt.

- Mit mondtál?

- Hogy már megtörtént.

- Komolyan ezt vágtad a fejéhez? - nevet fel. - Sel, ez mi volt a célod? 

- Hogy tudja, nem hagysz el. Mármint, ha valóban megtörténik közöttünk a dolog, és elhagysz, akkor ne vághassa a fejemhez, hogy azért hagytál el.

- Sel - felsóhajt. - Te is tudod, hogy nem arra kellesz. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem várom azt a pillanatot, de hidd el, hogy nem csak egy vagy pár éjszakát jelentesz nekem.

- Tudom - suttogom.

- Szeretnék most ott lenni, és megbeszélni ezt veled, de sajnos nem tudok most itthonról elmenni.

- Tudom - ismétlem magam.

- Erről fogunk még beszélni, ha már felhoztad, de személyesen, rendben?

- Rendben - értek egyet. 

- Aludj jól - motyogja, én pedig jó éjszakát kívánok neki.

Bontjuk a vonalat. Lehajtom a laptopom tetejét, majd lefekszem, és folyamatosan Harry szavai visszhangzanak a fejemben.

Csatlakozzatok a facebook csopprthoz: Alexa S. Blogs Xx

14.rész*Forrócsoki és kürtőskalács

Az ébredés az elmúlt napokban nagy kedvencemmé nőtte ki magát. Az érzés, amikor egy olyan személy tart a karjai között, aki törődik veled, akinek fontos vagy és neked is fontos, felülmúlhatatlan érzés. Az illat, amely beleng, az érzés, amely az uralma alá vesz, és az érintés, ami eléri, hogy a hasadban pillangók a hatalmas szárnyaikkal csapkodjanak, miközben arra vársz, hogy a puha, édes ajkai megerintsék a felhevült bőrödet.

Lehunyt pillákkal keresem meg a kezét, amely át van vetve a derekamon. Ujjainkat egybefonom és még közelebb húzódom hozzá. Meleg lehelete megcsiklandozza a nyakamat, amelyet az összefogott hajam enged meg neki. Érzem, ahogyan közelebb hajol, ajkai megsimitják a bőrömet, én pedig beleremegek az érintésébe. Elengedi a kezemet, és a jóganadrágba bújtatott lábamra simítja. Megmarkolja, a kezemet az övére teszem, és most ő fonja egybe az ujjainkat.

- Fordulj felém - mormogja, én pedig cselekszem. Ő egy centit sem mozdul meg, mindössze a kezét emeli fel, hogy aztan újra visszahelyezhesse a derekam köré. - Jó reggelt - arcom a mellkasában pihen, így a szavai a hajamat érintik meg. - Ideje lenne felébredni, Sel. 

- Muszáj? - szinte már gyermeki hangon kérdezem, abban reménykedve, hogy még visszaaludhatok. 

- Lassan tizenegy óra van, szépségem. 

- Oké, rendben, összeszedem magam - sóhajtok fel, a meztelen mellkasára csókot hintek, és kimászok mellőle.

Megigazítom a szoknyám alatt húzódó combig érő vastag zoknimat, és bele is bújok a csizmáimba. Harry még a fürdőszobában készülődik, így könnyedén öltözhetek fel. A kabátomat is kikészítem, aztán a táskámban kezdek el pakolászni.

- Hm... Esetleg csábítani készülsz ma? - fonja körén a karjait Harry.

- Hát mindenre fel kell készülni. Úgy hallottam, hogy a francia férfiak remek szeretők - dőlök a mellkasának. Érzem, ahogyan megfeszül, így az én kedvem is kellően megzuhan. Lassan felé fordulok, kezeimet a nyaka köré fonom. - Sajnálom, pocsék poén volt.

- Induljunk - lép el mellettem, és a barna csizmáját veszi fel. 

Figyelem minden mozdulatát, ahogyan rám sem néz. Semmi olyat nem mondtam véleményem szerint, amivel ennyire a szívéig érhettem volna. Csak egy ostoba megjegyzést tettem, ami éppen eszembe jutott.

Elhagyjuk a szobát, a hotelt, majd egy taxiba szállunk. A keresztbetett lábamon megmutatkozik a szürke zoknim, és a szoknyám közötti kis bőr felület. Észreveszem, hogy tekintete ott kalandozik el. Az ölében pihenő kezét megfogom, ő pedig kissé megszorítja az enyémet. A másik keze is ott kalandozik el, és mosolyt csal az arcomra, ahogyan az ujjaimmal kezd el jatszani. Felpillant rám, aztán átölel és magához von. Ajkai a hajamba csókolnak, s mélyen felsóhajt. 

Megérkezve a mai helyszínünkre, boldog mosolyra húzódik a szám. Harry kézen fogva vezet egy kis pavilon felé, ahol forró italokat, és finomságokat lehet kapni. Az Eiffel torony lábánál vagyunk, ahol is hatalmas műjégpálya és árusok sokasága található. 

- Korizni fogunk? - gyermeki lelkesedéssel a hangomban kérdezem a pavilonok felé sétálva.

- Hát úgy terveztem - bólint rá. - Esetleg van ellenvetésed?

- Fogalmam sincs. Kicsit tartok tőle, nem szeretném eltörni valamimet. 

- Ne aggódj! Vigyázni fogok rád - mosolyog le rám és behúz az egyik sorba. - Mit szeretnél? 

Elveszi a pultról a laminalt papírlapot, amelyen az árus által kínált ételek és italok vannak felsorolva. Közelebb merészkedem Harryhez, és vizslatni kezdem az étlapot. 

- Azt hiszem egy forrócsoki és diós kürtőskalács megfelel - ahogyan kimondom, már össze is fut a nyál a számban.

- Jól hangzik - ért egyet Harry.

Az illatok csak tovább fokozzák a vágyamat, hogy mielőbb sorra kerüljünk, és a finom falatokat a kezeim között tarthassam. Sorra szolgálják ki az embereket, és, amikor mi kerülünk sorra, Harry annyi mindent rendel, hogy csak kapkodva figyelek. 

- Esetleg meghívtál valakit? - pillantok fel rá. 

- Csak éhes vagyok, és nem szeretném, hogy te is esetleg éhen maradj. 

- Hát az tény, hogy utana lesz mit lekorcsolyaznunk. 

- Meg sem fog látszani - bök oldalba. - Amúgy, ha haza megyünk szeretném, ha eljönni velem reggelente, munka előtt futni. 

- Mivan? - nevetek fel. - Harry, nem igazán vagyok a reggelek embere.

- Tudom, sohasem voltál - nevetet ő is. - Üljünk le - mondja, amikor a megpakolt tárcával a kezében elindul. Én vittem a két forrócsokit, aztán az egyik kipátnázott padra, az asztaloknál helyet foglalunk.

Magamhoz veszem a még meleg, diós ízesítésű kalácsot, és a papírból kibontom. Bátran nyúlok előre, és lopok két szem sültkrumplit Harry elől, majd a chilis szószba mártom, és be is falom.

- Hé! - vigyorog. - Mindig az én kajám kell?

- Hát a másé mindig finomabb - mosolygok, és letörök egy darabot az édességemből. 

- Akkor én is kérek a tiedből. 

- Megérdemled?

- Mi az hogy? - bólint rá. 

Letörök egy újabb darabot, aztan felé nyújtom. Ahelyett, hogy elvenné, a száját nyitja, majd több, mint a felét le is harapja. Kissé cukros lesz a szája, amelyet én vidám nevetés közepette le is törlök egy szalvétával. 

- Ne malackodj - szólok rá. 

Semmit sem felel, csak rám kacsint, és a megrendelt ételt kezdi elfogyasztani, ahogyan én is a sajátomat. Olykor még csenünk a másikéból, aztan végül a már éppen csak meleg csokoládét szürcsöljük el. Mindent visszapakolunk a tálcára, aztán a szemetet kidobjuk, a már üres tálcát pedig a pultra tesszük. 

- Mehetünk korcsolyát bérelni? 

- Valld be, hogy minden vágyad, hogy esni lássál! 

- Nem engedem, hogy megérezd a hideg jeget - húz közelebb, és a bérlésre kialakított fabódéhoz vezet. 

Sajnos túlságosan is hamar megkapjuk a korcsolyákat. Leülünk, aztán figyelem, ahogyan Harry rutinos mozdulatokkal veszi fel a fekete lábbelit. Én csupán ügyetlenül szabadulok meg a csizmámtól, és kezdem el vizsgálni a fehér korcsolyát. Mind a kettő lábamra felveszem, és a fűzőkkel kezdek el bajlódni. 

- Segítek - térdel le előttem, és a lábára helyezve kezdi el kellően szorosra fűzni. - Másik.

- Igenis apu - vigyorgom, és diszkréten, a szoknyámra ügyelve emelem az ölébe a másik lábamat is. 

- Ezt szeretném majd még hallani - motyogja, de tisztán hallom. 

- Harry! 

- Kész is - vigyorog és leteszi a lábam. - Menjünk. 

Mielőtt megfogja a kezem, keresztbe teszem a táskám, aztán már megyünk is be a pályára. Remegő lábakkal lépek a jég felszínére, míg velem ellentétben Harry magabiztosan mozog. 

- Ez az! Ügyes vagy - lelkesít, ahogyan haladunk előre.

- Attól még számomra ez nagyon is meredek - úgy szorítom a kezét mintha, az életem múlna rajta.

- Jól megy ez Sel! - pillant rám, de én inkább a lábaimat figyelem.

Lassan haladunk körbe a többi emberrel. Harry egy pillanatra sem engedi el a kezemet. A közelsége magabiztosságot ad, így már biztosabban állok én is. A lábaim már nem remegnek, azonban a szívem őrülten ver. A levegő enyhén csípős, még sem fázom. Ez az utolsó napunk e csodálatos városban, és làtom Harryn is, hogy bánja, annak ellenére, hogy Rosie rettentően hiányzik a számára.

- Korcsolyaztam régebben? - kérdezem, ahogyan lassan haladunk előre.

- Nem, lehetetlenség volt rávenni téged - feleli. - Viszont egyszer belógtunk a városi pályára. Éjszaka volt, a hó hatalmas pelyhekben hullott, és mi csak szórakozni akartunk. Már zárva volt, de mondtam, hogy másszunk be. Ellenezted, viszont bejöttél utánam kiabálva, hogy eltőröm a lábamat. Cipőben voltunk, és szinte egy hadművelet kellett ahhoz, hogy megálljunk. 

- És mi történt még? 

- Késő éjjelig maradtunk, aztan nehezen kimasztunk, és hazasetaltunk a hóesésben. Másnap persze az iskolában már nem voltunk annyira életvidámak.

- Szeretem hallgatni, amikor mesélsz - vallom be, és a pálya oldalához megyek. Harry megáll előttem, kezeivel mellettem támaszkodik meg, amelynek köszönhetően kevés helyet hagy kettőnk között. 

- Tudom - féloldalas mosolyával néz a szemeimbe. - Már az első pillanattól kezdve csendben hallgattad bármit is mondtam. 

- Nem tehetek róla - halkan beszélek, így a társalgásunk bensőségesebb. - Szeretem nézni a szádat, ahogyan formálod a szavakat, miközben belemerülsz egy történetbe.

Hülye vigyor kerül az arcára. Pír keletkezik az enyémen, és a mellkasában próbálom elrejteni. Szorosan megölel, aztán közli, hogy menjünk tovább.

Amint megunjuk a korcsolyázást, és a vidám nevetésbe torkolló beszélgetést, elhagyjuk a pályát. Ahogyan biztos lábakon állok, és Harry is, ismételten a pavilonokhoz megyünk, ahol egy forrócsokit szerez be nekem, míg magának ezúttal egy kávét rendel. Már sötét van, csak a csodás karácsonyi fények világítják be a környéket, illetve az Eiffel torony kivilágítása. Kéz a kézben indulunk tovább, hogy felmehessünk a torony tetejére. Szerencsére hamar sikerül a meleg italokat kortyolgatva jegyet váltanunk, és felmennünk.

Előre lépek, amennyire az megengedett, Harry pedig a derekamat átölelve a vállamon pihenteti az állat. Hallom, ahogyan kifújja a levegőt, amely meg is csiklandozza az arcomat. Elmosolyodok, ahogyan Párizs csodás kilátásában gyönyörködök.

- Csodálatos - sóhajtok. - Köszönöm, hogy elhoztál magaddal. 

- Én tartozom köszönettel, hogy eljöttél velem.

Lassan megfordít a karjai között, én pedig a mellkasára simítom a kezemet. Hiába van rajtam magassarkú, még így is jelentőségteljesen magasabb nálam.

- Szabad? 

- Ne tegyél fel buta kérdéseket - felelem.

Teljesen nekem simul, aztán a szája az enyémet érinti, és a forró ajkai teljesen bekebelezik az enyémeket. Szorosan ölelem, és adom át magam az édes érzésnek.

13.rész*Egy jó film és popcorn

Kissé kóválygó fejjel ébredek. A takaró meleg anyagát még jobban a testemre húzom, és igyekszem visszaaludni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Érzem, ahogyan egy kéz szorosan magához von. Elmosolyodom, és készségesen hagyom, hogy teljesen hozzám simuljon Harry. Motyog valamit, de a szavai értelmét nem tudom kivenni. A keze megkeresi az enyémet, aztán az ujjainkat egybefonja, és a meztelen vállamra nyom egy puszit. Nem tudja, hogy ébren vagyok, így hagyom ebben a hitben, hiszen a kényeztetés, amelyet az apró csókjai, finom érintései jelentenek, örömöt okoznak a számomra.
A tegnap éjszakánk igen hosszúra nyúlt, emiatt megfordul a fejemben, hogy már talán kora délután is lehet. Szinte az egész estét áttáncoltuk, én elfogyasztottam pár pohár pezsgőt, ám Harry szigorúan megmaradt a szénsavas víz mellett.
A hotelbe őrületesen későn érkeztünk vissza. Harry egy palack vizet megszerzett a mini bárból, aztán egy pohárral át is nyújtott nekem a hűs folyadékból. Egy percembe sem tellett eltüntetni az italt, melyet Harry meg is mosolygott. Újra töltötte a poharat, amelyet hasonló mohósággal ürítettem ki, aztán felkaptam egy trikót, és egy jóganadrágot, majd a fürdőszobába vonultam, ahol át is öltöztem, és vissza igyekeztem, hogy mielőbb az ágyba fekhessek.
Kézfeje a mellemet érinti, de mivel az ujjaink egybe vannak fonódva, egyértelmű a véletlenség. Még közelebb férkőzöm a testéhez, és a fejem alatt pihenő kezét is megfogom. Érzem a mosolyát a bőrömön, és újra puszit nyom a vállamra, majd a felkaromra, s lassan felemelkedik, így fölém kerül. Lustán kezdek el pislogni, amíg meg nem szokom a beszűrődő fényt.
- Jó reggelt.
A széles mosoly az arcán, engem is mosolygásra késztet. Hiába vagyok fáradt, és sóvárgok még az alvásért, boldogsággal telik meg a szívem, amikor a tekintetünk találkozik. Lehajol, kissé talán még bátortalanul is, és gyengéd csókot ad az ajkaimra. Egy egyszerű szájra puszi, még is sokkal jobban érzem magam tőle.
- Neked is - a mellettem pihenő kezein simítok végig, amikor oldalra pillantva kinyúl a telefonjáért.
- Vagyis délutánt - nevetve mondja. - Lassan fél négy - gördül vissza mellém. - Azt hiszem, az éjszaka eléggé hosszúra nyúlt. Hogy érzed magad?
- Álmosan - ásítozom, a hasam pedig korogni kezd. - És éhesen.
- Akkor nincs más dolgunk, mint kiválasztani valami reggelit - emeli el az éjjeliszekrényről az étlapot.
- Rád bízom, csak sokat rendelj, kérlek, bármi is legyen az.
- Micsoda kiéhezettség - nevet fel hangosan, és a hajába túr. - Rendben, meglátom, hogy mit tehetek az ügy érdekében.
Figyelem, ahogyan fellapozza a konyvet, aztán a telefonért nyúl, és a megfelelő számot lenyomva várja, hogy fogadják a hívását. Mondja a nevét, és a szoba számat, majd a rendelést is leadja. Angolul beszél, ami meglep, de még így is figyelem az ajkait, ahogyan beszél. Pár perc után leteszi a készüléket, és a könyvet is, s felém fordul.
- Mit szeretnél ma csinálni? - csúsztatja a takaró alatt a kezét a csípőmre.
- Feküdni, és sok vizet inni - sóhajtom. - És egy advil sem ártana.
- Megártott a pezsgő? - szemtelen vigyora az arcán díszeleg.
- Egy picit - ismerem be.
- Akkor reggeli után kapsz gyógyszert is, aztán esetleg filmezhetnénk, holnap pedig kimegyünk, hiszen az utolsó napunk, és van még mit látnunk.
- Jól hangzik.
Hanyagul, erőtlenül fekszem, amíg meg nem érkezik a szobapincér. Harry az, aki minden szégyenérzet nélkül, egy alsóban tárja ki a fiatal fiú előtt az ajtót, és engedi be. Köszönök én is neki, bár ő csak diszkréten pillant rám. Harry morog valamit az orra alatt, aztán a kezébe nyom egy kis aprót, és ki is tessékeli a szobánkból.
- Paraszt - dünnyögi.
- Mi a bajod? Aranyos volt!
Mászom ki a takaró menedékéből, és az ágy széléhez megyek, hogy felfedjem a reggelinket. Hiába van asztal, és két fotelszerű szék, az ágyon sokkal kényelmesebben elférünk, és csak a kocsit kell magunk elé húzni.
- Aranyos? Sel, megbámult téged - horkan fel, és leül mellém, majd egy csészébe kávét önt magának.
- Hé - bújok oda hozzá. - Képzelődsz. Csak köszönt, és már ment is.
- Nem képzelődtem! - kéri ki magának.
- Oké, reggelizzünk - adom fel, és el is húzódom tőle.
Töltök a narancsléből, és bele is kortyolok, ám Harry elveszi a kezemből, és megölel. Arcát a nyakamba fúrja, ajkai a vállamat érintik meg, aztán eltávolodik, és az ajkainkat érinti egybe. Lassan csókol meg, finoman ízlelget, majd apróbb puszikkal elválik, és a reggelije irányába fordul.
Semmit sem mondok, csak újra a narancslevembe kortyolok, és a tányéromra kezdek pakolni sok finomságot. Lassan eszegetni kezdünk, miközben Harry bekapcsolja a televíziót. Egy filmnél állapodik meg, amelyet éppen az egyik adón adnak. Én nem ismerem, így érdekfeszítően figyelem a kijelzőt.

- Mit nézzünk?
Harry a filmeket lapozgatja, amelyek a videótárban vannak. Rengeteg jó film van, így a választás nehéz. Egy tál kukoricát is kértünk, amely még melegen érkezett meg, így Harry karjaiban a sós nasit szegetve figyelem, hogy éppen melyik filmre is esik a választása. Rá bíztam, hiszen eddig másban sem okozott csalódást.
A telefonja megszólal, a távirányítót félreteszi, majd a telefonját a füléhez emeli. Tovább eszegetek, és hallgatom Harry szavait, aki könnyen beszélget előttem, és nem vonul félre.
- Te is hiányzol életem - mosolyog, és az ujjamat piszkálja az ölében. - Igen, már csak kettőt alszol, és találkozunk.
Elmosolyodom ezen a gyermeki egyszerűségen.
- Igen, bébi, vettem neked valamit, de mi abban a meglepetés, ha elárulom? - felnevet. - A nagyi merre van? Oda adod neki a telefont, ha megkérlek? Puszillak, sok sok sok puszit küldök neked... Anya? Szia, hogy vagy? Minden rendben? ... Igen, holnap után kora reggel indulunk, ha minden jól megy. Igen, velünk minden a legnagyobb rendben - pillant rám, és a halántékomra nyomja a száját. - A pékségben is minden oké? Jól van, ha bármi van tudod, hogy nyugodtan hívhatsz. Szeretlek, és Rosiet is, kérlek add át neki.
Bontja a vonalat, és a távirányítót fogja ismételten a kezébe. Rámegy az egyik filmre, majd beleeszik a kukoricába. Én csendesen majszolgatok tovább, de a kíváncsiságomat nem tudom félretenni.
- Édesanyád vigyáz rá? - szólalok meg halkan.
- Igen, ő az, aki segít nekem, amikor csak kérem - feleli. - És a nevelőapám.
- Hogy hívják őket? - pillantok rá.
- Anne, és Robin.
- Most náluk van Rosie?
- Nem, otthon, nálunk vannak. Ott van Rosie szobája, a rengeteg játék, és mi egyéb. Még is jobb, ha otthon van ennyi ideig, még ha én nem is - pillant le rám.
- Gondolom várja már, hogy otthon legyél.
- Minden időnket együtt töltjük, igen, nyilván furcsa neki most a helyzet, de imádja a nagyszüleit, úgyhogy szerencsére nem sír utánam - mosolyog.
- Mesélsz az édesanyjáról? - merész vagyok, és nagyon kíváncsi, s mélyen reménykedő, hogy választ is kapok a kérdésemre.
- Mit szeretnél tudni?
- Bármit. Mi történt, miért nincs veletek?
- Balesete volt - hajt fel, és a kezeinkre vezeti a tekintetét. - Mióta az eszemet tudom, azóta nagyon jó volt a kapcsolatunk. Az első pillanattól kezdve fülig szerelmes voltam belé. Együtt voltunk egy ideje már, amikor megtudta, hogy állapotos. Nem volt kérdés a megtartása. Azonnal összeköltöztünk. Már fél évvel azelőtt eljegyeztem, de a kicsi érkezésének hírére megsürgettük a dolgokat, és egy kisebb menyegzőt tartottunk, mielőtt Rosie a világra jött volna. Boldogok voltunk.
- Milyen volt? - hangom szinte már csak egy halk suttogás.
- Csodálatos - boldog mosolyra húzza a száját. - Mindig pozitívan látta az életet, szeretet önzetlenül, mindenkinek próbált segíteni a környezetében. Amikor megtudta, hogy Rosiet a szíve alatt hordja, még jobban ragyogott. Amikor megtudta berohant hozzám a kávézóba, és mindenkit félretaszítva ugrott a nyakamba, és újságolta el a hírt. Nagyon várta, hogy világra hozhassa. Megtervezte a lakásunk minden szegletét, és a kislányunk szobája is az ő ötlete volt. Igazán csajos - vigyorog, de egy könnycsepp végiggördül az arcán, melyet a kézfejével le is töröl.
- Mikor veszítetted el? - szorítom meg a kezét finoman.
- Régen, túlságosan régen.

csoport: Alexa S. blogs