18.rész*Ecsetvonások

- Ne rosszalkodj, Rosie - nevet fel Harry, és a paradicsomszószt letörli a lánya arcáról. 

- Apci - húzza el a kicsi arcát.

- Oké-oké - adja fel Harry.

- Nagyon finomra sikeredett az ebéd - iszok bele a vizembe, és hátradőlök a széken.

Már csak Rosie falatozik, bár mondhatni, hogy inkább már csak játszik. Harry az asztal alatt megfogja a kezemet, és finoman meg is szorítja. 

- Kész - sóhajt fel a kicsi. 

- Akkor irány a mosdó! Ilyen maszatos arccal nem lehet játszani - áll fel Harry és a karjába veszi a lányát. - Mindjárt jövünk.

- Rendben - felelem, és figyelem, ahogyan távoznak. 

Amint magamra maradok, én is felállok, és elkezdem leszedni az asztalt. Mindent a mosogatóba pakolok, és a kisebb romhalmazt kezdem el eltakarítani.

- Erre semmi szükség - hallom meg Harry hangját. 

- Ez a minimum - törlöm meg a kezemet. 

- Ne beszélj hülyeségeket - lép hozzám, és az arcomra nyom egy puszit. - Most, hogy itt vagy, nem igazán akar aludni. 

- Próbáljam meg én? Bár nem értek a gyerekekhez. 

- Nem kell, este majd hamarabb elalszik - mosolyog le rám, viszont gyerekprogram következik.

- Hm, remekül hangzik. 

Átsétáltunk a nappaliba, ahonnan is a televízióból gyerek mese hangja töri meg a csendet. Rosie a kis asztal előtt a szőnyegen térdel, és a sok papírt, ecsetet és a szivárvány összes színével rendelkező festék palettáját rendezheti szorgosan. A testét már egy bővebb felső takarja, amely színes festékfoltokkal van tarkítva.

- Sel! - pillant fel rám, mire le is ülök mellé. 

- Mi szépet festes? 

Csak megrántja a vállait, és elém helyez egy papírt, s ecsetet. Aztan minden kérdés nélkül, Harry elé is elhelyezi ezeket azt asztal másik oldalán.

- Mindenki festeni fog, manó? 

Harry kíváncsi tekintettel, széles mosollyal az arcán érdeklődik a kislányától, aki mindössze egy bólintásra méltatja az édesapját. 

- Hozok vizet.

Kijelentésével szinkronban pattan fel a szőnyeg anyagáról Harry, és hagyja el a helyiséget. 

- Szeretsz festeni? - érdeklődöm Rosienál. 

- Kedvenc - mosolyogva, hangjában némi lelkesedéssel feleli. 

- Mit szeretsz még? 

- Nem tudom.

Pakolászik még, majd ahogyan Harry visszatér a kis tálkával a kezei között, amely tele van még tiszta vízzel, bele is mártja az ecsetét. Ezután a színekkel kezd el játszani, s festeni kezdi a gyermekien csodás művét. 

Követve a példáját hasonlóan cselekszem én is, és amilyen kisebb tárgyak, amelyek könnyen ábrázolhatoak, az eszembe jutnak, papírra is vetem azokat.

- Hát te? - pillantok Harryre, aki elmélyülten figyel bennünket. 

- Mondhatni, nem igazán vagyok a festészet mestere. 

- Nem egy kiállításra szánt művet kell alkotnod - vigyorgok rá. 

- Szellemes.

Rosie ránk sem hederítve húzza az ecsetet szőrszálait végig a papíron, amelyek színes vonalakat hagynak maguk után, megformázva a kislány terveit, elképzeléseit. 

- Kész - kiált fel gyermeki boldogsággal az arcán a kicsi. 

- Nagyon szép lett - dicsérem meg.

- Kinek van, ennyire ügyes szerelme? - mászik át az ő felére Harry. 

- Apci - nevetve dől hátra Rosie, és igyekszik édesapja rengeteg szeretetteljes puszia elől kitérni. 

- Az enyém lehet? Kitehetem a többi közé? 

Rosie nemlegesen kezdi el rázni a fejét.

- Tied - nyomja a kezembe a papírt. 

- Köszönöm szépen - mosolygok őszintén, és hatalmas csókot nyomok az arcára.

- Héé! - kiált fel Harry.

A kezeit a csípőjére teszi, és szomorú arcot vág. A szája lefelé görbül, míg nagy szemekkel néz a kislányára. Rosie kimászik az ölemből, és Harry karjaiba furakszik. Kis kezeivel átöleli a nyakát, és az arcára puszit nyom.

- Szeretlek.

- Én is téged, manó - öleli meg hasonlóan Harry.

A jelenet mosolyt csal az arcomra, s a szívemet melengeti. Nagyszerű érzés látni, ahogyan a szeretetük ennyire kiteljesedik. 

A nap további részében még festettünk, és mesét is néztünk. Alvin és a mókusokra esett a választása Rosienak, aki szinte közöttünk ülve, árgus szemekkel nézte a televíziót, miközben énekelte a dalokat a szereplőkkel együtt.

A stáblista kezd el megjelenni a képernyőn. Harry lepillant a lányára, aki édesen alszik édesapjának neki dőlve. 

- Fel kellene ébreszteni, ilyenkor szokott vacsorázni - mondja halkan, miközben lehalkítja a televíziót. - És fürdenie is kellene. 

- Hagyjad, biztos elfáradt. Bár nem szeretnék beleszólni, de szerintem reggel is ráér az a fürdés. 

- Igazad van - mosolyog rám. - Felviszem a szobájába. 

Óvatosan áll fel, és veszi a karjába a kicsit. Elindul a lépcső irányába, a fokokat vigyázva teszi meg, míg el nem éri az emeletet. 

Kezembe veszem a távkapcsolót és egy masik adóra kapcsolok. Egy film szerzi meg a figyelmem, melybe teljesen bele mélyülök. Ismerősnek tűnik, de nem tudom hova tenni a képkockákat. 

- Itt vagyok - ül le Harry, és teljesen magához von. 

- Nem ébredt fel?

- Alszik, mint a kisangyal - csókol halántékon. 

- Nagyszerű kislányod van. Boldog, és eleven. Köszönöm, hogy megismerhettem - pillantok fel rá. 

- Én köszönöm, hogy ennyire foglalkoztál vele, és, hogy itt vagy - a filmre pillant. - Ó, a régi nagy kedvenc - nevet fel. - Fogalmam sincs hányszor láttad. Még a sorait is tudtad kívülről.

- Ismerősnek tűnt - vallom be.

- Micsoda? Tényleg? - szemeiben a remény csillan meg. 

- Igen, a mai nap folyamán többször éreztem úgy, mintha már átéltem volna pár helyzetet. Olyan fura, és a hideg kiráz, ha erre gondolok. 

- Nem kell erőltetni semmit - fonja egybe az ujjainkat a hasamnál. 

- Tudom, emiatt sem említettem. 

- Itt maradsz éjszakára?

A kérdése hallatán megfeszülök. Tudom, hogy a helyzet nem lenne új, és szívesebben is maradnék itt, mintsem térnék haza. 

- Nem szeretném erőltetni a dolgot, de egyedül sem szeretnélek elengedni. Sötét van már kinn, én pedig most nem tudlak hazavinni.

- De még egyáltalan nincs késő - mutatok rá a dologra. 

- Igen, tudom - sóhajt fel. 

- Tudod, olyan fura - bújok még közelebb hozzá. - Megnyugtató, és kellemes itt lenni. A kislányod a szívembe lopta magát. Ne vedd tolakodásnak, de ezalatt a kis idő alatt is kijelenthetem, hogy otthon érzem magam. 

Egy pillantra megfeszül a keze körülöttem, aztán a hajamba csókol, és még szorosabban ölel, mint eddig bármikor.