8.rész*Párizs

Mostanában egyre többet vagyok a pékségben. Bár megvallom, nem igazán legjobb a munkatársaimmal a viszonyom, de még is inkább ott töltöm az időm, mintsem a morgó Andrewval otthon.

A zuhanyzást követően a szobámba vonultam, ahol egy farmerbe és egy lenge pólóba bújtam. Hajamat átfésültem, majd mamuszomat felvettem, és úgy igyekeztem le a földszintre, ahonnan vidám hangok szűrődtek fel.

Ahogyan egyre közelebb érek, felismerem, hogy ki is érkezett hozzánk, amelyen egyúttal meg is lepődöm. Belépve a helyiségbe Harry nevetése engem is mosolygásra késztet, annak ellenére, hogy fogalmam sincs, mit is keres ő nálunk, a megterített vacsoraasztalunknál ülve.

- Szia – áll fel, és csókot nyom az arcomra.

- Mit keresel itt? – kérdezem, amikor elenged.

- Egy megbeszélnivalónk van, és szeretném, ha a szüleid is jelen lennének, így felkerestem édesanyádat. És most itt vagyok – magyarázza.

- Üljetek le – mondja Elisabeth.

Azonnal elfoglaljuk a helyünket, és Andrew is megjelenik, akinek semmilyen lelkesedés nem látszik az arcán. Szerencsére az asztal túloldalán foglal helyet, a legmesszebb tőlem.

- Szedjél Harry, tudod, hogy szívesen látunk – szorítja meg kicsit a vállát Liz.

Mindenki merít magának a még gőzölgő ételből, salátából és minden finomságból, amely az asztalra került Elisabeth által. Lassan kezdjük elfogyasztani az ételeket, de én inkább gyorsan falom be a többiekkel ellentétben, annak a reményében, hogy mielőbb megtudjam minek is érkezett Harry hozzánk.

- Végre megosztod velünk, amiért jöttél? – morogja barátságtalanul Andrew.

Harry bólint, megtörli a szalvétával a száját, és pár korty vizet is megiszik.

- A pékségben szeretnék új dolgokat bevezetni. Francia péksüteményeket, különlegességeket, amiket nem lehet kapni a környéken – kezd bele. – Már volt szerencsém kóstolni pár ízletes péksüteményt, de most Franciaországba, Párizsba kell utaznom emiatt.

- És ez miért is tartozik ránk? – Andrew felé egy mérges pillantást küldök, de nem érdekli. Miért is érdekelné?

- Azért, mert Sel az üzlet másik vezetője, és szeretném, ha velem tartana. Szükségem van a véleményére, és a remek ízlésére.

- Szó sem lehet róla! – kiált fel.

- Ezt nem te döntöd el – meredek rá, aztán vissza Harryre.

- Az apád vagyok, van némi beleszólásom – kontráz rá, de már nem is figyelek arra, amit mond.

- Andrew, kérlek – figyelmezteti Elisabeth. – Mennyi időről lenne szó?

- Egy hét – adja meg a választ Harry.

- Nem látod, hogy csak a lányunkat akarja? – áll fel Drew, és szinte a tekintetével gyilkol.

- Elég legyen ebből – sóhajtok fel. – Nagykorú vagyok, tehát én magam is eldönthetem. Van fizetésem, úgyhogy erről sem kell beszélnünk. Kérlek, beszéljük meg odafenn. – könyörgően nézek Harryre, hogy egyezzen bele.

Bólint. A szüleimnek nevezett személyekre pillantok, majd elnézést kérve hátat is fordítok nekik, és a lépcső felé igyekszem, Harryvel a nyomomban. Hallom, ahogyan Andrew számon kéri Lizt, hogy ő minden is pártolja a dolgot, ám a választ már nem hallom, ugyanis belépek a szobába, Harry pedig mögöttünk behúzza az ajtómat.

Felsóhajtva, megkönnyebbülten ülök le az ágyamra, Harry pedig mellém. Bátran nyúl az egyik kezem után, fogja meg, és a kézfejemen lassan kis köröket kezd rajzolgatni, így cirógatva a bőrömet.

- Nyugodj meg – suttogja, én pedig a szemeibe pillantok.

- Inkább mondd el, hogy miért én, és mi ez a hirtelen döntés? És Rosie? Vele mi lesz? Nem hagyhatod magára a kislányodat egy hétig!

- Nyugodj meg, kérlek – mosolyog rám kedvesen. – A nagyszülei fognak rá vigyázni. Ami pedig a többit illeti, tényleg érdekel a véleményed. Amiket te is szoktál enni, azok fogynak a legjobban, így szeretném frissíteni a kínálatot, hogy nagyobb legyen a választék, színesebb.

- Remek ötlet, csak annyira abszurd. Párizsba utazni ilyen miatt?

- Van kinn egy ismerősöm, akinek hasonló kávézói vannak a városban. Vele fogok találkozni, és ő fog segíteni. De szeretném, ha velem tartanál.

- Nem is tudom…

- Kérlek, nekem sokat jelentene. Unalmas lenne az út egyedül – kacsint rám. – Természetesen mindent a cég áll, azaz én – nevet fel.

- Nem, azt nem engedem, Harry. Nem a szomszéd városról van szó, hanem Párizsról!

- Erről nem nyitunk vitát, Sel.

- A felét?

- Selena!

- Oké, rendben – adom be a derekam. – Mikor indulunk? – vigyorgom rá.

*

Izgatottan nézem át újra a bőröndömet, hogy mindent elpakoltam-e, ami kelhet a héten. Fogalmam sincs, hogy hányszor olvasom át a listát, és pillantok a bőrönd mélyére, de a sokadik alkalommal végül megunva lecsapom a tetejét, és lezárom.

Feltápászkodom a föld kemény felületéről, a köntösömtől megszabadulok és öltözködni kezdek. Laza farmert, és egy bővebb inget veszek fel egy tornacipővel. A sminkem már kész, amely most is minimális, a hajam pedig enyhén hullámos. Felveszem a kabátomat, a táskámat, és végül a bőröndömet is felállítom.

Az ajtó felől kopogás zavar meg. Kikiabálok, hogy szabad, mire Harry toppan be, széles mosollyal, és szexi stílussal. Úr isten Sel, fejezd be…

- Szia – üdvözöl egy puszival. – Gondoltam elkelhet a segítség a bőröndöddel.

- Hát igen, ez egy jó gondolat volt – nevetek, ám már el is veszi a táskámat. – Mehetünk?

- Igen.

Elindulunk lefelé. Már senki nincs itthon, és ennek örülök. Semmi hangulatom még egy veszekedéshez vagy bármiféle nézeteltéréshez. Jó lesz kissé távol lenni a háztól, a munkától, a nem szívesen látott személyekről.

Harry a saját csomagja mellé helyezi az enyémét, majd kitárja a taxi ajtaját, és már indulunk is a reptérre. Izgatott vagyok, ha akarnám, sem tudnám tagadni. Harry magához von, én pedig rámosolygom.

- Várod már?

- Nagyon – sóhajtok fel. – Voltál már Párizsba?

- Nem, még soha nem hagytam el az országot – pillant rám.

- Én voltam valaha bárhol is? – kérdezem, reménykedve, hogy tudja a választ a kérdésemre.

- Nem, még te sem voltál sehol, csak az ország határain belül.

- Akkor az első közös utazásunk, ez remek – kuncogok fel kislányosan.

- Igen, az – csókol halántékon, melybe kissé beleremegek.

Arcomat pír önti el, tudom, így próbálom elrejteni előle a látványt, de amikor hangosabban felnevet, azonnal bizonyossá válik, hogy tisztában van a zavarommal.

- Beszélsz franciául?

- Igen, az alapok mennek – motyogja. – De az angolt is megértik tökéletesen, ne aggódj.

- Már is megnyugodtam.

Egyáltalán nem hamar, de végül mindenen túl vagyunk, és a repülőn ülünk. Éppen a felszállás előtti pillanatok vannak, amikor a légi utaskísérők bemutatják a biztonsági előírásokat, ha baleset következik be, akkor mi is a teendő. Nagyot nyelek, a tenyerem kissé izzad, és csak kifelé pillantok a kifutópálya betonját figyelem, ahogyan lassan gurulunk.

- Hé, minden oké? – fogja meg a kezemet Harry, és minimálisan meg is szorítja.

- Kicsit félek – vallom be rápillantva.

- Igen, ennyit én is megállapítottam. Minden rendben lesz, hidd el.

- Igyekszem, de ahogyan arról beszélnek, hogy mi is a teendő, amikor bekövetkezik valami katasztrófa, nem éppen nyugtatja meg az embert.

- Ígérem neked, hogy minden rendben lesz, Sel – húz magához.

- Cseszhetem, ha lezuhanunk.

- Na, finoman a szavakkal – vigyorog. – Próbálj aludni, bár rövid az út, de addig sem aggódsz.

Felsóhajtok, és lehunyom a szemeimet. Orromba kúszik az illata, és próbálok csak arra, illetve az ölelésére koncentrálni. Felkaromat simogatja, halkan dúdol, és a másik kezével megfogja a kezemet.

- Sel, megérkeztünk – suttogja a fülemben kellemesen mély hangján. – Ébresztő.

Lustán pislogom, és kiegyenesedem.

- Remélem, hogy jól aludtál – mozgatja meg a vállát, és kissé felszisszen.

- Ne haragudj, miért nem szóltál?

- Édesen aludtál – mosolyog rám. – Menjünk, gyere.

Feláll, megfogom a táskámat, és elindulunk lefelé a gépről.

*

Párizs csodálatos. Ámulva lépek ki a hatalmas teraszunkra, és tekintek le az alattunk elterülő városra. Harry is a nyomomba lép, és mellém szegődve ő is körbenéz.

- Köszönöm, hogy eljöhettem veled – sóhajtok fel. – Kár lett volna nemet mondanom erre.

- Elhiheted, hogy akkor elhalasztottam volna, és addig győzködtelek volna, amíg igent nem mondasz.

- Sohasem adod fel?

- Mondjuk, hogy mindig elérem, amit akarok.

- Észrevettem.

A tekintetünk találkozik, és mind a ketten elmosolyodunk.

- Mikor találkozunk az ismerősöddel?

- Holnap tizenegy órakor – feleli. – Most szedjük össze magunkat, és vacsorázzunk.

- Farkaséhes vagyok – nyögök fel.

- Rendben – nevet. – Tiéd először a fürdő.

A bőröndömhöz sietek, és a neszesszeremet magamhoz veszem és besietek a fürdőszobába. Gyors zuhanyt veszek, amely tényleg nagyon gyorsra sikerül. Egy kevés sminket viszek fel újra az arcomra, a hajamat pedig kivasalom, mivel a hullámok már majdnem teljesen kiegyenesedtek. Leakasztom agy egyik fürdőköpenyt, amely a hotelé, és abba megyek vissza a hálóba. Harry tekintete azonnal meg is akad rajtam.

- Szabad a fürdő, mehetsz – halkan motyogom.

- Oké.

A táskájához lép, és pakolászni kezd. Megvárom, amíg eltűnik a fürdő ajtaja mögött, és a víz hangja is megcsapja a fülem, csak azután kezdek el öltözni. Egy egyszerű, csinos fekete, enyhén csipkés ruhára esik a választásom. Magas sarút párosítok mellé, amely hasonlóan sötét színű, mint a ruhám és a táskám.

Izgalmam még mindig él bennem, annak ellenére is, hogy biztosan leértünk a földre. Most egy vacsorára készülők Harryvel, kettesben. Illetve egy egész hetet töltünk el együtt. Őrület.

- Hu, nagyon csinos vagy – megfordulok.

Egy bokszeralsóban áll előttem. Mellkasa még kissé nedves, csillog. Önkéntelenül és végignézek testén, amelyet sok helyen tetoválás díszit.

- Hahó, Sel.

Az arcára vezetem a tekintetem.

- Sajnálom… Köszönöm – motyogom.

- Remélem nem zavar, vagy ha igen, akkor máskor benn öltözöm fel.

- Nem, minden rendben – nyelvem kissé megbotlik, de hamar korrigálom magam.

Bólint, aztán a táskájához lép, melyből kivesz egy inget, az ágyon hagyott fekete nadrágját felveszi, a csizmájával együtt, s késznek is nyilvánítja magát.

Az étteremben halk francia zene szól, amely kellően hangoz ahhoz, hogy az ember egy jót beszélgessen a partnerével. Egy pincér kísér bennünket a kétszemélyes asztalhoz, ahol helyet is foglalunk. Étlapot tesz elénk, ám Harry közben rendel is. Bár fogalmam sincs, hogy mit, mert franciául beszél. Teljesen letaglóz, ahogyan a szavakat formálja, amilyen könnyedséggel kommunikál, még ha egyetlen szavát sem értem. Egésznap tudnék itt ülni, és hallgatni őt.

- Újra elvesztettelek – vigyorog rám.

- Ne haragudj – pillantok le az étlapra.

Minden franciául van. Felsóhajtok. Egy mukkot nem értek a leírtakból, így tetszés szerint választok, és rábökök, hogy ezt kérem.

- Biztos vagy benne?

- Persze – erősítem meg.

Harry leadja a rendelésünket, a pincér pedig távozik. Koccintunk a már kihozott italokkal, amely fehérbor. Nagyon ízletes, és kellemes az illata is, pedig egyáltalán nem vagyok a borok szakértője. Legalább az új életemben biztosan nem.

- Milyen terveid vannak az üzlettel? – érdeklődöm.

- Nem szeretnék ma este erről beszélni – kedvesen közli.

- Oh, oké.. Akkor mit tervezel a hétre. Mert, ha holnap találkozunk a barátoddal, akkor valószínűleg más terveid is vannak.

- Hát konkrét nincs. Arra gondoltam, hogyha már ideutazunk, akkor megnézhetnénk a várost. Egyikünk sem volt még itt, remek alkalom.

- Igazad van – értek egyet. – Alig várom, hogy mindent láthassak.

- Mire vagy kíváncsi?

- Hú, mindenre? – nevetek fel. – Nem tudok tényleg kiemelni egyetlen egy dolgot sem. Amennyire van lehetőségünk, azt használjuk ki.

- Én benne vagyok.

A pincér újra megjelenik, immáron az ételeinkkel. Leteszi előbb elém a tányért, én pedig elszörnyedve figyelem azt.

- Harry – szólítom meg, amikor a pincér magára hagy bennünket.

- Tessék? – pillant rám.

- Mik ezek?

Felnevet, én pedig kérdő tekintetemmel illetem.

- Amit rendeltél, Sel.

Visszapillantok a tányéromra, amelyen mini polipok és egyéb tengergyümölcsei vannak a tészta között.

- Azt hiszem, elment az étvágyam – fintorodom el.

- Rendeljek neked valami mást? – még mindig nevet a helyzetemen.

- Megvagyok.

Felsóhajt, és mellém húzza a székét, majd a saját tányérját, amelyen gusztusos pizza szeletek vannak.

- Ebből jut neked is – csókolja meg a halántékomat. – Egyél.

Hálásan pillantok rá, majd egy szeletet elemelek, és beleharapok a finom, extrasajtos ételbe.

csoport: Alexa S.