2016. április 28., csütörtök

26.rész*Családias ünnepek

Mocorgás és édes sutyorgás egyvelege ébreszt fel mély álmomból. A szemhéjaimat nem nyitom fel, csupán csendesen, némán hallgatom, ahogyan Rosie és Harry beszélget. Gyereki kuncogás üti meg a fülem, és vissza kell fognom magam, mielőtt az ajkaimra mosoly húzódna.
- Készítünk anyának valami finomat?
Harry hangja, és a megnevezés bizsergéssel tölt el. Jól esik hallani a szavakat, és azt, hogy Rosie már sokkal jobbkedvű.
- Bolondgomba is volt a gyógyszeredbe? - vidám hangon kérdezi Harry, mire a pici csak tovább kuncog. - Nyomás, mielőtt felébresszük anyát.
Érzem, ahogyan mozognak, s Harry valószínű, hogy a karjaiba emeli a lányunkat. Felpillantok kicsit és valóban, Harry karjaiban pihen Rosie, de a kuncogása még mindig nem marad abba, és azonnal elfog a vágy, hogy a különös jókedvének okát megtudjam. Még is nyugton maradok, a takarót feljebb húzom magamon, és tartom magam ahhoz, hogy nem kelek fel, mert nem szeretném elrontani a meglepetésüket. A takaró anyagát magamra húzom teljesen, és elmosolyodok végre. Még ha szemtanúja nem is, de fűltamúja tökéletesen voltam a reggeli kis jelenetnek, amely boldogsággal áraszt el.

Sikerül vissza aludnom, ugyanis Rosie apró kezeit érzem meg arcomon. Simogat, kis puszikkal áraszt el. Felnézek a mosolygós arcára. Még mindig pizsamába van, a haja pedig kuszán össze van fogva copfba.
- Jó reggelt - mosolygok rá.
Közelebb bújik és még egy puszit az arcomra nyom.
- Rosie - suttogja Harry, aki meg is jelenik az ajtóban pár perc elteltével. - Mondtam, hogy ne ébreszd fel - korholja finoman, amint megpillantja mellettem a kislányt.
- Semmi baj - felelem azonnal egy mosolyt küldve Harry irányába.
- Csináltunk reggelit - újságolja Rosie. - Palacsinta, tojás..
- Hm, remekül hangzik - ülök fel teljesen. - Megmutatod?
Bólint, és már a magas ágyról mászik is le. Apró kezét nyújta, én pedig megfogom, és hagyom, hogy levezessen a földszintre. Harry követ bennünket. Testét a bokszere takarja, így tartom magam, hogy elgyengülésemet kellően palástoljam. A finom illatok pillanatok leforgása alatt kúsznak az orromba. Az éhség azonnal rám tőr, és vágyat érzek, hogy mielőbb a számat érjék a finom falatok.
A konyhában az asztal valóban ok finomsággal van tele. Palacsinta elég nagy mennyiségben, rántotta, pirítós, felvágottak, és még sok minden ínycsiklandó dolog. Tea, kávé, kakaó és még narancslé is helyet kapott a tányérok, és evőeszközök között. Leülök Rosieval, az arcára pedig egy cuppanós puszit nyomok.
- Csodálatos munkát végeztetek - dicsérem, mire bólint egyetértően, és már egy palacsintáért nyúl, amely még gőzölög.
Harry is helyet foglal, én pedig a zöldteámba kortyolok, amely tökéletesen van elkészítve, és ebből azonnal tudom, hogy már régebben is megcsinálta nekem. Csendben kezdjük elfogyasztani az ételeket, amelyek hamar elérik, hogy a hasunk megteljen. Jól lakottan dőlök hátra, míg Rosiet figyelem, ahogyan mogyoróvajjal keni meg a palacsintát, majd eper lekvárt ken a tetejére. Harry a segítségére siet, és felszeleti a tésztát, amelyet így könnyeden a villájával be is lapátol. Szinte az egész arca maszatossá válik, de nem zavarja, és ez így van jól.
- Irány mosakodni - mondja neki Harry, amint az utolsó falatot is megette, és a kakaóját is eltüntette.
Nevetve szalad ki a konyhából, és hallom, ahogyan az alsó mosdóba megy. Felállok, és Harrynek kezdek el segíteni. Ellenkezik, de én rosszul érezném magam, ha most csak ülnék és nézném. A reggelit így is ő készítette, ennyit pedig én is megtehetek.
- Figyelj, lassan haza megyek - töröm meg a csendet közöttünk. - Beszélnem kell Lizel és Andrewval. És át is kell gondolnom, hogy hogyan tovább.
- Mármint...
- Nem hagyom magára Rosiet - szögezem le azonnal. - És megértem a te döntésed okát is, de ez akkor sem olyan egyszerű.
- Rendben - sóhajt fel én pedig mosogatni kezdek.
- Hétvégén karácsony.
- Basszus, tényleg? - döbbenten pillantok rá. - Teljesen elfelejtettem.
- Ne aggódj, amit szeretett volna Rosie, megvettem neki, úgyhogy, ha gondolod, akkor közösen adhatjuk neki.
- Csak, ha a felét kifizethetem.
- Sel, kérlek - nyög fel fájdalmasan. - Akár mennyire is fura a helyzet, és nem minden normális körülöttünk, gyakorlatilag az édesanyja vagy, és a menyasszony.. vagyis.
- Nem, rendben, oké - szakítom félbe. - A hétvégét pedig megbeszéljük, rendben? De kétlem, hogy valami nagy családi estére vágyok. Rosieval szeretnék lenni, egyértelmű, de semmi felhajtás.
- Soha sem szeretted a felhajtást - mosolyog rám, mire az én szám is egy széles mosolyra húzódik.

Kusza gondolatokkal, boldog reggellel, és erősen verdeső szívvel lépek be a családiház ajtaján. Megszabadulok mindentől, és beljebb lépek. A nappaliból a televízió hangja szűrődik ki, így egyből oda térek be. Andrew focimeccset néz, míg Liz valami könyvet olvas.
- Sziasztok - köszönök, ahogyan feszülten beljebb lépek a helyiségbe.
- Szia - mosolyog rám Liz. - Merre jártál?
- Harryéknél voltam - rogyok le a kanapéra. - Miért.. Miért nem mondtátok el? - Elisabeth szemei felcsillannak. - Nem, nem tért vissza az emlékezetem, de rájöttem. Mindegy, hogy hogyan, de megtudtam, és egyszerűen nem értem, hogy miért nem mondtátok el, hogy Harry a vőlegényem és, hogy Rosie a közös gyermekünk? Tudjátok, hogy mennyire rosszul érzem magam? Igaz, az első pillanattól imádom a kicsit, de akkor is, ez...ez...
Liz összecsukja a könyvét és a térdeire csúsztatja a tenyereit.
- Tudnod kell, hogy Harry küzdött azzal, hogy elmondja neked. Mindenképpen szerette volna, hogyha emlékek nélkül is, de tudod az igazat. Nem akart elveszíteni, rettegett attól, hogy vajon mi lesz, mi fog történni.
- Selena, messze kellene kerülnöd attól a tiszteletlentől - mordul fel Andrew.
- Mi? - kapom rá a fejem. - Mi a bajod Harryvel?
- Andrew csak öreg és zsörtölődik, ne is foglalkozz vele.
- Sajnálom, hogy nem akarom tovább titkolni az igazat a lányunk elől - mormolja újfent, és visszafordítja a fejét a meccsre, melyben gólt rúgnak, és ő szentségelni kezd. Nyílván a másik csapatnak szurkol.
- Fejezd be! - mordul fel Liz. - Nézd, Sel, menjünk igyunk egy teát, rendben?
Bólintok, és követem a konyhába, ahol vizet kezd forralni a két csésze teának. Leülök, és türelmesen várok annak ellenére, hogy nagyon nem vagyok az. Csendben figyelem, ahogyan lassan elkészíti az italokat, és leül velem szemben.
- Mit mondott neked Harry? - nyugodt hangon kérdezi.
- Hogy ti, és Anneék javasoltátok, hogy ne mondjatok semmit, de az orvosok rábízták a döntést, és ő szerette volna elmondani nekem a teljes igazságot.
- Ez így igaz. Harry valóban kijelentette, hogy nem akar hazugságban élni - helyesel. - De mindenki a te érdekedben tette. Vannak olyan dolgok, amiket még nem tudsz, és ezeket nem az én feladatom elmondani.
- Ne, ne folytassuk ezt a titkolózást, kérlek. Elegem van abból, hogy folyamatosan mindenki csak ködösít, de közben a szépet és a jót játssza.
- Megértem..
- Nem, ha megértenéd te, vagy bárki más, akkor nem takargatnátok tovább a valóságat, hanem igenis elmondanátok nekem. Tudod, Liz, bármennyire is próbáltok meggyőzni arról, hogy nem Harry mellett a helyem, még is ő a legőszintébb velem. Ahogya rákérdeztem a dolgokra, elmondta. Persze, már mindent tudtam, de nem próbált meg komoly magyarázkodásokba kezdeni, vagy valmai ködös sztorit kitalálni. Egyszerűen elmondta az érzéseit, a saját gondolatait, és, hogy Rosie mennyire hiányolt engem az életéből. Tudod, eszembe jutott, hogy esetleg a kettőnk közötti kapcsolat nem olyan, mint Rosie és a köztem lévő. Ő a kislányom, én adtam neki életet, és egy pillanatot sem szalasztok el, hogy vele lehessek.
Liz mélyeket lélegzik, és a fejét nemlegesen rázza meg.
- Valóban messze nem olyan jó a kapcsolatunk, de reméltem, hogy ezen változtathatunk - kétségbeesetten pillant rám.
- Így sehova se fogunk jutni.
- Meg kell értened, hogy vannak dolgok, amik akár rosszabbra is fordíthatnád az állapotodat!
- Ugyan már, ennél rosszabb mi lehetne?
- Én semmit nem mondok, sajnálom - kortyol bele a teába.
- Remek - sóhajtok és felállok.
- Mit csinálsz?
- Mint említettem, nem szeretnék távol lenni a lányomtól.
Ezzel magára is hagyva az emeletre sietek, a szobámba. Felkapok pár ruhadarabot, és egy neszesszert, aztán át is sietek a fürdőszobába, ahol olyan sebességgel zuhanyozok le, hogy még engem is meglep. A hajamat egy szoros copfba fogom, és elkezdek mindent bedobálni a kis neszesszerbe. A legfontoabbakat pakolom be, s végeztével rohamos léptekkel térek vissza a hálómba. Farmert és inget kapok magamra, a fekete táskámba pedig hasonlóan a legszükségesebb dolgokat csomagolom el. Az ágyam mellől a párizsi képkeretet is elcsomagolom, amelyben Harryvel közös fényképem pihen. Amint még egyszer körbe nézek, és konstatálom, hogy  ajelenleg legfontosabb dolgaimat elcsomagoltam, fel is kapom a kabátomat és a csizmámat. Táskám pántját a vállamra csúsztatom, és mindenféle visszapillantás nélkül hagyom hátra a szobámat, és az egész emeletet.
- Selena - Liz hangja ragadja meg a figyelmemet. - Hova mész?
- Már mondtam, nem hagyom magára a lányomat.
- Rosienak van egy édesapja is, Sel. Nem szükséges elköltöznöd.
- Ezt inkább most nem hallottam. Előre látom, hogy remek családi ünnepünk lesz - nevetek fel, és a hátam mögött hagyom a házat hosszú léptekkel.

4 megjegyzés:

  1. Fantasztikus egy részlett már nagyon kiváncsi vagyok a hogy mi történt a multban mint mindenki más is :D
    Nagyon tetszik a Stephen King idézet
    Annyira igaz :D

    VálaszTörlés
  2. Szia:)
    Nagyon jó lett?) Izgatottan várom mi lesz még itt? Miért annyira ellenséges Andrew Harryvel, és miért titkolóznak még mindig? Várom a következőt :) Puszi Kolett

    VálaszTörlés
  3. Szia:)
    Nagyon jó lett már nagyon várom a folytatást! !!!!És vannak még titkok

    VálaszTörlés
  4. Szia:) nagyon jó lett a rész♥ már kíváncsi vagyok vajon mi történhetet:) várom az új részt:)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Epilógus

Könnyek folynak végig az arcomon. A szívem gyorsan ver, a fülem sípol, és egyszerűen nem akarom elhinni a dolgot. Nagyot nyelek, úgy érze...