14.rész*Forrócsoki és kürtőskalács

Az ébredés az elmúlt napokban nagy kedvencemmé nőtte ki magát. Az érzés, amikor egy olyan személy tart a karjai között, aki törődik veled, akinek fontos vagy és neked is fontos, felülmúlhatatlan érzés. Az illat, amely beleng, az érzés, amely az uralma alá vesz, és az érintés, ami eléri, hogy a hasadban pillangók a hatalmas szárnyaikkal csapkodjanak, miközben arra vársz, hogy a puha, édes ajkai megerintsék a felhevült bőrödet.

Lehunyt pillákkal keresem meg a kezét, amely át van vetve a derekamon. Ujjainkat egybefonom és még közelebb húzódom hozzá. Meleg lehelete megcsiklandozza a nyakamat, amelyet az összefogott hajam enged meg neki. Érzem, ahogyan közelebb hajol, ajkai megsimitják a bőrömet, én pedig beleremegek az érintésébe. Elengedi a kezemet, és a jóganadrágba bújtatott lábamra simítja. Megmarkolja, a kezemet az övére teszem, és most ő fonja egybe az ujjainkat.

- Fordulj felém - mormogja, én pedig cselekszem. Ő egy centit sem mozdul meg, mindössze a kezét emeli fel, hogy aztan újra visszahelyezhesse a derekam köré. - Jó reggelt - arcom a mellkasában pihen, így a szavai a hajamat érintik meg. - Ideje lenne felébredni, Sel. 

- Muszáj? - szinte már gyermeki hangon kérdezem, abban reménykedve, hogy még visszaaludhatok. 

- Lassan tizenegy óra van, szépségem. 

- Oké, rendben, összeszedem magam - sóhajtok fel, a meztelen mellkasára csókot hintek, és kimászok mellőle.

Megigazítom a szoknyám alatt húzódó combig érő vastag zoknimat, és bele is bújok a csizmáimba. Harry még a fürdőszobában készülődik, így könnyedén öltözhetek fel. A kabátomat is kikészítem, aztán a táskámban kezdek el pakolászni.

- Hm... Esetleg csábítani készülsz ma? - fonja körén a karjait Harry.

- Hát mindenre fel kell készülni. Úgy hallottam, hogy a francia férfiak remek szeretők - dőlök a mellkasának. Érzem, ahogyan megfeszül, így az én kedvem is kellően megzuhan. Lassan felé fordulok, kezeimet a nyaka köré fonom. - Sajnálom, pocsék poén volt.

- Induljunk - lép el mellettem, és a barna csizmáját veszi fel. 

Figyelem minden mozdulatát, ahogyan rám sem néz. Semmi olyat nem mondtam véleményem szerint, amivel ennyire a szívéig érhettem volna. Csak egy ostoba megjegyzést tettem, ami éppen eszembe jutott.

Elhagyjuk a szobát, a hotelt, majd egy taxiba szállunk. A keresztbetett lábamon megmutatkozik a szürke zoknim, és a szoknyám közötti kis bőr felület. Észreveszem, hogy tekintete ott kalandozik el. Az ölében pihenő kezét megfogom, ő pedig kissé megszorítja az enyémet. A másik keze is ott kalandozik el, és mosolyt csal az arcomra, ahogyan az ujjaimmal kezd el jatszani. Felpillant rám, aztán átölel és magához von. Ajkai a hajamba csókolnak, s mélyen felsóhajt. 

Megérkezve a mai helyszínünkre, boldog mosolyra húzódik a szám. Harry kézen fogva vezet egy kis pavilon felé, ahol forró italokat, és finomságokat lehet kapni. Az Eiffel torony lábánál vagyunk, ahol is hatalmas műjégpálya és árusok sokasága található. 

- Korizni fogunk? - gyermeki lelkesedéssel a hangomban kérdezem a pavilonok felé sétálva.

- Hát úgy terveztem - bólint rá. - Esetleg van ellenvetésed?

- Fogalmam sincs. Kicsit tartok tőle, nem szeretném eltörni valamimet. 

- Ne aggódj! Vigyázni fogok rád - mosolyog le rám és behúz az egyik sorba. - Mit szeretnél? 

Elveszi a pultról a laminalt papírlapot, amelyen az árus által kínált ételek és italok vannak felsorolva. Közelebb merészkedem Harryhez, és vizslatni kezdem az étlapot. 

- Azt hiszem egy forrócsoki és diós kürtőskalács megfelel - ahogyan kimondom, már össze is fut a nyál a számban.

- Jól hangzik - ért egyet Harry.

Az illatok csak tovább fokozzák a vágyamat, hogy mielőbb sorra kerüljünk, és a finom falatokat a kezeim között tarthassam. Sorra szolgálják ki az embereket, és, amikor mi kerülünk sorra, Harry annyi mindent rendel, hogy csak kapkodva figyelek. 

- Esetleg meghívtál valakit? - pillantok fel rá. 

- Csak éhes vagyok, és nem szeretném, hogy te is esetleg éhen maradj. 

- Hát az tény, hogy utana lesz mit lekorcsolyaznunk. 

- Meg sem fog látszani - bök oldalba. - Amúgy, ha haza megyünk szeretném, ha eljönni velem reggelente, munka előtt futni. 

- Mivan? - nevetek fel. - Harry, nem igazán vagyok a reggelek embere.

- Tudom, sohasem voltál - nevetet ő is. - Üljünk le - mondja, amikor a megpakolt tárcával a kezében elindul. Én vittem a két forrócsokit, aztán az egyik kipátnázott padra, az asztaloknál helyet foglalunk.

Magamhoz veszem a még meleg, diós ízesítésű kalácsot, és a papírból kibontom. Bátran nyúlok előre, és lopok két szem sültkrumplit Harry elől, majd a chilis szószba mártom, és be is falom.

- Hé! - vigyorog. - Mindig az én kajám kell?

- Hát a másé mindig finomabb - mosolygok, és letörök egy darabot az édességemből. 

- Akkor én is kérek a tiedből. 

- Megérdemled?

- Mi az hogy? - bólint rá. 

Letörök egy újabb darabot, aztan felé nyújtom. Ahelyett, hogy elvenné, a száját nyitja, majd több, mint a felét le is harapja. Kissé cukros lesz a szája, amelyet én vidám nevetés közepette le is törlök egy szalvétával. 

- Ne malackodj - szólok rá. 

Semmit sem felel, csak rám kacsint, és a megrendelt ételt kezdi elfogyasztani, ahogyan én is a sajátomat. Olykor még csenünk a másikéból, aztan végül a már éppen csak meleg csokoládét szürcsöljük el. Mindent visszapakolunk a tálcára, aztán a szemetet kidobjuk, a már üres tálcát pedig a pultra tesszük. 

- Mehetünk korcsolyát bérelni? 

- Valld be, hogy minden vágyad, hogy esni lássál! 

- Nem engedem, hogy megérezd a hideg jeget - húz közelebb, és a bérlésre kialakított fabódéhoz vezet. 

Sajnos túlságosan is hamar megkapjuk a korcsolyákat. Leülünk, aztán figyelem, ahogyan Harry rutinos mozdulatokkal veszi fel a fekete lábbelit. Én csupán ügyetlenül szabadulok meg a csizmámtól, és kezdem el vizsgálni a fehér korcsolyát. Mind a kettő lábamra felveszem, és a fűzőkkel kezdek el bajlódni. 

- Segítek - térdel le előttem, és a lábára helyezve kezdi el kellően szorosra fűzni. - Másik.

- Igenis apu - vigyorgom, és diszkréten, a szoknyámra ügyelve emelem az ölébe a másik lábamat is. 

- Ezt szeretném majd még hallani - motyogja, de tisztán hallom. 

- Harry! 

- Kész is - vigyorog és leteszi a lábam. - Menjünk. 

Mielőtt megfogja a kezem, keresztbe teszem a táskám, aztán már megyünk is be a pályára. Remegő lábakkal lépek a jég felszínére, míg velem ellentétben Harry magabiztosan mozog. 

- Ez az! Ügyes vagy - lelkesít, ahogyan haladunk előre.

- Attól még számomra ez nagyon is meredek - úgy szorítom a kezét mintha, az életem múlna rajta.

- Jól megy ez Sel! - pillant rám, de én inkább a lábaimat figyelem.

Lassan haladunk körbe a többi emberrel. Harry egy pillanatra sem engedi el a kezemet. A közelsége magabiztosságot ad, így már biztosabban állok én is. A lábaim már nem remegnek, azonban a szívem őrülten ver. A levegő enyhén csípős, még sem fázom. Ez az utolsó napunk e csodálatos városban, és làtom Harryn is, hogy bánja, annak ellenére, hogy Rosie rettentően hiányzik a számára.

- Korcsolyaztam régebben? - kérdezem, ahogyan lassan haladunk előre.

- Nem, lehetetlenség volt rávenni téged - feleli. - Viszont egyszer belógtunk a városi pályára. Éjszaka volt, a hó hatalmas pelyhekben hullott, és mi csak szórakozni akartunk. Már zárva volt, de mondtam, hogy másszunk be. Ellenezted, viszont bejöttél utánam kiabálva, hogy eltőröm a lábamat. Cipőben voltunk, és szinte egy hadművelet kellett ahhoz, hogy megálljunk. 

- És mi történt még? 

- Késő éjjelig maradtunk, aztan nehezen kimasztunk, és hazasetaltunk a hóesésben. Másnap persze az iskolában már nem voltunk annyira életvidámak.

- Szeretem hallgatni, amikor mesélsz - vallom be, és a pálya oldalához megyek. Harry megáll előttem, kezeivel mellettem támaszkodik meg, amelynek köszönhetően kevés helyet hagy kettőnk között. 

- Tudom - féloldalas mosolyával néz a szemeimbe. - Már az első pillanattól kezdve csendben hallgattad bármit is mondtam. 

- Nem tehetek róla - halkan beszélek, így a társalgásunk bensőségesebb. - Szeretem nézni a szádat, ahogyan formálod a szavakat, miközben belemerülsz egy történetbe.

Hülye vigyor kerül az arcára. Pír keletkezik az enyémen, és a mellkasában próbálom elrejteni. Szorosan megölel, aztán közli, hogy menjünk tovább.

Amint megunjuk a korcsolyázást, és a vidám nevetésbe torkolló beszélgetést, elhagyjuk a pályát. Ahogyan biztos lábakon állok, és Harry is, ismételten a pavilonokhoz megyünk, ahol egy forrócsokit szerez be nekem, míg magának ezúttal egy kávét rendel. Már sötét van, csak a csodás karácsonyi fények világítják be a környéket, illetve az Eiffel torony kivilágítása. Kéz a kézben indulunk tovább, hogy felmehessünk a torony tetejére. Szerencsére hamar sikerül a meleg italokat kortyolgatva jegyet váltanunk, és felmennünk.

Előre lépek, amennyire az megengedett, Harry pedig a derekamat átölelve a vállamon pihenteti az állat. Hallom, ahogyan kifújja a levegőt, amely meg is csiklandozza az arcomat. Elmosolyodok, ahogyan Párizs csodás kilátásában gyönyörködök.

- Csodálatos - sóhajtok. - Köszönöm, hogy elhoztál magaddal. 

- Én tartozom köszönettel, hogy eljöttél velem.

Lassan megfordít a karjai között, én pedig a mellkasára simítom a kezemet. Hiába van rajtam magassarkú, még így is jelentőségteljesen magasabb nálam.

- Szabad? 

- Ne tegyél fel buta kérdéseket - felelem.

Teljesen nekem simul, aztán a szája az enyémet érinti, és a forró ajkai teljesen bekebelezik az enyémeket. Szorosan ölelem, és adom át magam az édes érzésnek.