13.rész*Egy jó film és popcorn

Kissé kóválygó fejjel ébredek. A takaró meleg anyagát még jobban a testemre húzom, és igyekszem visszaaludni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Érzem, ahogyan egy kéz szorosan magához von. Elmosolyodom, és készségesen hagyom, hogy teljesen hozzám simuljon Harry. Motyog valamit, de a szavai értelmét nem tudom kivenni. A keze megkeresi az enyémet, aztán az ujjainkat egybefonja, és a meztelen vállamra nyom egy puszit. Nem tudja, hogy ébren vagyok, így hagyom ebben a hitben, hiszen a kényeztetés, amelyet az apró csókjai, finom érintései jelentenek, örömöt okoznak a számomra.
A tegnap éjszakánk igen hosszúra nyúlt, emiatt megfordul a fejemben, hogy már talán kora délután is lehet. Szinte az egész estét áttáncoltuk, én elfogyasztottam pár pohár pezsgőt, ám Harry szigorúan megmaradt a szénsavas víz mellett.
A hotelbe őrületesen későn érkeztünk vissza. Harry egy palack vizet megszerzett a mini bárból, aztán egy pohárral át is nyújtott nekem a hűs folyadékból. Egy percembe sem tellett eltüntetni az italt, melyet Harry meg is mosolygott. Újra töltötte a poharat, amelyet hasonló mohósággal ürítettem ki, aztán felkaptam egy trikót, és egy jóganadrágot, majd a fürdőszobába vonultam, ahol át is öltöztem, és vissza igyekeztem, hogy mielőbb az ágyba fekhessek.
Kézfeje a mellemet érinti, de mivel az ujjaink egybe vannak fonódva, egyértelmű a véletlenség. Még közelebb férkőzöm a testéhez, és a fejem alatt pihenő kezét is megfogom. Érzem a mosolyát a bőrömön, és újra puszit nyom a vállamra, majd a felkaromra, s lassan felemelkedik, így fölém kerül. Lustán kezdek el pislogni, amíg meg nem szokom a beszűrődő fényt.
- Jó reggelt.
A széles mosoly az arcán, engem is mosolygásra késztet. Hiába vagyok fáradt, és sóvárgok még az alvásért, boldogsággal telik meg a szívem, amikor a tekintetünk találkozik. Lehajol, kissé talán még bátortalanul is, és gyengéd csókot ad az ajkaimra. Egy egyszerű szájra puszi, még is sokkal jobban érzem magam tőle.
- Neked is - a mellettem pihenő kezein simítok végig, amikor oldalra pillantva kinyúl a telefonjáért.
- Vagyis délutánt - nevetve mondja. - Lassan fél négy - gördül vissza mellém. - Azt hiszem, az éjszaka eléggé hosszúra nyúlt. Hogy érzed magad?
- Álmosan - ásítozom, a hasam pedig korogni kezd. - És éhesen.
- Akkor nincs más dolgunk, mint kiválasztani valami reggelit - emeli el az éjjeliszekrényről az étlapot.
- Rád bízom, csak sokat rendelj, kérlek, bármi is legyen az.
- Micsoda kiéhezettség - nevet fel hangosan, és a hajába túr. - Rendben, meglátom, hogy mit tehetek az ügy érdekében.
Figyelem, ahogyan fellapozza a konyvet, aztán a telefonért nyúl, és a megfelelő számot lenyomva várja, hogy fogadják a hívását. Mondja a nevét, és a szoba számat, majd a rendelést is leadja. Angolul beszél, ami meglep, de még így is figyelem az ajkait, ahogyan beszél. Pár perc után leteszi a készüléket, és a könyvet is, s felém fordul.
- Mit szeretnél ma csinálni? - csúsztatja a takaró alatt a kezét a csípőmre.
- Feküdni, és sok vizet inni - sóhajtom. - És egy advil sem ártana.
- Megártott a pezsgő? - szemtelen vigyora az arcán díszeleg.
- Egy picit - ismerem be.
- Akkor reggeli után kapsz gyógyszert is, aztán esetleg filmezhetnénk, holnap pedig kimegyünk, hiszen az utolsó napunk, és van még mit látnunk.
- Jól hangzik.
Hanyagul, erőtlenül fekszem, amíg meg nem érkezik a szobapincér. Harry az, aki minden szégyenérzet nélkül, egy alsóban tárja ki a fiatal fiú előtt az ajtót, és engedi be. Köszönök én is neki, bár ő csak diszkréten pillant rám. Harry morog valamit az orra alatt, aztán a kezébe nyom egy kis aprót, és ki is tessékeli a szobánkból.
- Paraszt - dünnyögi.
- Mi a bajod? Aranyos volt!
Mászom ki a takaró menedékéből, és az ágy széléhez megyek, hogy felfedjem a reggelinket. Hiába van asztal, és két fotelszerű szék, az ágyon sokkal kényelmesebben elférünk, és csak a kocsit kell magunk elé húzni.
- Aranyos? Sel, megbámult téged - horkan fel, és leül mellém, majd egy csészébe kávét önt magának.
- Hé - bújok oda hozzá. - Képzelődsz. Csak köszönt, és már ment is.
- Nem képzelődtem! - kéri ki magának.
- Oké, reggelizzünk - adom fel, és el is húzódom tőle.
Töltök a narancsléből, és bele is kortyolok, ám Harry elveszi a kezemből, és megölel. Arcát a nyakamba fúrja, ajkai a vállamat érintik meg, aztán eltávolodik, és az ajkainkat érinti egybe. Lassan csókol meg, finoman ízlelget, majd apróbb puszikkal elválik, és a reggelije irányába fordul.
Semmit sem mondok, csak újra a narancslevembe kortyolok, és a tányéromra kezdek pakolni sok finomságot. Lassan eszegetni kezdünk, miközben Harry bekapcsolja a televíziót. Egy filmnél állapodik meg, amelyet éppen az egyik adón adnak. Én nem ismerem, így érdekfeszítően figyelem a kijelzőt.

- Mit nézzünk?
Harry a filmeket lapozgatja, amelyek a videótárban vannak. Rengeteg jó film van, így a választás nehéz. Egy tál kukoricát is kértünk, amely még melegen érkezett meg, így Harry karjaiban a sós nasit szegetve figyelem, hogy éppen melyik filmre is esik a választása. Rá bíztam, hiszen eddig másban sem okozott csalódást.
A telefonja megszólal, a távirányítót félreteszi, majd a telefonját a füléhez emeli. Tovább eszegetek, és hallgatom Harry szavait, aki könnyen beszélget előttem, és nem vonul félre.
- Te is hiányzol életem - mosolyog, és az ujjamat piszkálja az ölében. - Igen, már csak kettőt alszol, és találkozunk.
Elmosolyodom ezen a gyermeki egyszerűségen.
- Igen, bébi, vettem neked valamit, de mi abban a meglepetés, ha elárulom? - felnevet. - A nagyi merre van? Oda adod neki a telefont, ha megkérlek? Puszillak, sok sok sok puszit küldök neked... Anya? Szia, hogy vagy? Minden rendben? ... Igen, holnap után kora reggel indulunk, ha minden jól megy. Igen, velünk minden a legnagyobb rendben - pillant rám, és a halántékomra nyomja a száját. - A pékségben is minden oké? Jól van, ha bármi van tudod, hogy nyugodtan hívhatsz. Szeretlek, és Rosiet is, kérlek add át neki.
Bontja a vonalat, és a távirányítót fogja ismételten a kezébe. Rámegy az egyik filmre, majd beleeszik a kukoricába. Én csendesen majszolgatok tovább, de a kíváncsiságomat nem tudom félretenni.
- Édesanyád vigyáz rá? - szólalok meg halkan.
- Igen, ő az, aki segít nekem, amikor csak kérem - feleli. - És a nevelőapám.
- Hogy hívják őket? - pillantok rá.
- Anne, és Robin.
- Most náluk van Rosie?
- Nem, otthon, nálunk vannak. Ott van Rosie szobája, a rengeteg játék, és mi egyéb. Még is jobb, ha otthon van ennyi ideig, még ha én nem is - pillant le rám.
- Gondolom várja már, hogy otthon legyél.
- Minden időnket együtt töltjük, igen, nyilván furcsa neki most a helyzet, de imádja a nagyszüleit, úgyhogy szerencsére nem sír utánam - mosolyog.
- Mesélsz az édesanyjáról? - merész vagyok, és nagyon kíváncsi, s mélyen reménykedő, hogy választ is kapok a kérdésemre.
- Mit szeretnél tudni?
- Bármit. Mi történt, miért nincs veletek?
- Balesete volt - hajt fel, és a kezeinkre vezeti a tekintetét. - Mióta az eszemet tudom, azóta nagyon jó volt a kapcsolatunk. Az első pillanattól kezdve fülig szerelmes voltam belé. Együtt voltunk egy ideje már, amikor megtudta, hogy állapotos. Nem volt kérdés a megtartása. Azonnal összeköltöztünk. Már fél évvel azelőtt eljegyeztem, de a kicsi érkezésének hírére megsürgettük a dolgokat, és egy kisebb menyegzőt tartottunk, mielőtt Rosie a világra jött volna. Boldogok voltunk.
- Milyen volt? - hangom szinte már csak egy halk suttogás.
- Csodálatos - boldog mosolyra húzza a száját. - Mindig pozitívan látta az életet, szeretet önzetlenül, mindenkinek próbált segíteni a környezetében. Amikor megtudta, hogy Rosiet a szíve alatt hordja, még jobban ragyogott. Amikor megtudta berohant hozzám a kávézóba, és mindenkit félretaszítva ugrott a nyakamba, és újságolta el a hírt. Nagyon várta, hogy világra hozhassa. Megtervezte a lakásunk minden szegletét, és a kislányunk szobája is az ő ötlete volt. Igazán csajos - vigyorog, de egy könnycsepp végiggördül az arcán, melyet a kézfejével le is töröl.
- Mikor veszítetted el? - szorítom meg a kezét finoman.
- Régen, túlságosan régen.

csoport: Alexa S. blogs