2016. június 7., kedd

Epilógus

Könnyek folynak végig az arcomon. A szívem gyorsan ver, a fülem sípol, és egyszerűen nem akarom elhinni a dolgot. Nagyot nyelek, úgy érzem, hogy a levegő nem jut el a testemben, hogy a fulladás másodpercek alatt áll be, de aztán emlékeztetem magam, hogy több ok miatt sem zuhanhatok meg. Rohanni kezdek, mögöttem az ajtó hangosan csapódik be, minden szem rám szegeződik, de nem érdekelnek az emberek. Senki sem érdekel. A nevemet hallom meg valahonnan a távolból, de az elmém ködös, a lélegzetvételem szapora. A tenyerem izzad, amelyben a slusszkulcsokat szorongatom, ám határozott vagyok.
- Sel!
Egy hang, melyre nem vagyok kíváncsi, egy hang, melynek a tulajdonosának magyarázkodása hidegen hagy, egy hang, aki összetörte a szívemet.
Az eső szakad, a vihar tombol, ahogyan a szívemben is. A szél erőteljesen fúj, s rajtam a ruha pillanatok alatt ázik át, ahogyan a tűsarkú cipőm sem éppen a fagyos esőnek kedvez. Kiráz a hideg, de csak töretlenül megyek előre, míg be nem mászok az autó elülső ülésére.
- Mi történt?
Megrázom a fejemet, a visszapillantóban egy alvó angyalt látok meg, mely mosolygásra késztet, de végül csak indítok. Egyáltalán nem nőies mozdulatokkal törlöm le a makacs könnyeimet, ahogyan kihajtok a parkolóból. A szívem majdnem kiugrik a helyéről, míg mellőlem csak a kérdések hallatszódnak. Mi is történt?
- Beszélj hozzám, kérlek! Olyan boldogan mentél be.
- Boldog voltam, az életem boldog volt, de most teljesen összezuhantam, és nem vagyok önmagam. Megölte azt a bizalmat, amely eddig rendíthetetlen volt – zokogok fel.
- Kérlek, mondj valamit, mert semmit sem értek.
- Megcsal Judyval – nyögök fel fájdalmasan, és egy lámpán áthajtok. Felelőtlen vagyok, tudom, de minél messzebb akarok kerülni az enyelgő pártól.
- Mi van? - szinte fájdalmasan felkiált.
- Jól hallottad, Gemma, a testvérednek Rosieval mi már mit sem jelentünk.
- Lassíts, kérlek, állj félre, és mondj el mindent. Én vezetek – próbál rávenni.
- Érted? Én ostoba oda akartam menni, és elmondani, hogy hamarosan egy újabb kicsi apróság boldogít majd bennünket a mindennapok folyamán, erre az irodában találom őket! Annyira elcseszett ez az egész.
- Rendben, de kérlek, Sel, állj meg, és én vezetek.
Bólintok, s elkezdek lassítani az őrült időjárásban. Megtörlöm az arcomat, és rápillantok a lányomra, aki még mindig valami csodás álomvilágban jár. Visszavezetem a tekintetemet az útra, és akkor látom, ahogyan egy jármű nagy sebességgel száguld felénk. Teljesen fékezek, és reménykedek abban, hogy mielőbb a saját sávjába tér vissza, ám a remény elveszik, a szó a torkomon akad, míg Gemma felkiált mellőlem, és a sötétség mindent maga alá temet.

A testem rázkódik, a nevem sokszor hagyja el a férfi száját, míg az ujjai szinte a csontomig hatolófájdalommal ragadják meg a felkarjaimat. A levegőt kapkodom, és a látásom homályos, s érzem, ahogyan a könnyek végigszáguldanak az arcomon.
- Édesem, ébredj – egy hang, amely megragad és a valóságba vonzza az összetört szívemet, s a zavart gondolataimat.
Nagyokat pislogok fel Harryre, aki az éjjeli lámpa fényében térít magamhoz a rémálomból. Aggódó tekintettel néz rám, míg én zihálok, a mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed, míg a hajam a nedves bőrömhöz tapad. Az emlékek megtalálnak, elárasztanak, és minden békét feldúlnak bennem.
- Jól vagy?
A karjaiba menekülök, a hangomat nem találom, s másra sem vágyom, mint, hogy megnyugtasson, és azt mondja, ebből semmi sem igaz. Nem lehet igaz!
- Kérlek, mondd, hogy nem igaz.. - nyöszörgöm, és a könnyeim nem akarnak elapadni. Makacsul szántják végig az arcomat folyamatosan, s Harry mellkasán érnek célba.
- Micsoda?
Nyugtatóan simogatja a hátamat, de a nyugalom még sem talál rám. Felnézek a szemeibe, melyekben értetlenség jele látszik, amely érhető, hiszen semmi konkrétat nem mondtam neki. A szavak nehezen csúsznak ki a számon, ám p az egyetlen, akitől őszinte választ kaphatok.
- Ugyan azt álmodtam, amit mindig... - kezdek bele, de a hangom olyan erőtlen, hogy csupán remélni tudom, Harry minden szavamat meghallja. - Csak most … - nagyot nyelek. - Láttam, hogy ki is ül mellettem Harry.
Ahogyan ez a mondat elhagyja a számat, már is megbánom. Harry minden izma megfeszül, a tekintete pedig könnyekkel telik meg.
- Miért nem mondtad el? - zokogok fel. - Miattam meghalt a testvéred!
- Ne mondj ilyet! - rázza a fejét Harry, és megfogja két kezével az arcomat. - Ne a te hibád, hanem azé a részeg férfié!
- Hallgatnom kellett volna rá, és átadnom Gemnek a kormányt – emelem meg kissé a hangomat.
- Hé, nyugi, édesem – húz magához. - Rosie felébred, és szerintem nem szeretnéd, hogy zaklatott legyen. Vegyél egy mély levegőt. Figyelj, baleset történt, ami nem a te hibád volt. Valóban fel voltál dúlva, hiszen... hiszen láttál valamit, ami egy teljes ostoba félreértés volt. De akkor sem a te hibád, kérlek, hidd el nekem, bébi.
- Ott volt a lányunk is!
- Rosiet a baleset után kivizsgálták, de semmi baja nem volt. Az ülésben biztonságban volt, Gemma pedig... - nyel egy nagyot, mielőtt folytatná. - Nem volt becsatolva az öve, és ezért nem te vagy a felelős. Erős ütés érte a fejét, és a műtőben sajnos elvesztették.
- Ez szörnyű – zokogok fel.
- Tudom – ajkait a homlokomra nyomja. - Sajnos történnek az életben szörnyű tragédiák, és ez is az a számomra.
- Harry .. - suttogom a nevét, és felpillantok ismételten rá, míg ő kérdően vár. - Állapotos voltam.
- Igen, az orvosok elmondták, amikor bementem a kórházba – hunja le a szemeit. - Ezt szeretted volna elmondani, igaz?
- Igen, aznap reggel tudtam meg, és nem bírtam megvárni a délutánt, amíg találkozunk. Úgy éreztem, hogy azonnal el kell mondanom neked. Hogy lehet, hogy még mellettem vagy?
- Tessék? - szinte már felkiált a szavaim hallatán.
- Elvettem tőled a nővéredet, és a gyermekedet is, Harry! Te pedig még mindig kitartasz mellettem..
- Szeretlek Sel – suttogja. - Rosie és te vagy, akik a lelket tarják bennem, és igenis okot adnak arra, hogy minden reggel egy mosollyal az arcomon ébredjek. Imádtam, sőt a mai napig nagyon szeretem Gemmát, és hiányzik borzasztóan. Minden héten kimegyek a temetőbe, és hiszek abban, hogy amiket mondok neki, hallja. De még mindig úgy tartom, hogy nem a te hibád volt. Nem te tehetsz arról, hogy nem csatolta be az övét, ahogyan arról sem, hogy annak a részeg idióta volán mögé ült. A kicsiről pedig fogalmam sem volt, amíg a kórházban az orvos nem közölte, hogy elvetéltél. Lehet, hogy borzasztóan hangzik, amit mondani fogok, de mivel nem tudtam róla, nem volt olyan kötődésem felé. Amikor megtudtam, fájt és értetlenül álltam a dolog előtt, de lassan össze állt a kirakós. Otthon megtaláltam a fürdőben a három tesztet, és tudtam, hogy azt szeretted volna elmondani nekem.
- Sohasem bocsájtom meg ezt magamnak.
Erre már semmit sem felel, mindössze leoltja a lámpát, és szorosan a karjai közé von. Arcomat a mellkasába temetem, és mélyen magamba szívom az illatát, míg ő a hátamat kezdi el simogatni lassan.
- Remélem tudod, hogy még mindig nagyon szeretlek, és egy újabb pici is még bárikor szóba jöhet.
- Szeretnéd? - nézek fel rá a már sötét szobában.
- Boldoggá tennél - mellkasára von, s szorosan ölelve tart magához, míg a könnyeim továbbra is folynak, s a gondolataim száguldanak.


Sziasztok! Igen, ez az utolsó fejezete a blognak. Bevallom, 50 fejezetesre szerettem volna, de nem láttam értelmét már húzni a dolgoknak. Lehetséges, hogy rövid lett, de valahogyan már szinte úgy erőszakoltam ki magamból egy-egy újabb részt. Imádom a kis családot, csupán, akik régóta követnek, azok tudják, én inkább a drámai, tragikus történetek rajongója vagyok, szélsőséges érzelmekkel. Remélem, hogy nem csaptam össze, és minden szálat egyértelműen elvarrtam a történetben. Ahogyan eddig, most sem fogok írói köszönetfélét írni ezen kívül, mert azt mahd terjedelmesebben szeretném, amikor teljesen hátra hagyom a blogger világot.. és lássuk be, ez még nem most lesz. Aki esetleg nem tudná, egy újabb blogot fogok nyitni, ami már kész van, és csak a bejegyzések felkerülése van vissza. Volt egy Part of me nevezetű írásom, amit nagyon összecsaptam, és nem vagyok megelégedve vele, így Harry újra általam egy katonai karaktert fog megformázni. (Ez nem a film miatt jött, a PoM már akkor befejeződött, amikor fel sem reppent a hír Harryről a film kapcsán, szóval ilyen megjegyzésekkel kérlek, ne találjatok be :D )  http://jetblackhearths.blogspot.co.uk/
Szóval, köszönöm, hogy olvastátok a kis családias, olykor nyálas történetet, és remélem, hogy a továbbiakban is velem fogtok tartani, illetve örülnék, ha összeségében egy összefoglaló megjegyzést is írnátok. :))
Ölel: Alexa S. Xx

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Szerintem abszolút nem csaptad össze a részet, és én mindent megértettem, so ezen nem aggódj. Alapjában nekem nagyon tetszett az egész történet. (Mint mindegyik amiket eddig írtál.) Olyan jól ki tudod találni az alap témát, hogy az hihetetlen. Sosem olvastam még ilyen témában, és ez volt az egyik ok, amiért különleges a blog. A másik pedig a fogalmazásod, és a csavaraid a történetben. Csodás. Nagyon irigyellek ezekért. Nekem soha nem jutnak eszembe ilyen jo alapok a történethez. Mindig próbálkozom, de valahogy olyat még nem tudtam alkotni, ami még ne lenne. De egyszer csak összejön.😃 Mindegy is. Nem gondoltam volna hogy Gemma ült mellette a kocsiban, és hogy meghalt. Eszembe se jutott. Nagyon jó befejezés volt szerintem.
    Nem ismerjük egymást, de azt elhiheted, hogy sosem fogom elfelejteni az írásaidat. Csodás dolgokat alkotsz Alexa, és nagyon remélem hogy még nagyon sok blogot fogok tudni olvasni tőled. 😘😘

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Nagyon örülök, hogy így gondolod, és, hogy ennyire tetszett neked. :) Hát nekem az eleje, a legalapabb helyzet, és a vége van meg mindig a fejemben, ami eközött történik, mindig akkor fogalmazódik meg bennem, amikor leülök írni az adott részt. :)
      KÖSZÖNÖM! Xx

      Törlés
  2. Kedves Alexa!
    Ahogy azt megígértem, minden befejezett blogod végére írok, legalább egy pár soros kis véleményt. S bár nem sok időm van a nyelvvizsga miatt, azért most mégis inkább neked szeretnék örömet okozni ezzel, hisze tudom mennyire örül egy író, blogger a véleménynek.
    Tehát a történet. Nos mivel nagyjából a kezdetektől itt vagyok veled, s olvasom az írásaid, így tudom, hogy hozzád inkább az olyan történetek állnak, melyekben Harry nem a "jó"fiút játsza. Hogy őszinte legyek egy kicsit én is jobban szeretem azokat. Ennek ellenére lenyűgözően jól írtad meg ezt a történetet is, mint ahogy eddig mindegyiket. Nagyon aranyos ez a kis család, s nagy szeretettel olvastam a történetüket. Véleményem szerint a sok "gonosz" Harry között néha elfér egy kis "kedved, aranyos, jófiús" Harry is. :)
    Összeségében szerintem szépen és imádnivalóan megírtad ezt a történetet. Imádtam.
    Millió puszi és ölelés. ❤
    Violet.

    U.i.: Én megpróbáltam rövidre fogni, de már megint nem sikerült. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Violet!
      Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál, és egyáltalán nem baj, hogy nem röviden. :) Igen, nekem kell Harrynek az a "sötét" oldala, vagy, hogy egy kicsit is más legyen, és ne a tipikus jófiú. Köszönöm!!! :) Xx

      Törlés
  3. Fhuuu hát én imádtam ezt a történeted is csodásan írsz tényleg. A történet pedig nem unalmas és sablonos én nagyon sokat olvastam már és ez a legjobb az első perctől kezdve megfogott a történet pedig nagyon különleges és megható az h végülis egy család újra alakalusáról szól.

    VálaszTörlés
  4. Szia :)
    Nekem nagyon tetszett:) Én jobban kedvelem a romantikus könnyed történeteidet,de mindegyik töridet olvasom, és várom a legújabbat :)
    Puszi Kolett

    VálaszTörlés