2015. november 12., csütörtök

1.rész*Önmagam

Fekszem, és a nővéreket figyelem, ahogyan ki-, és be sétálgatnak a kórtermembe. A vizsgálatokon túl vagyok, és már csak az eredményekre várok, amelyet Dr.Horan fog elhozni nekem. A szobám még mindig fakó, és csendes. Mondhatni, hogy az őrületbe kerget az egész helyzet.
Hangokat hallok meg, amelyek az ajtóm felől szűrődnek be. Odapillantok, és egy férfi lép be rajta. Arca aggodalmas, megtört. Szemei alatt karikák vannak, arca fáradt, és látszik mennyire is szenved.
- Sel – suttogja, és ágyam mellé lép.
Kérdően nézek rá. Kezemet megragadja, ám elhúzom, mire szemeiben a fájdalom csak még jobban megjelenik.
- Ismerjük egymást? – hangom halk, bizalmatlan.
- Tessék?
- Megérkeztek az eredményei – jelent meg az orvosom. – Elnézést, nem tudtam, hogy látogatója van.
- Semmi baj – mondom.
- Nos, az eredményei között vannak jók, illetve rosszak is. Amnéziája van, amelyet mi nem tudunk kezelni, csupán a szerettei érhetik el, hogy újra visszataláljon önmagára. A sérülései remekül gyógyulnak, és, ha ez így folytatódik, holnap után már haza is mehet. Természetesen kontroll vizsgálatokra vissza kell majd járnia.
Bólintok, hogy tudomásul vettem, és a göndör hajú férfira nézek, aki maga elé bámul, mellkasa előtt egybefont kezekkel áll.
- Ha nincs kérdés, akkor én nem is zavarnék tovább. Harry – biccent a férfinak.
- Niall.
- Ismerlek? – újra felteszem a kérdést, amikor ketten maradunk.
- Harry vagyok, Harry Styles – mondja, és leül a székre. – Ismerjük egymást, igen. Miért jöttem volna be egy idegenhez? – mosolyog rám, és a kis vicce miatt nekem is mosolyra húzódik szám.
- Igaz. Sajnálom, de nem emlékszem semmire – vallom be. – Az orvos elmondása szerint autóbalesetem volt.
- Valóban – igazolja.
- Honnan ismerlek?
- Hát őőő… – vakarja meg zavartan tarkóját. – Van egy pékségem. Ilyen beülős hely, mondhatnám, hogy kávézóként is funkcionál.
- Tényleg? – csillannak fel szemeim. – Remek kis hely lehet.
- Hát igen – bólint.
- És sokat jártam oda?
- Ott dolgoztál – javít ki. – Imádtad a helyet, mindig mosolyogva mentél be az üzletbe. Ha egy új vevő érkezett, ránéztél és ajánlottál neki. Eleinte jókat mosolyogtam rajta, de aztán rájöttem, hogy értesz hozzá. Mindig eltaláltad a vendég ízlését, és így törzsvendégekké váltak, neked köszönhetően. Imádtak az emberek.
- Valóban? – szélesen mosolyogtam, hiszen kedvesen, szeretetteljesen beszélt rólam. – Annyira rossz, hogy semmire sem emlékszem – sóhajtom. – És mi, mennyire voltunk jóban? Mennyire ismertelek?
Elmereng pár percre, és szeretetteljesen elmosolyodik. Újra rám néz.
- Azt hiszem, mondhatom, hogy nagyon jó barátságban voltunk.
- Tudod… Tudod, hogy hogyan is történt a baleset? – halkan kérdezem, mintha félnék a választól.
- Igen, de azt hiszem nincs itt még az ideje annak, hogy megtudd. Gyógyulj, és erősödj meg elsősorban. Nem kell, hogy még a kegyetlen részletekkel is gyötörd magad – szemeimbe nézve mondja, mintha törődne velem, mintha fontos lennék számára.
- És, ha szeretném tudni?
- Elmesélem majd, ha kikerültél innen, rendben? – ígéri.
- Rendben – bólintok. – Akkor mesélnél rólam? Mióta ismersz?
Ahogyan elhangoznak kérdéseim, az ajtó kitárul és egy könnyes szemű, idősebb nő igyekszik felém, ám Harry feláll.
- Liz, amnéziája van, nem emlékszik… - csuklik el hangja. – Semmire.
- Semmire? – kérdez vissza a nő, mire Harry nemlegesen rázza meg fejét.
Kikerüli a nő a srácot, és könnyes szemekkel lép mellém.
- Kislányom – sírja el magát. – Az édesanyád vagyok.
Látva a megtört nőt, az én szemeimben is könnyek jelennek meg, annak ellenére, hogy semmilyen emlékem sincs. Kezemet megfogja, semmit sem mond, csupán lehajol és lassan, finoman megölel tekintettel a sérüléseimre.

*

Szerencsére hamar eltelt az idő, amelyet a kórház falai között kellett töltenem. Elisabeth és Andrew jöttek értem. A szüleim. Mivel az emlékeim még mindig nem tértek vissza, nem tudom őket a megfelelő megszólítással illetni. Megbántani sem áll szándékomban őket, és szerencsére megértik a helyzetet, még ha nehéz is lehet számukra, ahogyan az én számomra is.
Harry is sok időt volt velem, beszélgettünk és még a pékségből is csempészett be nekem friss finomságokat, amelyek elmondása szerint, igen nagy kedvenceim voltak. És tényleg nem okozott csalódást egyik finomság sem. Felüdülés volt minden egyes ízletes falat. Ám sokszor hirtelen egy telefonhívás következtében, vagy éppen az óráját nézegetve távozott is. Persze, nem akartam rá erőltetni magam, csak a hirtelen távozásai teljesen ledöbbentettek.
Belépve a házba, azonnal a melegség áraszt el. Megszabadulok cipőmtől, és Lizt követve megyek, amikor is megmutat mindent. Olyan, mintha először járnék itt, semmi sem ismerős, és ez megrémiszt. Mintha sohasem jártam volna itt.
A földszinten egy tágas konyha, ebédlővel található a nappali és egy mosdó társaságában. Felmegyünk az emeletre, ahol megmutatja a vendégszobát és a fürdőt, majd a saját szobájukat is. Végül a folyosó másik végébe vezet, és egy barna, fa ajtót tár ki, amely mögött egy színes szoba lakozik.
Beljebb merészkedem, és megcsodálom a szobámat. Az ágy megragadja figyelmem, ahogyan minden más is. Az alvásra szolgáló bútordarabbal szemben egy fésülködőasztal, mellette pedig egy hatalmas szekrény és tükör helyezkedik el.
- Ez volt a szobám? – fordulok Liz felé.
Kissé habozik.
- Igen, itt éltél hosszú ideig – rejtélyesnek tűnik hangja. – Ha szeretnéd, egyedül hagylak egy kicsit.
- Igen, persze – fordulok felé, mire elindul az ajtó irányába. – Harryt, hol érhetném el?
- Tessék? – fordul vissza.
- Harry. Tudod, a göndör hajú srác, aki benn járt nálam többször is. Van egy péksége, ami híres itt, Holmes Chapelbe – magyarázom.
- Igen, tudom, kiről beszélsz – mosolyog rám kedvesem. – Hát, ha gondolod, úgy is el kell mennünk a pékségbe, jöhetsz, vagy szólok neki, és esetleg átjöhet.
- Szeretném lemosni magamról a kórház szagát – mondom. – Esetleg szólnál neki?
- Persze – mosolyog, és becsukja az ajtót.
Visszafordulok az ágyam felé, amely fölött fényképek lógnak. Közelebb lépek, és mindegyiket egyesével megnézem. Meglep, amikor is konstatálom, hogy a legtöbb fotón Harry és én vagyok, még fiatalabb korunkban. Egészen rövid haja volt, amely sokkal göndörebb volt a jelenleginél. Mind a kettő remekül áll neki – nyugtázom magamban.
A maradék fotón pár lánnyal vagyok, akik kilétét számomra hasonlóan homály fedi, bármennyire is próbálom megerőltetni magam.
Még körbeszemlélődök a szobámba, majd a szekrényem elé lépek és magamhoz veszek egy kényelmesnek tűnő szettet. Szobámat hátra hagyom, és a fürdőbe megyek, amelynek ajtaját magamra is zárom. Megszabadulok a ruhámtól, és a szennyesbe dobom, majd beállok a zuhany alá.
Amint teljesen megszabadulok a fertőtlenítőszer borzalmas szagától, elzárom a csapot és elkezdek a törülközővel megszárítkozni. Felöltözöm a behozott ruhákkal, hajamat pedig kócos kontyba hagyom. Kiterítem a pamut, puha anyagot és elhagyom a kis helyiséget. 
A konyhába sétálok, ahol a hűtőt veszem célba. Kiveszem a doboz tejet és egy bögrét is megszerzek a zacskó kakaóporral. Teszek két teáskanálnyit a porból, felöntöm tejjel és a mikroba teszem két és fél percre. Amíg kellően átmelegszik az italom, visszapakolok mindent a helyére és várok.
Hallom, ahogyan a bejárati ajtó nyitódik, jelezve, Elisabeth és Andrew érkezését. A mikro sípol, így kiveszem a gőzölgő italt, és leülök az asztalhoz.
- Örülök, hogy feltalálod magad – mosolyog rám Liz, amint belép a helyiségbe. A szatyrokat a pultra helyezi, és elkezd kipakolni. – Ezt neked küldi Harry – teszi elém a kókuszos-kakaós csigámat Liz egy tányéron.
Nagyot nyelek, amikor megcsap a péksütemény ínycsiklandozó illata.
- Üzeni, hogy a mai napon sajnos nem tud átjönni, de holnap érted jön kilenc magasságába, és pár órát együtt tölthettek.
- Rendben – bólintok, és letörök egy ki darabot a finomságból.
A kókusz és a kakaó egyvelege a finom tésztával teljesen levesz lábaimról. Még langyos, így főképp jól esik.
- Mesélte, hogy vitt be neked a kórházba is – kezdeményez beszélgetést Andrew, aki megjelenik.
- Igen, mindig hozott valamit, ha bejött – felelem. – Minden alkalommal friss, még langyos volt. Elkényeztetve érzem magam.
- Megérdemled – feleli Liz.
- Rossz, hogy semmire sem emlékszem, ti pedig töritek magatokat, hogy semmiben se szenvedjek hiányt – tör fel belőlem.
- Minden rendbe fog jönni egy kis időn belül. Viszont, reggel valószínű, hogy mire felébredsz, nem leszünk itthon. Apád dolgozni megy, és nekem is lesz egy kis dolgom a városban – magyarázza. – Itt a kulcscsomód, szükséged lesz rá.
Rakja le elém, amelyen három kulcs van és egy kulcstartó, amely szintén egy fotóból áll. Még egészen kislányként szerepelek rajta, viszont a másik személyt nem ismerem fel.
- Elisabeth – szólalok meg, mire azonnal felém is pillanat. – Kivel vagyok a képen?
- Gemmával, ő Harry húga volt.
- Mi történt vele? – feltűnik, hogy múlt időben emlegeti a lányt.
- Ezt nem nekem kellene elmondanom, inkább Harryre hagynám, ha nem baj, rendben? – néz rám szomorú tekintettel. – Közel állt hozzád, mondhatni, hogy szétválaszthatatlanok voltatok. De nem az én kötelességem elmondani.
- Persze, megértem.
Újabb falatot nyelek le, amely már az utolsó. Kakaómat is eltűntetem pár korttyal, majd a mosogatóhoz megyek, és elmosogatom a használt dolgaimat.
- Esetleg ne segítsek valamiben? – álldogálok zavartan egyik lábamról a másikra.
- Nem kincsem. Menj, pihenj le. A gyógyszereidet felvittem, a fésülködőasztalodon vannak.
- Köszönöm.
Ezzel magára is hagyom, és a szobámba sietek, hogy jobban körülnézzek, hogy jobban megismerjem önmagamat. 


Sziasztok!Nagyon szépen köszönöm a 24 rendszeres olvasót, és az előző részhez érkezett megjegyzést, illetve a csoportba kifejtett véleményeket.Szeretném, ha leírnátok, hogy mit gondoltok a történetről eddig. Mit vártok tőle? Mire számítotok? Tetszik? Érdemes folytatni?
A csoporthoz még mindig lehet csatlakozni, ahol már több mint 770-en vagyunk! https://www.facebook.com/groups/177281909142492/ 

Ölel; Alexa S. Xx 

7 megjegyzés:

  1. Eddig nagyon tesztik.Várom hogy megtudjam mitörtént vele és Gemmával is.Izgalmasnak igérkezik. :)

    VálaszTörlés
  2. Sokkolva vagyok. Iszonyat pocsék napom volt, s erre te megmented és mosolyt csalsz az arcomra! :) Ráadásul egy ilyen szomorú történettel! Sose hagyd abba az írást, mert amit alkotni képes vagy, az hihetetlenül nagyszerű, és remélem egyszer olvashatom valahol az egyik könyvedet! :)
    Érzem, hogy valami nincs rendjén köztük, és van egy olyan tippem, hogy Gemma esetleg Selena miatt nincs már köztük... De ez csak egy tipp, de valami biztos nem stimmel :D Eddig nagyon tetszik, és be is raktam a könyvjelzők közé. Csak gratulálni tudok! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jajj istenem, koszonom szepen, nagyon aranyos vagy! Xx

      Törlés
  3. Bizony, hogy érdemes folytatni!! Gemma meghalt??? :oo ugye neeem!! Na de rád bízom :D
    Puszii: Andi:*

    VálaszTörlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.

Epilógus

Könnyek folynak végig az arcomon. A szívem gyorsan ver, a fülem sípol, és egyszerűen nem akarom elhinni a dolgot. Nagyot nyelek, úgy érze...