2015. november 7., szombat

Prológus

Pislogok nagyokat. Fáj a fejem, és a bordáim. Érzem, ahogyan az arcom húzódik, ahogyan a szám fel van szakadva. Lassan érintem meg a fájó területet, ám felszisszenek. Kezemet visszahelyezem a hófehér takaróra, és nézni kezdem a kiálló tűt kezemből.
- Jó napot, Ms.Gomez – egy kedves hang üti meg fülemet.
A lányra nézek, aki mosolyog, és egy kórlapot, az én kórlapomat szorongatja kezei között, miközben valamit írogat és ellenőriz.
- Dr.Horan perceken belül itt lesz.
Közli, és csak tippelni tudok, hogy valamilyen orvosról beszél. Semmit sem felelek, és ő se mond többet. Hátat fordít és elhagyja a helyiséget.  
Szemeim körbejárják a területet, ám egyedül vagyok a szobában. Mindössze egy csap, pár sípoló gép a társaságom. Az ablakon kitekintve látom, hogy odakinn borús az idő, és az eső lába már igen alacsonyan lóg, ám még tartja magát.
- Jó reggelt, kisasszony – a hang irányába fordítom fejemet. – Dr.Niall Horan vagyok.
Kis akcentussal beszél, ám kedves, és arcán halovány mosolya játszik.
- Én vagyok a kezelőorvosa – teszi le az ágyra a papírokat. – Tudja, hogy mi történt magával? – kérdi, miközben lámpával a szemembe világít, és szemeimet megvizsgálja. Nemlegesen megrázom a fejem. – Kisebb amnéziája lehet – közli. – Mire emlékszik? A nevét tudja?
- Ms.Gomez – felelem.
- Ezt a nővér mondhatta esetleg – mosolyog kedvesen. – A keresztnevét elárulja?
Nézem arcát, és zavarba jövök. Félrepillantok.
- Sajnálom, nem emlékszem – motyogom.
- Rendben, elvégzünk pár perc múlva pár vizsgálatot, és már többet fogunk tudni – informál.
- Mi.. – megköszörülöm torkomat. – Mi történt velem?
- Balesetet szenvedett.
Ezzel magamra is hagy gondolataimmal. Ráncba szalad homlokom, próbálok valamilyen emlékfoszlányt megszerezni, ám semmi sem rémlik. Szinte csak sötétség uralkodik bennem. Hiszen még a nevemre sem emlékszem.
Újra az ablak felé pillantok, és a már viharos időt szemlélem. Az üvegen versenyt futnak az esőcseppek. Elmosolyodom, ám azonnal meg is bánom, amikor szám meghúzódik.
Újra megjelenik a kedves nővér, és lassan felsegít az ágyamból, ám nehéz, mert a bordáim közé a fájdalom, késszúrásszerűen hatolnak be. Egy tolószékbe ülök, majd a nővér lassan elindul velem, át egy másik helyiségbe, ahol hosszadalmas vizsgálatoknak tesznek ki, míg én tudatlanul fekszem és tűröm. 

3 megjegyzés:

  1. ez már most nagyon izgalmas
    épp hogy befejezted a Part of me történeted már is itt egy újabb imádlak komolyan mondom
    kíváncsi vagyok hogy Harry hogy kerül majd a képbe ezek a gondolatok fogalmazódtak meg bennem:
    talán a volt barátja?
    vagy az aki a balesetet okozta neki?
    vagy együtt szenvedték a balesetet és Harrynek bűntudata van miatta és majd lány keresni fogja? (igaz azt se tudjuk milyen balesete volt a lánynak)
    de az is lehet hogy Harry egy másik orvosa lesz na mit szólnál két orvosa lenne milyen jó lenne
    igaz ezeket még nem tudhatjuk de már most gondolkodóba estem
    várom a kövi részt :D -
    Klau1D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hahaha... :D egyertelmuen ki fog derulni, hogy Harry milyen szerepet is tol be a lany eleteben, hiszen meg is csak rola irok ;) minden a maga idejeben olvashato lesz. :) Orulok, hogy tetszett, es koszonom szepen, hogy irtal. Xx

      Törlés
  2. Ez is mint minden blogod tesztik.Már várom,hogy kideruljön majd mitörtént és ki is lesz Harry.
    Megyek is olvasni a következő részt :)

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Epilógus

Könnyek folynak végig az arcomon. A szívem gyorsan ver, a fülem sípol, és egyszerűen nem akarom elhinni a dolgot. Nagyot nyelek, úgy érze...