21.rész*Több, mint jó

Rosie ágya mellett térdelve hallgatom, ahogyan Harry teljes beleéléssel meséli el a kislány által kiválasztott mesét. A sorok ismerősen csengenek, de mégsem tudnám megmondani, mi is lesz a vége a történetnek. Ámulva figyelem, ahogyan Harry a szavakat formázza, s néha a lányára pillant, aki már a hercegnővel és a szépherceggel álmodik. 

Harry halkan csukja be a könyvet, a kis színes asztalra helyezi, majd feljebbhúzza a takarót Rosien, az arcára csókot nyom, aztán feláll, s felém nyújtja a kezét, melyet el is fogadok. Felállok én is, és elhagyjuk a szobát. Harry maga mögött becsukja az ajtót, majd magához von.

- Ma még egy puszit sem kaptam - az egybekulcsolt kezeinket a háta mögé húzza, így teljesen a saját testéhez biztosan tart.

- És megkérdemled?

- Azt hiszem, hogy igen - vigyorog szemtelenül, és a száját az enyemére nyomja. 

Az ajkaink kecses játéka lenyűgöző, és eléri, hogy megfeledkezzek magamról. A pulzusom lassan emelkedik, míg az agyamat a köd lepi el. Kis puszikkal szakad el tőlem, és mosolyog le rám.

- Ideje lezuhanyozni - húz egyenesen a hálószobába.

Meglepő rend, és letisztultság fogad. Az ágy szépen be van vetve, és nem tudom, hogy a jelenlétemnek köszönhető-e, vagy mindig ennyire odafigyel a rendezett környezetre. 

A helyiség mérete átlagos, egy szekrénysor, hatalmas ágy és két éjjeliszekrény, illetve egy kisebb kanapé is helyet kapott a szobában.

- Mész előbb te, vagy én menjek? - lép a szekrényhez Harry, amelyből egy bokszert meg is szerez. - De az együtt dolognak sem mondok nemet.

- Egyből gondoltam - nevetek fel, és a kanapén pihenő táskámhoz lépek. - Menj csak.

- Sietek - hosszú léptekkel hagyja el a hálót, s ezzel engem is magamra.

Amíg Harry távol van, addig előszedem a neszesszeremet, és az alváshoz szükséges ruhámat, amely egy trikó és egy nadrág. 

Harry valóban hamar végez, bár ezt már a párizsi útunk alatt is bemutatta. Felváltom őt, és sietve zuhanyozok le. Mivel az idejövetelem előtt már zuhanyoztam, így valóban hamar végzek. Megmosom a fogaimat, megtörülközök és felöltözök. A hajamat kiengedem, a villanyt leoltom, és a már sötét folyosón sétálok végig egyenesen Harry hálószobájába.

Belépve már csak az egyik kislámpa gyér fénye fogad. Becsukom az ajtót, és a kanapéhoz megyek kissé zavartan. 

- Rosie ha felijed éjszaka, akkor ide talál?

Harry felé fordulok, aki az ágyon ül, a már felhajtott takarón. 

- Igen, de nála ég a villany, és csak a vihar miatt szokott felébredni. De, felesleges az aggodalmad. Gyere ide inkább.

Megkerülöm az ágyat és bemászok mellé. A takarót a lábaimra húzom, s az oldalamra fordulok, hogy Harryt tökéletesen láthassam. Leoltja a villanyt, és hasonlóan felém fordul. A takaró anyaga alatt teljesen magához húz, a keze a trikóm alá csúszik, míg a lélegzete az ajkaimat simítja meg újra, s újra. Mélyen magamba szívom a levegőt, és kissé remegve is fújom ki, míg a kezemet bátortalanul a fedetlen mellkasára csúsztatom. 

- Tudnod kell, hogy semmilyen hátsó szándékom nem volt azzal, hogy áthívatlak - suttogja, miközben az ujja a bőrömön fel, s le jár.

- Ne beszélj.

Most én kezdeményezek. Ajkaink egybeérnek, a külvilág megszűnik, a csók felforrósít, az érintése felperzsel, és még több vágyat szít bennem. A tenyerem bátran csúszik a tarkójáig, ahol a hajába túrok, és még közelebb igyekszem férkőzni hozzá.

Lassan fordít a hátamra, ezzel teljesen fölémkerekedve. A combjaim közé fészkeli magát, ám a felhevült csókot nem szakítja meg. Már mind a két keze a felsőm alatt jár, a szívem egyre sebesebb tempót diktál, míg az agyam elkalandozik, teljesen kikapcsol, és csak az adott pillanatnak élek, amely mindent elsöpör. 

Egy sóhaj szökik fel belőlem, amely Harry szájában ér véget. Eltávolodik tőlem, ám a csípőjét teljesen leereszti, s a finom súrlódás a jutalmunk. Izgalma teljesen megmutatkozik, mire a gyomrombanna feszültség egyre jobban nőni kezd. 

- Olyan rég szerettem volna ezt.

Vallomása meglep, de a szívemet is melengeti. Elmosolyodok, és a formás, enyhén megduzzadt ajkain végighúzom az ujjamat. Kisebb sikkantás hagyja el a számat, amikor váratlanul a fogai közé veszi azt.

- Bolond - szabadítom ki az ujjamat, és a nyaka köré fonom a kezemet.

Nagy hévvel csókol meg újra, melybe beleremeg a testem és a lelkem egyaránt. A tenyere könnyeden siklik a mellemre, s finoman markolja azt meg, minek köszönhetően elszakadok a puha ajkaitól.

Az érintésék annyira ismerőse érzetet keltenek bennem. A csókjai sokkal jobban feltüzelnek, ahogyan lefelé halad a kulcscsontomnál. Minden kis moraja ismerősnek tűnik, ahogyan a lassú csípőmozdulata is, mellyel eléri, hogy a vágy még jobban feleméssze egész lényem. 

Tenyeremet végigvontatom az egész hátán. Az izmai tökéletes mozgását érzem, míg a bokszere korcáig el nem érek. A bátorságom fogalmam sincs, hogy honnan is ered, de bátran csúsztatom a pamut alá, s markolom meg, mire a torka mélyéről egy kisebb morgásszerű hang fakad ki. 

Feltérdel a lábaim között, s a kezemnél fogva engem is felhúz. A szemeimbe nézve kezd el megszabadítani a trikó anyagától, majd újra végigdönt az ágyon. 

Kis puszit csen, s újfent lefelé kezd el haladni a testemen. Nyelvével a mellemet kezdi el izgatni, finom nyalnitásokkal kényeztetni. Fogaival meghúzza minimálisan, aztán egy nyalintást tesz. 

- Még mindig annyira tökéletes  vagy - morogja a bőrömbe, én pedig megdermedek.

- Tessék?

Felkönyököl mellettem, de közben a mellemet ismét egy kicsi puszival ajándékozza meg. 

- Mióta ismerlek, tökéletes vagy, Sel - suttogja. - Túlságosan is tökéletes a számomra. 

Beletúrok a hajába, és a szemhéjaimat lehunyom szorosan. 

- És nagyon kívánlak - vallja be, ahogyan lecsúsztatja kettőnk között a kezét és a lüktető ölemen végigsimít az egyik ujjával. - És te is, ahogy érzem - önelégült vigyor jelenik meg az arcán.

- Ne szórakozz, kérlek - nyöszörgöm. 

Lecsókolja magát a testemen, az ujjait az alul takaró anyag szélébe akasztja, s lehúzza a lábamon. Feszengés és az izgalom egyvelege kavarog bennem, s reflexszerűen igyekszem a combjaimat összezárni, ám ezt Harry még idejében megakadályozza. Újra a lábaim közé fészkeli magát, s a belsőcombomat kezdi el behinteni nedves csókokkal. 

- Olyan puha - mormolja a bőrömbe. 

A kezei markolnak, a szája jár rajtam, s teljesen az őrület szélére kerülök. Haja az ujjaim közé akad, bátran túrok bele, finoman meghúzom. Felmordul, a fogai pedig a bőrömbe marnak. Egyre feljebb halad, míg a már nedves ölemen végig nem nyalint. Önkényesen tárom széjjelebb még jobban a lábaimat, s adom át magam teljesen az élvezetnek. 

A fülem sípolni kezd, a fejem hátrahanyatlik, és mindent feladva csak Harry mély nyalintásainak élek. A szívem hevesen dobban, a pulzusom az egekben, ám Harry ajkainak, és nyelvének érzékisége mindent felülmúl.

- Annyira csodálatos vagy - csókolja fel a testemen magát. 

Elpirulok annak a gondolatára, hogy a saját ízemet ízlelem meg az ajkain. A nyelvével végigsimít az enyémen. 

Apró kezeimet az alsónadrágja korcához vezeti, és együtt szabadítjuk meg a nadrág feszítő érzésétől.

Kissé megszeppenve pillantgatok Harryre, aki pillanatok alatt tér vissza hozzám, s temetkezik el bennem. 

Meglepően jó érzés veszi uralma alá a testem. Kellemes bizsergést érzek, s kellő vágyat még jobban. Kezeimmel a vállaiba kapaszkodok, a lábaimat feljebb húzom, a tekintetem pedig Harryében mélyednek, ahogyan lassan, érzékien szeretkezik velem.

Pihegve fekszem Harry karjai között a Hold fényével bevilágított térben. Csend van, csupán Harrynek szíve dobbanásának hangját hallgatom. Ő a kezemet cirógatja, s néha homlokon is csókol.

- Olyan jó így - töröm meg a csendet. 

- Több, mint jó - simít végig az arcomon, és az államnál fogva maga felé fordítja az arcomat. Kis csókot csen, majd a takarót jobban ránk húzza. 

- Annyira rossz, hogy fogalmam sincs, milyen is voltunk a baleset előtt. Sejtelmem sincs, hogy milyen jó barátok voltunk, és olyan hihetetlen, hogy most itt vagyok a karjaid között.

- Semmi sem véletlen, Édesem, semmi se. 

20.rész*Meleg ölelés

Feszülten állok a tükör előtt, immáron a sokadik szettemben. A gondolataim kuszák, a szám sokszor kiszárad, s kínosabbnál-kínosabb szituációk jelennek meg a lelki szemeim előtt. 

- Szabad - kiáltok ki, amikor az ajtó felől kopogást hallok.

- Lassan kész a vacsora - dugja be Liz a fejét. - Készülsz valahova?

- Igen, Harrynél vacsorázok. Ott lesznek a szülei is és valószínű az estét is ott töltöm. Holnap pedig Rosieval lesz valami programunk.

- Nagyon csinos vagy - ül le az ágyamra. 

- Köszönöm! Szerinted megfelel? Otthon leszünk. Nem akarok se túlöltözni, de alul se.

- Sel, csinos vagy, hidd el. Anne és Robin pedig nem a ruhádat fogja nézni - igyekszik nyugtatni, míg én a fésülködőasztalomhoz leülök, és enyhe hullámokat teszek a hajamba. 

- Ismered őket?

- Ez egy kis város, te is ismered őket. 

- Hát persze - felelem.

- Ti most Harryvel együtt vagytok? Tudom, hogy nem tartozik rám, bár az édesanyád vagyok. Apád ellenzi Harryvel a dolgot, igaz, de én nem szeretnék beleszólni, csupán szeretnék tisztában lenni a dolgokkal, és nem aggódni.

- Semmi baj, érthető - fordulok felé. - Még én sem tudom igazán, hogy hányadán is állunk, de egyértelmű, hogy nem közömbös számomra, és hát én se neki.

- Annyit kérek, hogy vigyázz, és mindent úgy csinálj, ahogy neked az kényelmes, rendben?

- Kétlem, hogy félnem kellene Harry bármelyik tettétől is - mosolyodok el, viszont a beszélgetést megzavarja a telefonom hangja. - Itt van értem - állok fel, és a táskámat magamhoz veszem.

- Érezd jól magad.

Megölelem, és lesietek a lépcsőn, melynek a végén a csizmákat felkapom, s elhagyjom a házunkat. Ám szavak hangazanak el hangosan, viszont Liz azonnal közbeavatkozik, így könnyeden kerülöm meg a járművet, s szállok be.

- Szia szépségem - mosolya kiszélesedik.

- Szia - viszonzom, és becsatolom az övemet. 

- Apád nincs még megbékélve a dologgal - jegyzi meg, amikor Andrew megjelenik az ajtóban, ám Harry már indul is.

- Hát szerintem Elisabeth most mondja el neki. Bejött a szobámba, miközben készültem, és elmondtam neki, hogy maradok is előreláthatólag. 

- Tehát maradsz? - rám pillant.

- Hát ezt szeretted volna - felelem. - És amúgy sem hagynám ki a holnapi programot.

- Tudtam, hogy Rosienak köszönhető az egész - neveti el magát. 

- Imádnivaló - vallom be.

- Örülök neki, hogy így gondolod - csúsztatja a combomra a kezét, és finoman meg is szorítja.

Mivel a forgalom nem nevezhető zsúfoltnak, s annyira messze sem lakik Harry, így hamar érkezünk meg a házához. Leírhatatlan az izgalom, amely bennem él, és pillanatról-pillanatra felemészt. 

- Ugye nem izgulsz? - kérdezi, ahogyan leállítja az autó motorját.

- Remélem, hogy csak költői kérdésnek szántád.

- Édesem, minden rendben lesz, hidd el. Anyáék nem esznek szép lányokat.

- Nagyon vicces vagy - sóhajtok fel, s szállok ki az autóból.

Harry a derekamra simítja a kezét, és úgy vezet egészen a bejáratig, amelyen udvariasan előre enged. Táskámat a szekrénybe helyezi, miközben a csizmámtól és a kabáttól is megszabadulunk.

- Apci - apró lábain rohan ki a konyhából Rosie.

- Bébi - emeli a kezeibe a lányát Harry, az arcára pedig hatalmas puszit nyom. - Nézd, hogy kit hoztam.

- Sel - nyújtja ki az egyik apró kezét, magához húz, és megölel engem is. 

- Éppen időben érkeztetek meg - egy kedves női hang tölti meg a teret. 

- Selena, ő az édesanyám, Anne - mosolyog rám Harry.

Anne sietve lép hozzám és von egy meleg ölelésbe, amely azonnal bizakodással tölt el. Megismerem Robint is, és az ő fogadtatása is kellően pozitív. Minimális feszengés van bennem, de annyira közvetlen, kedves emberek, hogy érzem, amint lassan elkezdek feloldódni.

- Rosie terített meg - újságolja Anne. 

- Ilyen ügyes voltál bébi? - puszilja meg a feje búbját Harry.

- A kedvencedet készítettem el - letszi az üveg tálat Anne, amelyben burgonya pihen, egy másikban saláta, míg az utoljára elhelyezett tányéron csirkecombok pihennek, melyek bőre alatt töltelék mutatkozik meg. A látvány ínycsiklandozó, ahogyan az illatok is. Mindenki szed magának, kivéve Rosie, aki az én segítségemet kéri. Szedek mindenből neki, végül pedig a húst és a tölteléket megfelelő méretűre vágom, hogy a villája segítségével könnyeden ehessen.

- Köszönöm - gyermeki hangján mondja, s már egy kisebb falatot el is tüntet a szájában.

Amint kész felpillantok a többi személyre, akik a mi jelenlétünket figyelik. Anne arcán kedves mosoly ül, míg Robin végigsimít Rosie hajám.

- És, hogy érzed magad, Selena? Minden rendben már? - kedvesen érdeklődik Harry édesanyja. 

- Igen, már nem kell járnom kontrollra, szerencsére. Elég volt már a kórházból - nevetek fel kissé. - Az emlékeim nem tértek még vissza, és ez, ami leginkább zavar. Mintha sötétségben élnék.

- Igen, érthető, hiszen az emlékek elvesztésével az ember elveszettnek érezheti magát.

- Muszáj erről beszélni? - Harry szól közbe. - Ez annyira lehangoló, és megbeszéltük Selel, hogy nem törődünk ezzel, csupán élvezzük a dolgot, és adunk időt a másiknak. 

- Hát persze kincsem - mosolyog Anne a fiára, megsimogatja az asztalon pihent kézfejét, majd neki áll ő is a vacsorája elfogyasztásának. 

Rosien kívül a vacsora alatt senki se beszél, ám a kicsi lelkesen meséli, olykor teli szájjal, hogy mi is volt a bölcsiben. 

- Ne beszélj teli szájjal - korholja finoman Harry a kicsit, s közben átnyúlva mögöttem, meg is cirógatja az arcát, amely maszatos.

A kezembe veszek egy szalvétát és megtörlöm az arcát, melyet kuncogva tűr. 

- Nagyon jól értesz a gyerekekhez - jegyzi meg Anne. 

- Hát valójában Rosie az első, akivel ilyen viszonyba vagyok. Nagyon aranyos kislány, és ez a második alkalom, hogy találkozunk, de a szívembe lopta magát. 

- Hát igen, ért hozzá. 

A fiúk és Rosie a nappaliba átmentek, így Anne és én a konyhában magán beszelgetest folytatunk. 

- Tudod Harrynek nagyon nehéz volt. Támogatom a mai napig, és, amikor csak tudom itt vagyok, segítek, vagy éppen Rosie nálunk van. 

- Nem sokat mesélt nekem Rosie édesanyjáról, Harry.

- Zárkózott, inkább kerüli a témát, mintsem, hogy beszéljen róla.

- Nehéz neki, nagyon szerette Rosie édesanyját. Már hosszú ideje elvesztette, de fontos volt neki ő. 

- Milyen kapcsolatod volt vele?

- Nagyon kedveltem - mosolyodik el szeretetteljesen. - Eleinte elleneztem, bár tény, hogy mindig a fiam boldogságát tartottam a szemeim előtt. Nem igazán szóltam bele a dolgokba. Ám ez a lán más volt. Látszott, hogy teljesen oda és vissza vannak egymásért. Aztán kiderült, hogy állapotos, amely nem csak engem, de a lány szüleit is meglepte, mondhatni letaglózta. Nem tervezett baba volt, de tagadni sem tudnám, hogy a legcsodálatosabb ajándék volt. 

- Nagyszerű kislány - értek egyet. - Néha úgy érzem, hogy nem illek ide, annak ellenére viszont imádok Harryvel és Rosieval lenni. Fontosak nekem, mégha tudom, hogy mind a kettőjüknek van egy fontosabb nő az életében.

- Gyere ide - tárja szét a karjait Anne, és egy meleg ölelésbe von.

A nappaliban csatlakozunk a többiekhez, akik éppen puzzlet raknak ki, Rosieval. Valamilyen mesét ábrázolnak a puzzle darabok, de a végleges kép még nem igazán mutatkozik meg. Anne és én is a kirakós társaság segítségére sietünk, és együttes erővel alkotjuk meg képet.

Nem sokkal később már csak hárman maradunk, miszerint Rosienak fürdenie és aludnia kell. Az emeletre megyünk, Rosie pedig a fürdőbe siet. 

- Hab!

Kiált fel a kicsi, mire Harry a kellemesen meleg vízbe rózsaszínű folyadékot önt, amely kissé meg is színezi a habokat. 

Sietve vetkőzni kezd, aztán bemászik a habok közé. Harry letérdel a fürdőkád mellé, és elkezdi a már álmos kislányt megmosdatni. 

- Sel! 

Tekintetemet a kislány felé fordítom, aki a kezébe vesz egy kisebb mennyiségű habot, és az apukája arcába fújja. Hangosan kacagni kezd, mire Harry csiklandozni kezdi.

- Nagyon eleven vagy még, hékás! - vigyorog Harry. 

Ujabb rózsaszín hab landol Harry arcában, és én is nevetni kezdek Rosieval együtt. 

- Bébi! - csavarja be törülköző meleg anyagába a lányát Harry, amint megmosdatta. - Nincs jó hatással rád, hogy itt van Selena.

Arcon csókolja a kicsit, és a szobájába viszi, hogy megtörölje, felöltöztesse és az ágyba dugva mesét olvasson neki.

19.rész*Mindenki csak beszél

Korán  ébredek és ez még engem is teljesen meglep. Kezembe veszem a telefonom és mosolyogva konstatálom, hogy Harry már felébredt. 

Írj, ha felébredtél. Xx

Eleget teszek a kérésének, s vissza irok neki annyit, hogy felébredtem. A talpam még a szőnyegem anyagát sem éri el, amikor a telefonom kijelzőjén Harry neve jelenik meg. 

- Jó reggelt - még kissé álmos hangon szólalok meg. 

- Már is sokkal jobb - nem látom, de tudom, hogy az arcán a kedves mosolya jelenik meg. - Milyen korai vagy.

- Elég korán aludtam el. 

- Én meg most adtam le Rosiet a bölcsiben. Ha gondolod felvehetlek, és együtt mehetünk a pékségbe.

- Rendben, akkor sietek - bontom is a vonalat, és a fürdőszobába rohanok, hogy mielőbb elvégezzem a dolgom.

A tükör előtt felveszem a kardigánom, s a kabátomat is. A hajamat eligazgatva rohanok le a lépcsőn, veszem fel a csizmáimat és már a lakáson kívül vagyok. Harry fekete autójában már vár rám. Beszállok mellé, ő pedig széles mosollyal az arcán fogad. 

- Kérek egy puszit - csücsörít és közelebb hajol, mire egy gyors puszit adok neki. - Már is jobb.

- Örülök neki - vigyorgok és kényelmesen elhelyezkedek.

- Tudod, Rosie mióta találkozott veled, sokat emlegetett. Kérdezte, hogy mikor jössz át megint.

- Tényleg?

- Nem hiszel nekem?

- Hát ... - húzom el nevetve a szót.

- Hé! Hidd csak el, megvetted a lányomat - jelenti ki magabiztosan. - Elhiheted, hogy a lányom nélkül is elérem a célom - szorítja meg kissé a combomat. 

- Igen, valahogyan azt gondoltam.

Megérkezünk a kávézó elé, ahol le is parkol Harry. Kiszállunk a járműből, s elindulunk befele az épületbe, ahol Judy már a vendégeket szolgálja ki Florral.

- Jó reggelt - mind a ketten oda köszönünk a lányoknak, akik hasonlóan üdvözölnek, bár Judy inkább csak az orra alatt motyog. 

Az irodába megyünk, s meg is szabadulok a kabátomtól, ahogyan a táskámat a kanapéra helyezem. 

- Kérsz valamit? - pillantok Harryre az ajtóból, ahogyan ő elfoglalja a helyét a bőr székében. 

- Valami igen, egy szendvicset és egy kávét - feleli, ahogyan a számítógépet bekapcsolja.

Kisietek előre és elkezdem a kávét Harrynek készíteni, magamnak pedig a szokásos zöldteámat. Egy tányérra helyezek szendvicset, magamnak pedig a kókuszos-csokis csigát.

- Sikeresen elcsavartad a fejét - mormogja az orra alatt Judy. 

- Tessék?

- Ugyan, tudod te, hogy miről is beszélek - horkan fel, és a vendég italát kezdi elkészíteni. 

- Nem, fogalmam sincs arról, hogy mit is beszélsz.

- Selena, tudod, az emberek beszélnek, és beszélnek - pillant rám. - Lehet, hog nemrég költöztem ide, de nem vagyok ostoba.

- Figyelj, fogalmam sincs, hogy miről beszélsz, de most kezdődött a reggel, és nincs kedvem máris elrontani az egészet. És, ha most megbocsájtasz - lépek el mellette a tálcával a kezeim között.

Megnyújtom a lépteimet, a tálcát Harry asztalára helyezem, majd becsukom az ajtót magam mögött. 

- Hm, köszönöm - nyújtja ki a kezét és az ölébe húz. - Hé, mi történt?

- Semmi - mosolygom le rá kissé erőltetetten. 

- Édesem, nekem nem tudsz hazudni - fogja meg a kezemet, amely az ölemben pihen. 

- Nem reggelizhetünk inkább?

- De nincs még lezárva a téma - puszil arcon, és magához veszi a kávéscsészét. - Azt hiszem, megtartalak - hümmög, ahogyan a forró italba kortyol.  

- Ehhez egy kávé kellett? - nevetek fel.

- Nem, de imádom, ha mosolyogni látlak. 

Gyors csókot csen tőlem, aztán a tányért húzza magaelé, s a szendvicsének szenteli a figyelmet. 

Lassan megreggelizünk, miközben az interneten olvassa el a híreket. Ez már eléggé rutinossá vált a számára, és én is megszoktam már.

- Kérsz még valamit? - állok fel, és elindulok kifelé, a reggelink végeztével.

- Egy szénsavas vizet elfogadok - bólint, és a papírokat veszi elő, amely a tényleges munka kezdetét jelenti.

Hátul elmosom a használt tányérokat és csészéket, aztán felkapok egy palack vizet, amellyel vissza is térek az irodába. 

- Köszönöm - pillant fel rám. - Ha megkérlek, akkor ezeket a számlákat átnéznéd?

- Persze.

Elveszem a papírokat, leülök s kanapéra és a havi számlákat kezdem el böngészni. Mindet alaposan átnézem, amíg a végére nem érek. 

Harry is valami papírokat rendez, és eltűnődöm azon, hogy mennyire is nem egy pékséghez megfelelő szituációnak látszik ez. 

Hirtelen a telefonja hangja tölti meg a teret, mire megugrom. Ő fel se pillant, úgy fogadja a hívást.

- Szia, anya - dől hátra, s ezúttal a tekintetünk is találkozik. - Éppen dolgozunk, Rosie a bölcsiben van. Rendben, persze, még vissza hívlak majd, de szerintem rendben van, én is, szia!

- Végeztem - állok fel, és a rendezett számlákat az asztalára helyezem. - Minden rendben.

- Gyere ide - nyújtja a kezét, én pedig ahogy mellélépek, el is fogadom, s az ölébe von. - Szeretném, ha átjönnél holnap vacsorára. Be szeretném mutatni neked anyát és Robint. 

- Micsoda?

- Jól hallottad - simít egy kusza tincset a fülem mögé. 

- Ez biztos, Harry? 

- Igen, szeretném, ha megismernéd őket - bólint rá. - Anya főz nálam, ugyhogy elmegyek érted, oké?

- Ott lesz Rosie is?

- Igen, Édesem, ő is ott lesz, és én is - mosolyog rám. - Kérhetek tőled valamit?

- Úgy érzem, hogy túl sokat szeretnél - simítom a tarkójára az egyik kezemet. 

- Maradj ott estére, kérlek - a szemeimbe nézve kérlel. - Péntek lesz, úgyhogy szombaton gondoltam, ha van kedved elmehetnénk valahova hármasban.

- Ez jól hangzik. De nem haladsz kicsit gyorsan?

- Gyorsan? - felnevet. - Ennél lassabb már nem is lehetnék - csókol meg finoman, puhán, és szorosan magához ölel.

Tudom, hogy rövid lett, és olyan, amilyen, de igyekeztem. Így betegen ennyire telt, de a következő ígérem, hogy izgalmasabb, eseménydúsabb lesz!

Várom a véleményeket 💋

Csoport: Alexa S. blogs

18.rész*Ecsetvonások

- Ne rosszalkodj, Rosie - nevet fel Harry, és a paradicsomszószt letörli a lánya arcáról. 

- Apci - húzza el a kicsi arcát.

- Oké-oké - adja fel Harry.

- Nagyon finomra sikeredett az ebéd - iszok bele a vizembe, és hátradőlök a széken.

Már csak Rosie falatozik, bár mondhatni, hogy inkább már csak játszik. Harry az asztal alatt megfogja a kezemet, és finoman meg is szorítja. 

- Kész - sóhajt fel a kicsi. 

- Akkor irány a mosdó! Ilyen maszatos arccal nem lehet játszani - áll fel Harry és a karjába veszi a lányát. - Mindjárt jövünk.

- Rendben - felelem, és figyelem, ahogyan távoznak. 

Amint magamra maradok, én is felállok, és elkezdem leszedni az asztalt. Mindent a mosogatóba pakolok, és a kisebb romhalmazt kezdem el eltakarítani.

- Erre semmi szükség - hallom meg Harry hangját. 

- Ez a minimum - törlöm meg a kezemet. 

- Ne beszélj hülyeségeket - lép hozzám, és az arcomra nyom egy puszit. - Most, hogy itt vagy, nem igazán akar aludni. 

- Próbáljam meg én? Bár nem értek a gyerekekhez. 

- Nem kell, este majd hamarabb elalszik - mosolyog le rám, viszont gyerekprogram következik.

- Hm, remekül hangzik. 

Átsétáltunk a nappaliba, ahonnan is a televízióból gyerek mese hangja töri meg a csendet. Rosie a kis asztal előtt a szőnyegen térdel, és a sok papírt, ecsetet és a szivárvány összes színével rendelkező festék palettáját rendezheti szorgosan. A testét már egy bővebb felső takarja, amely színes festékfoltokkal van tarkítva.

- Sel! - pillant fel rám, mire le is ülök mellé. 

- Mi szépet festes? 

Csak megrántja a vállait, és elém helyez egy papírt, s ecsetet. Aztan minden kérdés nélkül, Harry elé is elhelyezi ezeket azt asztal másik oldalán.

- Mindenki festeni fog, manó? 

Harry kíváncsi tekintettel, széles mosollyal az arcán érdeklődik a kislányától, aki mindössze egy bólintásra méltatja az édesapját. 

- Hozok vizet.

Kijelentésével szinkronban pattan fel a szőnyeg anyagáról Harry, és hagyja el a helyiséget. 

- Szeretsz festeni? - érdeklődöm Rosienál. 

- Kedvenc - mosolyogva, hangjában némi lelkesedéssel feleli. 

- Mit szeretsz még? 

- Nem tudom.

Pakolászik még, majd ahogyan Harry visszatér a kis tálkával a kezei között, amely tele van még tiszta vízzel, bele is mártja az ecsetét. Ezután a színekkel kezd el játszani, s festeni kezdi a gyermekien csodás művét. 

Követve a példáját hasonlóan cselekszem én is, és amilyen kisebb tárgyak, amelyek könnyen ábrázolhatoak, az eszembe jutnak, papírra is vetem azokat.

- Hát te? - pillantok Harryre, aki elmélyülten figyel bennünket. 

- Mondhatni, nem igazán vagyok a festészet mestere. 

- Nem egy kiállításra szánt művet kell alkotnod - vigyorgok rá. 

- Szellemes.

Rosie ránk sem hederítve húzza az ecsetet szőrszálait végig a papíron, amelyek színes vonalakat hagynak maguk után, megformázva a kislány terveit, elképzeléseit. 

- Kész - kiált fel gyermeki boldogsággal az arcán a kicsi. 

- Nagyon szép lett - dicsérem meg.

- Kinek van, ennyire ügyes szerelme? - mászik át az ő felére Harry. 

- Apci - nevetve dől hátra Rosie, és igyekszik édesapja rengeteg szeretetteljes puszia elől kitérni. 

- Az enyém lehet? Kitehetem a többi közé? 

Rosie nemlegesen kezdi el rázni a fejét.

- Tied - nyomja a kezembe a papírt. 

- Köszönöm szépen - mosolygok őszintén, és hatalmas csókot nyomok az arcára.

- Héé! - kiált fel Harry.

A kezeit a csípőjére teszi, és szomorú arcot vág. A szája lefelé görbül, míg nagy szemekkel néz a kislányára. Rosie kimászik az ölemből, és Harry karjaiba furakszik. Kis kezeivel átöleli a nyakát, és az arcára puszit nyom.

- Szeretlek.

- Én is téged, manó - öleli meg hasonlóan Harry.

A jelenet mosolyt csal az arcomra, s a szívemet melengeti. Nagyszerű érzés látni, ahogyan a szeretetük ennyire kiteljesedik. 

A nap további részében még festettünk, és mesét is néztünk. Alvin és a mókusokra esett a választása Rosienak, aki szinte közöttünk ülve, árgus szemekkel nézte a televíziót, miközben énekelte a dalokat a szereplőkkel együtt.

A stáblista kezd el megjelenni a képernyőn. Harry lepillant a lányára, aki édesen alszik édesapjának neki dőlve. 

- Fel kellene ébreszteni, ilyenkor szokott vacsorázni - mondja halkan, miközben lehalkítja a televíziót. - És fürdenie is kellene. 

- Hagyjad, biztos elfáradt. Bár nem szeretnék beleszólni, de szerintem reggel is ráér az a fürdés. 

- Igazad van - mosolyog rám. - Felviszem a szobájába. 

Óvatosan áll fel, és veszi a karjába a kicsit. Elindul a lépcső irányába, a fokokat vigyázva teszi meg, míg el nem éri az emeletet. 

Kezembe veszem a távkapcsolót és egy masik adóra kapcsolok. Egy film szerzi meg a figyelmem, melybe teljesen bele mélyülök. Ismerősnek tűnik, de nem tudom hova tenni a képkockákat. 

- Itt vagyok - ül le Harry, és teljesen magához von. 

- Nem ébredt fel?

- Alszik, mint a kisangyal - csókol halántékon. 

- Nagyszerű kislányod van. Boldog, és eleven. Köszönöm, hogy megismerhettem - pillantok fel rá. 

- Én köszönöm, hogy ennyire foglalkoztál vele, és, hogy itt vagy - a filmre pillant. - Ó, a régi nagy kedvenc - nevet fel. - Fogalmam sincs hányszor láttad. Még a sorait is tudtad kívülről.

- Ismerősnek tűnt - vallom be.

- Micsoda? Tényleg? - szemeiben a remény csillan meg. 

- Igen, a mai nap folyamán többször éreztem úgy, mintha már átéltem volna pár helyzetet. Olyan fura, és a hideg kiráz, ha erre gondolok. 

- Nem kell erőltetni semmit - fonja egybe az ujjainkat a hasamnál. 

- Tudom, emiatt sem említettem. 

- Itt maradsz éjszakára?

A kérdése hallatán megfeszülök. Tudom, hogy a helyzet nem lenne új, és szívesebben is maradnék itt, mintsem térnék haza. 

- Nem szeretném erőltetni a dolgot, de egyedül sem szeretnélek elengedni. Sötét van már kinn, én pedig most nem tudlak hazavinni.

- De még egyáltalan nincs késő - mutatok rá a dologra. 

- Igen, tudom - sóhajt fel. 

- Tudod, olyan fura - bújok még közelebb hozzá. - Megnyugtató, és kellemes itt lenni. A kislányod a szívembe lopta magát. Ne vedd tolakodásnak, de ezalatt a kis idő alatt is kijelenthetem, hogy otthon érzem magam. 

Egy pillantra megfeszül a keze körülöttem, aztán a hajamba csókol, és még szorosabban ölel, mint eddig bármikor. 

17.rész*Cseresznyés ízvilág

Köszönöm az előző részhez érkezett megjegyzéseket! :)
A Facebook csoporthoz még mindig lehet csatlakozni. Már 800 fölött vagyunk ❤️
Alexa S. blogs

A szíven hevesen dobog, ahogyan kilépünk a kórháznak hatalmas épületének ajtaján. 

Harry betartotta a szavát. Az árút átvettük, aztán közösen meg reggeliztünk, majd amint eljött az idő, indultunk is a vizsgálatra. Niall alapos munkát végzett, aztán megállapította, hogy minden a legnagyobb rendem. A lelkemre kötötte, hogy nem szeretne meglátni a kórház közelében. 

- Merre jársz, Sel? - szorítja meg kissé a kezemet, mire enyhén megrázom a fejem. 

- Ne haragudj, elkalandoztam - mosolygok fel rá, és beszállok az autóba.

Harry sietve csatlakozik hozzám, de nég nem indítja be a motort. 

- Figyelj, tudom, hogy ez hirtelen jött, és minden ilyesmi, de kérlek, nyugodj meg. Felesleges az aggodalmad. Rosie aranyos, kedves és imádja megismerni az új embereket. Biztos vagyok benne, hogy hamar megtaláljátok majd a közös hangot. - elmosolyodik. - Csak egy három éves kislány, Édesem.

- Lányod, Harry - mutatok rá. - És gyanítom, hogy édesanyád is itt lesz. Nekem ez fontos, és igen, tartok tőle. Neked ő az első, ami természetes! Egyszerűen...

A szó hirtelen eltörpül, az ajkaink eggyé válnak, ahogyan a lélegzetünk is. Puhán csókol, megnyugvásom elérésére törekszik, én pedig a kiengedett hajába túrva még közelebb vonom magamhoz. Érzem, hogy kissé mohó vagyok, és emlékeztetem magam, hogy ez nem a legmegfelelőbb idő és hely. Emlékeztetem magam, hogy vissza kell fognom magam, mert én nem ilyen vagyok. Legalábbis eddig messze voltam az effajta viselkedéstől. 

Elszakad tőlem, aztán még egy kis puszit nyom a számra. Kissé távolabb húzódik és elmosolyodik, míg én pírba borult arccal pislogok rá. 

- Indulhatunk?

- Igen - bólintok és becsatolom magam, ahogyan Harry is hasonlóan tesz. 

Kihajt a parkolóból, a rádiót minimális hangelőre veszi, aztán végigsimít a combomon.

- Megállnál ütközben annál a játékboltnál?

- Miért? - pillant rám. 

- Szeretnék venni valami apróságot Rosienak. 

- Sel, erre semmi szükség! Rengeteg játéka van, minden tele van a cuccaival - sóhajt fel.

- Hisz egy kislány, szokj hozzá, hogy rengeteg holmija van, és lesz is. 

- Igyekszem, de akkor sem kell semmit venned. 

- Akkor valami édességet?

- Nem, semmi csoki és cukor. Süteményt sütünk néha, de a boltban vásárolt édességeket nem igazán preferálom.

- Oh, ilyen egészségesen neveled? - meglepődöm nem is kicsit, de tetszik ez a felfogás. 

- Az édesanyja volt ezen a véleményen. Engem is erre az életvitelre vezetett át, és egyértelmű, hogy Rosie is ilyen nevelést kap.

- Oh, igen, megértem. Akkor valami gyümölcsöt? Gondolom azt ehet - próbálkozok.

- Mit szólnál hozzá, ha mondjuk főznénk valami ebédet, hárman? 

- Azt hiszem az jó ötlet - értek egyet. 

- Remek - vigyorog önelégülten.

- De én akkor sem viszek neki még mindig semmit - sóhajtok fel.

- Sel, elég, kérlek - nevet fel. - Inkább azt beszéljük meg, hogy mit is készítünk?

- Mi a kedvence?

- Rengeteg ételt imád - mereng el. - Lasagne, tepsis burgonya valamilyen csirkével, ő és a nagy kedvence a borsóleves! Imádja! Szinte alig marad nekem, amikor készítek, annyit eszik belőle - nevet jókedvűen. 

- Akkor melyik legyen?

- Szerintem csináljunk Lasagnet, az viszonylag hamar megvan. A többit meg majd másik alkalommal - hajt be a szupermarket parkolójába. 

Amint elfoglal egy helyet, már szállunk is ki az autóból, majd indulunk befele. Harry megragad egy kocsit, és maga előtt tolva, mellettem haladva sétálunk be áaz első sorok közé. Lassan lépkedve Harry elkezdi megpakolni a bevásárlókocsit a szükséges alapanyagokkal, és még pár karton vízet is beemel a rácsok közé. 

A játék, és mindenféle gyermeki holmival ellátott sorokhoz érve, a figyelmemet felkelti egy apróság. Oda lépek, aztan közelebbről is megnézem a kiszemelt darabot.

- Mit találtál? - lép mellém Harry, és a kezemben fekvő dobozt figyeli.

- Három darab szájfény, halvány rózsaszín és piros árnyalat. Gyümölcsös illatú és, ha elhasználta, akkor a Minnie egeres szivecskés fémdobozt utána megtarthatja.

- Tehát már most sminkelni tanítod a lányom. Mi lesz később?

- Megvehetem neki?

- Hát biztos értékelni fogja, anya cuccait hordja mindig el. 

- Remek - vigyorogva teszem a kosárba, és megyünk tovább.

A feszültség egyre jobban nő bennem, ahogyan haladunk Harry házához. Biztatóan megfogja a kezemet, megszorítja, majd a csuklómra hint egy csókot, amely minimális bizsergéssel tölt el. 

- Elhiszed, ha azt mondom, hogy túlélés és egy remek nap lesz, minek a végén megkönnyebbülsz, és mosolyogni fogsz?

- Igyekszem elhinni, hogy így lesz - billentem oldalra a fejemet, és figyelem, ahogyan felhajt a garázs elé. 

Leállítja a motort, kicsatolja az övet, én pedig követem a példáját. Arcomra nyom egy gyors puszit, aztán kiszállunk a járműből. A csomagtartóból kiszedjük a papírtasakokat, és sajnos túlságosan is hamar megérkezünk a bejárathoz, melyen egy cetli szerepel.

- Megérkeztünk - kiáltja el magát, de csak a csend felel mindössze neki. - Rosie, anya! Hol lehetnek?

Megy be a konyhába, én pedig követem és a pultra pakolok. 

- Ohh, átugrom Rosieért - mutat fel egy cetlit. - Niall lánya vigyáz rá. Megúsztad az anyám - kacsint rám és már csak az ajtó csukódását hallom. 

Elkezdek kipakolni a szatyrokból, s mindent a pultra pakolok, hiszen nem ismerem a konyhát, illetve nem is otthon vagyok. 

A szatyrokat a szemetesbe dobom, és már hallom is, ahogyan a ház megtelik vidám gyermeki hangokkal.

- Igen, és mindig megtaláltad? - nevet fel Harry. 

- Igen! - kiált fel kuncogva Rosie, kissé pöszén. 

- Nagyon ügyes vagy bébi! De most le a csizmát és a kabátot. Van egy kis meglepetésem - suttogja Harry, ám tisztán hallom a szavait. 

- Ki?

- Vetkőzés, utána meglátod.

Röpke másodperceket követően már meg is jelenik Harry, a karjaiban egy csodálatos kislánnyal, akit le se tagadhatna. A hasonlóság letaglóz, bár a kislány szemei barnák, ahogyan a haja is sötét árnyalatában mutatkozik meg, enyhe göndörséggel, mint az édesapjáé.

- Rosie, ő itt Selena. 

- Szia - köszön oda, kicsi pösze hangján, én pedig széles mosolyt öltök. 

- Szia - lépek közelebb. - Te biztosan Rosie vagy. Apukád már sokat mesélt rólad. 

- Bújócskázik velem - súgja oda, mintha Harry nem hallaná. 

- Hé, ne árulj el mindent! - nevet fel Harry, és arcon csókolja a kicsit, majd a székre teszi, amelyről tökéletesen eléri a pult márvány tetejét.

- Nézd, hoztam neked egy kis apróságot - veszem magamhoz a dobozt. - Igazán nagylányos kis ajándék, neked való - ülök le mellé. 

- Rúzs - kiált fel lelkesen.

- Igen, rúzs - értek egyet, és segítek neki leszedni a csomagolást. - Milyen finom illata van.

Rosie azonnal megragad egyet, majd a száját kezdi el bekenni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. 

- Várj, segítek - nyújtom a kezemet, ő pedig bele is helyezi, ami éppen nála van. 

A kis száját szépen kezdem el az alig, éppen csak kis fényt adó ajakvajjal bekenni.

 - Én, téged - veszi magához újra, és felem nyújtva igyekszik tökéletes munkát végezni. Az ajkai között enyhén kidugja a nyelvét, és magamban el is mosolyodok azon, hogy még ebben is az édesapjára hasonlít. 

- Apuc! - Rosie kinyújtja a kezecskéjét és a mutatóujjával jelzi apukájának, hogy csatlakozzon hozzánk. 

- Mit szeretnél szerelmem? 

Felnyúl a nyakához, lehúzza magához az egyik sötét tincsnél fogva és a borostás arcához emelve, elkezdi a szájához közelíteni a rózsaszín színt. Kuncogva festi ki az apukája száját, amelyet én nevetve figyelek. 

- Szép vagyok? - csücsörít Harry először Rosiera, majd rám. 

- Szép - tapsikolni kezd a kislány. 

- Akkor neki állhatunk az ebédnek? 

- Mi?

- Lasagne. Szeretnél segíteni vagy inkább a mesét néznéd?

- Mese - mondja Rosie, és már Harry fel is emelve viszi át a nappaliba, ahova át lehet látni. A távirányítót a kezébe veszi, és valami mesére kapcsolja neki Harry. 

- Mondtam, hogy nem fog megenni - lép mögém Harry, és átölel. - Imád téged. 

- Nagyon aranyos kislány - vallom be. 

Gyors csókot nyom a számra, s el is húzódik tőlem.

- Micsoda cseresznye íz - kuncogok fel. 

Megnyaldossa a száját és újabb puszit ad, majd a pulthoz húz és neki is állunk az ebéd elkészítésének.