10.rész*Következmény

- Szerinted jól döntöttünk? – fordulok Harry felé, már az este folyamán.

Mind a ketten lezuhanyoztunk, vagyis, ő most végzett, én pedig az ágyon fekszem, és a televíziót kapcsolgatom valami angol nyelvű csatornát keresve.

A reggeli után, ami áthúzódott már korai ebédre is, a várost jártuk. Voltunk két múzeumban, és a híresebb utcákat is megnéztük. Hideg volt, így az átfagyás és a lábfájás ilyenről elegyet alkotott korestére. Emiatt is egyeztünk meg abban, hogy a holnapi nap folyamán folytatjuk a kalandozást, a vacsorát pedig már pizsamában, kényelmesen az ágyban fogyasztjuk el a hotelszobánkban.

- Hát mindent te választottál szinte – mosolyog rám, és az étlappal a kezében leül velem szemben.

- Igen, éppen ettől félek én is – aggódó tekintettel méregetem.

- Sel, ne aggódj. Imádni fogják, ha meg nem, akkor levesszük a kínálatról, ennyi. Ne félj, oké? – fogja meg a kezemet, és kissé, bíztatóan megszorítja. – Amúgy cuki a pizsamád.

Lepillantok a fehér, piros meleg pizsamára, amelyet csíkok és pöttyök is díszítenek. Nemrégiben szereztem be még odahaza. Azonnal belopta magát a szívembe, a kellemes puhasága és a melegsége miatt is.

- Köszönöm – enyhe pírral az arcomon köszönöm meg a bókját. – De a sütemények…

- Sel, kérlek, éhen halok – nevet fel, és a hasa is korog, alátámasztva a szavait.

- Rendben – mosolyodom el, bár belül még mindig tartok attól, hogy Harry hibát követett el azzal, hogy a többséget én választottam ki.

- Mit szeretnél enni? – kérdezi, miközben a lapozgat a kis bőrkötésű füzetben.

- Hát valami finomat, amin nem néznek szembe velem mini polipok, és egyéb undorító dolgok – fintorodom el.

- Oké – nevet fel. – Angolul is le van írva, megnézed?

- Rád bízom magam – rántok vállat.

- Biztos vagy benne? – pillant fel rám, kaján vigyorra az arcán, de csak bólintok. – Oké, de aztán, ha éhen maradsz, ne engem hibáztass.

Még pár percig elmélyed a kínálatban, aztán felemeli a telefont, és tárcsázza a megfelelő számot, hogy megrendelje a vacsoránkat. Figyelem a száját, ahogyan a francia szavakat formálja. Annyira imádnivaló. Egyszerűen lehengerlő, ahogyan beszél, még ha egy szavát sem értem. Imádom hallgatni. Sel, nyugi…

- Egy fél óra maximum és itt a vacsoránk – mosolyog rám.

- Addig mondjuk, megtaníthatnál pár alap dolgot – vigyorgom rá.

- Milyen alap dolgot?

- A francia nyelv alapjait, kedves Harry.

- Minek az neked?

- Hát, sose lehet tudni. Lehet, még visszatérek valamikor, de akár még a héten is kamatoztathatnám a tudásomat – informálom.

- Abban mi lenne a vicces? Nem rendelhetnék neked gusztustalan ételeket.

- Harry! – kiáltok fel, és egy párnát dobok az arcába, majd fel is pattanok, amennyire az ágy matraca engedi.

Egyensúlyomat igyekszem megtartani, amikor is kissé felháborodást színlelve feláll, az ágy másik végére, és a párnával a kezei között próbál közelíteni. Gyorsabbnak bizonyulok, vagy csak visszafogja magát, magam sem tudom, de leszaladok az ágyról, a szoba másik felébe. Menekülök előre, bár nem olyan nagy a helyiség.

- Nem maradhat büntetlenül a tetted! – komoly arccal a párna mögül mondja. – Gyere ide, Harry bácsihoz.

Elnevetem magam, és gyorsan a fürdőszobába iszkolok, amelynek ajtaját be is zárom. Lecsúszok annak mentén, és a hasamat fogva nevetek. Mint két gyerek. Kopog az ajtón, de nem felelek. Újra kopogás, aztán, hallom, ahogyan a fa mentén, a példámat követve csúszik le ő is a földre.

- Én ráérek – tudom, hogy vigyorog még mindig.

- Én is – felelem.

- Ez így nem ér! Sel, te kezdted, vállald a következményét!

- Mi a következmény? – érdeklődöm kíváncsian.

- Ha kijössz, megtudod.

Felállok, és hirtelen nyitom ki az ajtót, minek következtében Harry hátraesik, én pedig elszaladok mellette, legalábbis próbálnék. Elkapja a bokámat, és az ágyon kötök ki. Mind a ketten nevetünk, bár az én nevetésem némává válik, amikor fölöttem terem, a csípőmre ül, és csiklandozni kezd.

- Harry, fejezd be! – nevetve tiltakozom.

- Mit kell kérni Harrytől? – kérdezi hatalmas vigyorral az arcán.

- Bocsánatot? – kérdezek vissza, mire bólint. – Bocsánat?!

- Nem volt őszinte – húzza el a száját, és erőteljesebben kezd el csiklandozni.

- Kérlek, fejezd be.. – nevetek már fájdalmasan. – Sajnálom, hogy megdobtalak a párnával, Harry.

Befejezi a csiklandozást, az én kezeim, pedig elgyengültek már, így el is engedem, abban a hitben, hogy tartja magát, ám rám esik. Felnyögök a hirtelen súlynak köszönhetően.

- Ne haragudj – mentegetőzik, és a szemeimbe néz.

Szinte csak centik választják el az arcunkat egymásétól. A meleg leheletét érzem az arcomon, a lábai az enyéim mellett pihennek, a mellkasa pedig szorosan az enyéméhez simul. Bassza meg! Eszembe jut, hogy nem viselek melltartót, és az eddig alig halvány rózsaszínes arcom már is teljesen vörössé válik.

Kikotor egy kósza, göndör tincset az arcomból, ajkait pedig az orrom hegyére nyomja, és édes puszit hint rá. Elmosolyodom minimálisan, a szemhéjaimat lehunyom. Lehelete újra megérint, de most az arcomat. Ott is egy puszit hagy, aztán picit lejjebb, s ismételten az orrom hegyére nyom egy apróbb csókot. Vár, sehol nem érint meg, csupán a tenyeremet cirógatja, amely a fejem mellett pihen. Végighúzza ajkait az arcom bőrén, még egy apró puszival megajándékoz, aztán az számra is nyom egy apró puszit, mire már én is reagálok. Először félve, hiszen semmilyen tapasztalatom nincs, legalábbis az új életemből. Fogalmam sincs, mit is kellene tennem, egyszerűen csak cselekszem, ahogyan a szívem diktálja.

Ajkai lassan kezdik el kóstolgatni az enyémet. Olyan finoman ér hozzám, hogy megfordul a fejem, hogy talán nem akarja? Ám egyre jobban szám ellen nyomja a sajátját, és bátrabban ízlel meg. A keze feljebb csúszik a kezemen, amelyiket eddig simogatott, és az ujjainkat egybefonja, s picit meg is szorítja. Mindössze az ajkaink édes játékát élvezzük, még is felmelegszik a testem. Másik kezemmel fogalmam sincs, hogy mit is kezdjek, aztán végül Harry derekára csúsztatom, és a pólójának anyagát megmarkolom.

Elmosolyodik, a másik kezével támaszkodik, de közben ujjai a hajammal játszanak. Elnyitja kissé a száját, a nyelve pedig végigsimít a számon. Kinyitom a számat, hogy utat engedje neki, ám az ajtón kopognak. Harry felmordul, és egy puszit nyom még az enyhén duzzadt ajkaimra. Lemászik rólam, és az ajtóhoz siet, amelyet ki is tár a szobapincér előtt.

Amíg Harry átveszi a vacsoránkat, én pedig felülök, s rendbe szedem magam. Harry a srác kezébe nyom egy kevés pénzt, és már újra ketten is vagyunk a szobába.

- Farkaséhes vagyok – sóhajt fel és leemeli a fedeleket a tányérokról. – Gyere – nyújtja felém a kezét, melyet zavartan megfogok.

Furcsa, hogy ő mennyire könnyedén kezeli az előbb történeteket, míg én pirulok, mint egy kislány. Magához von, teljesen az oldalához simulok, majd lehajol, és egy puszit csen tőlem. Elmosolyodik.

- Amint láthatod külön rendeltem sok mindent, olyan svédasztalszerűen. Szóval fogj egy tányért, és bátran szedj, amit és amennyit szeretnél.

Bólintok, és egy tányért el is emelek, majd elkezdem finomságokkal megpakolni. Harry is hasonlóan cselekszik. Amint mind a ketten teletettük a tányérunkat, visszaültünk az ágyra, és vacsorázni kezdtünk. A csend nyugtalanított, még ha a televíziónak halk hangja meg is töri azt a komor csendet.

- Ízlik? – kérdezi Harry, amikor már a tányérjának fél tartalmát elpusztította.

- Nagyon finom – felelem őszintén.

Megeszem a tányérom egész tartalmát. Megtörlöm a számat, és visszapakolok a kocsira, majd egy pohár vizet is felhajtok.

- Desszertet? – kérdezi Harry.

Kezét a derekamra simítja, és mellettem kinyúlva teszi le a saját tányérját.

- Tele vagyok, köszönöm – mosolygom fel rá.  

Besietek a fürdőbe, ahol megmosom a fogaimat, és úgy megyek vissza a hálóba, ahol már le is dőlök az ágyra. Már mindössze a televízió és a fürdőből kiáramló fény, amely bevilágítja a helyiséget. Harry tűnik el a fürdőben pár percre, aztán leoltja a villanyt és csatlakozik is hozzám.

 - Kérdezhetek valamit? – hangom halk, és meg is bánom, amint felteszem a kérdést. Reménykedem, hogy nem hallotta, de rám pillant.

- Persze – leteszi a távirányítót maga mellé, és a tekintett továbbra is rajtam tartja.

- Mi történt közted és Rosie édesanyja között?

- Mármint? – vonja össze a szemöldökeit.

- Hogy nincs veletek? Ugye nincs veletek? – kerekednek el a szemeim. – Harry, mi…

- Sel, kérlek, nyugodj meg – ül fel velem szemben, és közelebb von magához. – Nem él velünk, nyugodj meg. Ma mindent túlaggódsz – cirógatja meg az arcomat. – Megbántad?

- Tessék?

- A csókunkat. Megbántad? – a hangja kissé kétségbeesett.

- Nem – vallom be szinte suttogva. – Gyorsnak gondolom, hiszen nem tudok semmit, vagy inkább alig valamit rólad. Tudom, hogy megbeszéltük, hogy úgy kezeljük egymást, mintha most ismerkedtünk volna meg, de úgy érzem, te nem egészen úgy viszonyulsz hozzám. De nem bántam meg, tetszett, nagyon is.

- Örülök – mosolyog rám. – Ne aggódj, senkihez sem vagyok hűtlen. Az áll tőlem a legtávolabb.

A szemeimbe néz, az ujjával végigsimít a számon, és lefekszik.

- Gyere ide – mosolyog rám kedvesen, én pedig odakuporodom mellé.

Arcomat a mellkasára helyezem, ám a kezemet csak a hasa szélére csúsztatom bátortalanul, mire ő végigsimítva rajta, összekulcsolja az ujjainkat, és még jobban maga köré vonja a kezemet.

- Jó éjt, Sel – csókol homlokon.