3.rész*Mohóság

Éjjel zihálva ébredem. A szobám területét mindössze a Hold fényének gyér ragyogása tölti be, így azonnal kinyúlok oldalra, és egy lámpát felkapcsolok. Melegem van, a levegőt is kapkodom, miközben visszaemlékszem álmomra, amelynek emlékképei szerencsére halványodni kezdenek.

Kimászom a meleg takaróm anyaga alól és papucsomat felvéve elhagyom a hálómat. Halkan megyek le a konyhába, ahol is hasonlóan ügyelek arra, hogy senkit se verjek fel az éjszaka közepén. Előveszek egy poharat és megtöltöm vízzel, majd azonnal fel is hajtom. Újra félig töltöm a hűs folyadékkal, és azzal együtt sétálok vissza a szobámba.

Magam mögött halkan csukom be a fa ajtót, és mászok be a színes ágyneműm közé, poharamat pedig magam mellé helyezem a szekrényre. Visszadőlök párnámra, amikor szobámat újra a sötétség uralja, s igyekszem visszatérni álmaimba. Még pár órát mindenképpen aludnom kellene, hogy a nap folyamán nyomottság érzetem ne legyen.

Sajgó fejjel fordulok a másik oldalamra, ám azonnal meg is bánom, amikor a nap erőszakos sugarai behatolnak az ablakon. Sietve fordítom fejem a másik oldalra, így már a hasamon fekszem. Érzem, hogy még álmos vagyok, viszont hallom a lentről felszűrődő beszélgetést, ami felkelti kíváncsiságom.

Lassan összeszedem magam, és elhagyom ágyam. Pizsamában, ahogy vagyok kócos hajjal és álmos tekintettel lépkedem lefelé a lépcsőn. Elhalkul a beszélgetés, amit furcsállok. Beljebb merészkedem a konyhába, ahol is Elisabeth és Harry ül.

Harry, aki jó pár napja nem is láttam. Utoljára a közös reggelinket követően voltam vele.

- Ki az a Rosie? – teszem fel a kérdést neki, ám ő csak megfeszített állal figyeli az utat. Nem szólal meg, és ez kellő aggodalmat ébreszt bennem. – Ha esetleg barátnőd van, semmi szükség arra, hogy pátyolgass, tényleg – folytatom. – Tudom, hogy neked dolgoztam, és köszönöm a reggelit is, de nem szeretnék gondot okozni.

- Sel..

- Egészen biztos, hogy vissza fogja hallani, és én…

- Sel – kissé már erőteljesebben ejti ki a nevem. – Nem erről van szó – motyogja. – És ne nevezd pátyolgatásnak. Ha nem szeretném, nem lennék itt – mutat rá a dologra.

- Oké – mondom, de a választ még mindig nem kaptam meg.

- Meg nyugodhatsz, nincs barátnőm – pillant rám.

Nagyot nyel, majd tovább hajt, és tudom, a téma innentől le van zárva. Viszont a célom elértem. Bár az oldalamat még mindig fúrja a kíváncsiság.

Ennek több mint egy hete. Azóta semmit sem hallottam róla, és ez felettébb rosszul esik, még ha tudom is, hogy kérdésem felzaklathatta.

- Jó reggelt – köszönök Liznek és Harrynek.

- Jó reggelt, édesem – mosolyog rám kedvesen Elisabeth. – Nekem van egy kis dolgom, ha bármi kell, szóljatok – lép el mellettem.

Végigsimítja kezem, majd magunkra is hagy. Kissé kellemetlen érzés kerít hatalma alá, így a pulthoz lépek, hogy lefoglaljam magam.

- Hogy vagy? – töri meg a közöttünk fellépő csendet.

- Kissé még álmosan, de jól, köszönöm – felelem. – Te?

- Hasonlóan – motyogja.

- Kérsz valamit? – még mindig nem nézek rá, de muszáj valamivel lefoglalnom magam.

- Köszönöm, de Liztől már kaptam kávét – sóhajt fel. – Viszont hoztam neked a kedvencedből – hallom, ahogyan a hangja közelebbről szól hozzám. Egy tányért tesz le elém, amelyen a kókuszos-csokoládés finomság heverészik. Elmosolyodom. – Remélem, még mindig ízlik.

- Köszönöm – fordulok meg a gőzölgő kakaómmal, és megszerzem az édességgel teli tányért.

Az asztalhoz sétálok, leülök egy székre, és azonnal megtámadom a finomságot. Harry mellém ül, és tekintete szinte éget. Elmosolyodik, amikor rá tekintek.

- Sajnálom, nagyon ízlik – mentegetőzöm.

- Szeretem nézni, amikor jóízűen eszel.

Kérdően nézek rá, de inkább visszafordítom figyelmem a reggelimre, és újabb falatot tűntetek el. Kakaómból is kortyolok egy nagyot, amely kissé meg is éget.

- A mohóságod – drámaian felsóhajt. – Lassan, senki nem lopja el előled – nevet, majd abbahagyja, és komolyan szólal meg. – Sajnálom a múltkorit, és, hogy az óta nem kerestelek.

- Megértem, semmi baj.

- Nem, te semmire sem emlékszel, és jogosan teszel fel kérdéseket én pedig leráztalak, Sel.

- Kérlek, ne érezd rosszul magad – fordulok felé. – Megértem, ha nem akarsz válaszolni pár kérdésemre. Fogalmam sincs, hogy mennyire is voltunk jó kapcsolatban, hogy mennyi mindent is tudtam rólad.

- Sel, felesleges mentegetőznöd, kérlek – fogja meg a kezem, mire én kezeinkre nézek, majd vissza szemeibe. – Sajnálom – enged el kapkodva. – Azért jöttem, mert ma kell visszamenned egy vizsgálatra. Gondoltam, hogy esetleg elvinnélek.

- Nem kell fáradnod – ellenkezem azonnal.

- Egyáltalán nem fáradtság. Ne ellenkezz velem, kérlek szépen – sóhajt fel. – Reggelizzél, aztán amint elkészült indulhatunk is. Itt megvárlak.

- Harry…

- Sel… - gúnyol, de arcán mosoly suhan át, így az enyémére is azt fest.

- Rendben.

Csendben fogyasztom el a maradék reggelimet, majd a mosogatóba helyezem és fel is sietek az emeletre. Elsőként a fürdőszobánkba térek be, ahol egy gyors zuhanyt veszek. Tényleg nem időzöm, mert nem szeretném megvárakoztatni Harryt.

Még mindig kétségeim vannak vele kapcsolatban, és tudom, hogy ez addig el sem múlik, amíg meg nem ismerem, vagy az emlékeim vissza nem térnek.

Visszasietve hálómba, hajamat kivasalom, miután natúr sminket viszek fel arcomra. Szekrény előtt álldogálva a megfelelő ruhadarabokat próbálom megtalálni a mai napra. Mivel őszi, napsütéses idő van, így egy kötött, szürke tunikán akad meg a szemem, amelyet ki is emelek. Fekete harisnyát választok mellé, és egy hosszabb, térd fölé érő fekete csizmát. Pár kiegészítőt is felveszek még, végül pedig napszemüvegem és táskám felkapva vagyok el a szobámat. Lesietek a lépcsőn egyenesen a nappaliba, ahol is Harry és Liz van.

- Kész vagyok – hívom fel magamra a figyelmet.

Mind a ketten rám merednek.

- Nem fogsz így fázni?

Anyám aggódóan méri végig külsőm, amely valóban lengének mondható, ám véleményem szerint tökéletes a még melegebb őszi napokra.

- Autóval megyünk. Semmi baja sem lesz – köszörüli meg a torkát Harry.

Feláll, Liz arcára csókot nyom, és ekkor én is elgondolkozom, hogy hasonlóan kellene cselekednem, ám meg sem teszem. Búcsút intve követem Harryt a ház előtt parkoló autójához.

*

Kórház falai között feszengve haladok, míg Harry biztosan lépked hosszú lábaival. Ahogyan a liftben beszállunk, még jobban gombóc nő a torkomba, és lefelé bámulok.

- Minden rendben? – halkan, bizalmaskodóan kérdezi Harry.

- Kicsit tartok a vizsgálatoktól – vallom be.

- Niall vigyáz rád, hidd el, hogy semmi baj nem lesz – vállaimnál fogva húz magához. – Itt vagyok én is. Minden rendben lesz.

Kilépünk a felvonóból, és már megyünk is az egyik vizsgáló felé, amelynek ajtaja már nyitva van. Harry kicsit noszogat, mire bemegyek. Dr.Horan az asztala mögül tekint fel ránk. Arcára mosoly kerül, így kissé felengedek.

- Sziasztok, gyertek beljebb – áll fel. – Hogy vagy, Selena?

- Az állapotomhoz képest jól – mondom, és helyet foglalok.

Harryvel kezet fognak, majd a fiú mellém ül, míg az orvosom velünk szembe. Niall érdeklődni kezd jobban, részletesebben hogylétem felől. Válaszolok kérdéseire, majd félre hív, ahol is egy függönnyel elválaszt Harrytől, és megvizsgál. Amint visszaöltözöm, visszaülök a göndör hajú srác mellé és Niall megállapításait hallgatom végig.

- Ha bármi panaszod lenne, nyugodtan gyere be, általában itt megtalálható vagy – mosolyog kedvesen. – Harry, a holnapi nap folyamán tudnék kimenni hozzátok, az megfelel?

- Igen, persze – bólint a srác.

- Remek, akkor olyan tíz magasságába ott leszek – áll fel, és mi is követjük.

Lekezelnek, én pedig szerény mosollyal búcsúzom. Elhagyjuk a rendelőt, és testemet már is a megnyugvás, és a kíváncsiság uralma veszi át.