2015. december 16., szerda

6.rész*Újrakezdés

Miatta? Döbbenten meredek magam elé, szinte már megsemmisülve. Egyre kuszább lesz a történet.
- Te okoztad a balesetet? – nézek rá kérdően, az igazságra várva.
- Nem, nem voltam ott, de miattam történt – sóhajt fel fájdalmas arckifejezéssel.
- Miért mondod ezt? Ha ott sem voltál.
Értetlenkedem. Annyira körítéssel beszél, hogy már szívesen rászólnék, fejezze be. Ám türelmesen várok, és hallgatok.
- Aznap nem kellett volna dolgoznod. Szabadnapod volt, de számomra nagyon is hosszúra nyúlt az éjszaka, így te mentél be… illetve, te vállaltad, hogy bemész helyettem a pékségbe. Még köd volt, és sötétség. Nem igazán voltak normálisak a látási viszonyok, a szembe jövő autó pedig áttért a te sávodba – nagyot nyel, és a szemeimbe néz. Kezei közé fogja az enyémeket, mielőtt is folytatja. – Félrerántottad a kormányt, és az árokba hajtottál, neki, egyenesen egy fának.
- Értem – motyogom, s könnyes szemekkel az övéibe nézek. – Akkor sem te tehetsz róla, hanem az a sofőr, aki átjött az én sávomba.
- Sel – hangja halk, szinte csak egy suttogás.
- Mi történt vele? – kérdezem, de ő csak értetlenül mered rám. – A másik sofőrrel.
- Semmi baja nem lett, némi zúzódás mindössze – mormogja. – Neki kellett volna elszenvednie azt, amit veled tett.
- Ne mondj ilyeneket – simítom bátortalanul a kezemet, az arcára, melybe bele is hajol.  Nem te tehetsz róla, Harry. Kérlek, hidd el nekem.
- Megbocsájtasz? – hangja megtört, szinte már esdeklő.
- Semmiért sem kell megbocsájtanom neked. Semmit sem tettél, Harry.
- Nekem… – nagyot nyel. – Nekem hallanom kell, ahogy kimondod.
- Megbocsájtok, Harry – teljes őszinteséggel mondom a szemeibe nézve.
Nem szólal meg, csupán magához von, és szorosan megölel. Hajamba temeti az arcát, s olyan szorosan ölel, hogy még levegőhöz is alig jutok. Én is átölelem, bár kissé félve. Magamba szívom az illatát, amely kellemes, s nyugtató is egyszerre. Megcsiklandozza a nyakamat a kifújt levegő, aminek következtében elmosolyodom. Végigsimítok a hátán, és érzem, ahogyan a teste ellazul a karjaim között. Megnyugszom én is.
- Kérhetek valamit?
Eltávolodik tőlem, így a kezei a csípőmhöz esnek. Messzebb már nem megy, csak a szemeimbe néz, s a válaszomat várja. Bólintok.
- Tudom, hogy neked nehéz, megértem a helyzetedet – kezd bele. – De még mindig tartom magam ahhoz, hogy neked kell visszaszerezned az emlékeidet.
- Igen, ezt már mondtad.
Nem értem, hogy miért ismétli meg magát, de várok, mert tudom, hogy fontos lesz, fontosnak kell lennie annak, amit mondani akar nekem.
- Igen, Sel – húzza féloldalas mosolyra a száját. – Viszont azt nem, hogy szeretnék újra olyan jó kapcsolatba kerülni veled, mint az azelőtt is volt.
- Ennek semmi akadálya.
- Szeretném, ha újra az elejéről kezdenénk.
- Rendben van – egyezek bele. – Nehéz lesz nem kérdezősködnöm, és ne várd, hogy a kérdéseimet elfelejtsem, de igyekezni fogok.
- Köszönöm – mosolyog rám kedvesen.
- Akkor mikor is kezdhetek a pékségbe? – lelkesen teszem fel a kérdést.
- Komolyan elfogadod? – döbben le. – Azt mondtad, hogy még átgondolod. És szerintem Andrewnak is lenne némi beleszólása.
- Igen, ha még él a lehetőség, akkor elfogadnám – mosolygom rá. – És nem igazán adok a szüleim véleményére. A balesetem előtt is ott dolgoztam, úgyhogy szerintem rendben lesz. Nem szeretném, ha beleszólnának abba, amit csinálok. Szívtelennek tűnhetek – sóhajtok fel, s csak a pilláim alól nézek fel Harryre.
- Miért lennél szívtelen? – értetlenül mered rám.
- Hát az ő helyzetük sem lehet könnyű, a szüleim, de nem emlékszem rájuk. Viszont nem érdekel, főleg Andrew megnyilvánulása után.
- Ne gondold magad szívtelennek – simogatja meg a kézfejemet. – És az, amit mondott inkább nekem, mintsem neked szólt.
- Lényegtelen – rázom meg a fejemet nemlegesen. – Veled sem szabad így beszélnie. Semmi rosszat nem tettünk, csak beszélgettünk, Harry.
- Én tudom, de az apád, és félt.
- Féltenie kellene tőled?
- Nem Sel, tőlem nem – mosolyog kedvesen, és most csuklómon simít végig. – Komolyan gondoltad?
- Micsodát? – ráncolom össze a homlokomat.
- Hát a munkát. Tényleg szeretnél rendszeresen bejárni, ahogyan eddig?
- Igen, gondolom. Mit takar, az, hogy „ahogyan eddig”?
- Négy napot dolgoztál, vagyis, négy délelőttöt voltál benn – magyarázza. – Kiszolgáltál, és a papírokat is mindig rendbetetted, mert elmondásod szerint, rendetlen vagyok – neveti el magát.
- Csak négy délelőttöt dolgoztam? Miért?
- Hát őő …  kínosan vakarja meg a tarkóját. – Gondolom valamilyen dolgod volt.
- Nem tudod?
- Fogalmam sincs – zavartan feleli. – De mindegy is, ez így megfelel neked?
- Persze – bólintok rá.
- Rendben, akkor már csak egy valakinek a beleegyezése kell – vigyorog, de én csak kérdően nézek rá. – Niall. Kell Niall beleegyezése is.
- Jól vagyok, Harry.
- Szeretném, ha ő is megerősítné ezt – ránt vállat. – Baj?
- Nincs kedvem már a kórház közelébe menni – rántom a vállamat.
- Megértem Sel, tényleg, de szeretnék megerősítést kapni arról, hogy valóban munkába állhatsz.
- Rendben, de csak, hogy megnyugodj – bólintok rá.
- Akkor mehetünk is? Van még egy kis időm.
- Most azonnal?
- Persze, vagy más terveid vannak? Akkor elhalaszthatjuk – hadarja.
- Nem, persze, mehetünk most, csak átöltözöm – felállok az ágyamról, és a szekrényemhez lépek, amelyből előkapok pár ruhadarabot. – Mindjárt jövök.
Zavartan hagyom el a szobámat és sietek be a fürdőszobába, ahol hajamat kivasalom, egy natúr sminket viszek fel az arcomra, azután pedig átöltözöm. Kényelmesen viseletet veszek fel, amely egy farmert és  egy csíkos inget takar.
Visszaigyekszem a szobába, ahol Harry azonnal végig is mér lábujjam hegyétől, a fejem tetejéig.
- Csinos vagy – bókol, mely meglep, még is jól esik.
- Köszönöm – küldök felé egy hálás mosolyt, aztán magamhoz veszek egy fekete csizmát és kabátot.
- Mehetünk?
- Igen, kész vagyok, azt hiszem – mosolygom rá, és cipőmet a kabátommal együtt a kezemben tartva, tárom ki a szobámban ajtaját.
Harry előre enged illedelmesen, majd az ajtót becsukja. Elindulunk lefelé a lépcsőn, az előszobában megállunk, és felvesszük a csizmáinkat.
- Merre mentek? – lép ki a nappali boltíve alól Andrew.
- A kórházba – felelem.
- Miért? Valami baj van? – aggodalmaskodik.
- Nem, csak rutin ellenőrzés – válaszolom. – De megyünk is, majd jövök.
- Igyekezz haza! – kiált utánunk, amikor már Harry autójánál járunk.
Beszállok, ahogyan Harry is hasonlóan tesz. Elfoglalja a vezetőülést, becsatolja magát, és már indítja is az autóját.
- Eléggé morcos az apád – pillant rám, mielőtt elindul.
- Ne foglalkozz vele – sóhajtok fel, s kényelmesen elhelyezkedem.
- Nehéz, amikor tőlem próbál védeni – nyög fel szinte már fájdalmasan. – Eléggé vicces.
- Miért is? – végig őt fürkészem a tekintetemmel.
- Semmi, hagyjuk…
- Ha már elkezdted, akkor mondd is végig! Kérlek – teszem még hozzá, hogy szavaim súlyát kissé visszavegye.
- Hát csak tudod, jóban voltunk a múltban, akkor semmi rossz szava nem volt. Most pedig támad mindenért. De jogosan…
- Felejtsd már el azt a marhaságot, amit beképzeltél – kiáltok fel szinte már drámaian. – Semmi sem miattad történt!
- Nyugi – vigyorog rám egy pillanatra, ahogyan térdemnél kissé megszorítja a combomat.
Érintése meglep, még is jóleső melegséggel tölt el.

2 megjegyzés:

  1. Elképesztően jól tudsz írni.
    Köszönöm,hogy szánsz ránk időt és nap mint nap egy csodálatos részt kapunk tőled.
    Ne foglalkozz az utálókkal és a rosszakarókkal.
    Azokért írj akik mindennap csillogó szemekkel olvassák a blogjaidat (és hidd el nagyon sok ilyen ember van) és ne add fel csak azért mert esetleg nem kapsz véleményt,ami persze rossz érzés de gondolj arra,hogy sokan arra gondolnak,hogy "Minek írjam le én is századjára azt,hogy csodálatosan jó és imádom". Én is így vagyok.Tudom,hogy nagyon rossz szokás az hogy nem írok véleményt,de megígérem,hogy odafigyelek arra,hogy minden részhez minimum egy "Imádtam"-ot írjak! :) <3
    -Egy csodálód

    VálaszTörlés
  2. Szia,
    Nagyon jó rész lett és az előző is, bocsi, hogy ahhoz nem írtam. Kíváncsi vagyok, hogy Sel apja, pontosan miért is annyira mérges Harry-re, mert legalábbis szerintem biztos van ott még valami. Harry is tuti, hogy titkol valamit, és nagyon várom, hogy megtudjam mi az.
    Várom a következő. :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Epilógus

Könnyek folynak végig az arcomon. A szívem gyorsan ver, a fülem sípol, és egyszerűen nem akarom elhinni a dolgot. Nagyot nyelek, úgy érze...