- Biztos, hogy jó ez a kiruccanás?
- Szeretnék csak veletek
lenni pár napot. Ez annyira nagy baj lenne? – mosolyog rám,
ahogyan a csomagtartóba helyezi a táskát. – Csak annyi a vágyam,
hogy pár napig felejtsük el, mi is történt, és tudom, hogy még
haragszol rám, és fel vagy dúlva, de tényleg, csak veletek akarom
tölteni ezt a következő pár napot.
- Nem, nem baj –
csatolom be Rosiet, aki még laposakat pislog a reggeli órákban. –
Csak gondoltam, hogy mielőbb rendbe teszünk itthon mindent..
- Sel, én csak
felvetettem ezt pár nappal ezelőtt, de azt mondtad, hogy rendben.
Történt valami? – fogja meg a kezemet, amint a kislányunk
melletti ajtót becsukom.
- Nem, valójában semmi.
- Maradjunk akkor,
tényleg nem szeretném, hogy rosszul érezd magad.
- Rendben lesz minden,
csak induljunk – suttogom, egy kis mosolyra húzom a számat és
beülök mellé előre.
Harry lecsapja a
csomagtartót, aztán beszáll. Hátra pillant még Rosire, aki a
maciját ölelve már vissza is merült az álmaiban. Még nincs
annyira korán, de tegnap éjjel a viharnak köszönhetően nem sokat
aludt. Harry erre tekintettel a rádiót sem kapcsolja be, aminek
nagyon örülök.
- Tegnap keresett
édesanyád a pékségben – töri meg a csendet Harry.
- Mit akart? – fordulok
felé kíváncsian. – Megmondtam neki, hogy nem igazán vagyok
rájuk kíváncsi.
- Édesem, megértelek,
de ők a szüleid. Belegondoltál abba, hogy esetleg lehetnénk mi
ők, és a te helyedben Rosie lenne? Hogy viselnéd, ha a lányunk
nem akarna látni?
- Erre egyszerű a
válasz. Soha nem hazudnék neki!
- Igen, tudom, hogy te
ezt soha nem tennéd – sóhajt fel.
- Mit mondtál neki?
- Hogy beszélek veled,
és ne jöjjön a házunkhoz, mert nem szeretném, ha megint
összetörne. Elmondtam, hogy elutazunk a hétvégére, és, hogy
majd megmondom neked, hogy keresett.
- Oké, akkor
teljesítetted az ígéretedet, elmondtad.
- Kicsim – csúsztatja
a kezét a combomra. – Nem akarom, hogy feszült legyél, és, hogy
bárkire is haragudj. Olyan jól kijössz a szüleimmel, a
sajátjaidat pedig amennyire tudod, kerülöd. Ez így nem helyes.
- Nem érdekel – rázom
makacs módon a fejemet. – Mindig is ellenezték, hogy veled
legyek, bár most már sejtem, hogy Andrew miért is utál téged
ennyire. Tudnak a félrelépésedről?
- Nem léptem félre –
kapja rám a tekintetét, majd vissza is néz az útra.
- Mellékes, mert a
baleset azaz eset miatt történt.
- Igen, erről tudnak. A
kórházban, amíg te altatás alatt voltál, apád nekem is esett.
Elmondta, hogy ennyire egy szar ember vagyok, és se téged, se pedig
Rosiet nem érdemlem meg. Igaza van, és ezen igyekszek minden
erőmmel javítani. Szeretném, ha a legjobb lennék a számodra, és
a kislányunk számára is.
- Drew nem is találkozott
Rosivel – szalad ráncba a homlokom.
- Valóban messze áll a
tökéletes nagypapa szereptől, de látta a baleset előtt. Azután,
amikor veled elmentem valamerre, édesanyád vigyázott rá. Mióta
eljöttél tőlük, igaz, hogy még ő sem látta, bár tegnap ezt is
a szememre vetette, hogy elszakítottalak benneteket tőlük. Én ezt
nem akarom, Sel – szorítja meg kissé a kezemet és lefékez a
lámpánál. – Szeretném, ha adnál nekik egy esélyt, vagy
legalább Rosiet átvihetném hozzájuk néha, hogy ők is a
kislányunk részesei legyenek.
- Undorítónak tartod a
viselkedésemet?
- Egy szóval se mondtam
ilyet – indul tovább. – A te lányod is, a te életed, a te
döntéseid, én csak próbálok valami kompromisszumot keresni a
dologban.
- Átgondolom, rendben?
- Rendben – mosolyog
rám biztatóan.
- Most elmondod, hogy
hova is megyünk?
- Londonban töltjük a
hétvégét. Rosieval még nem voltunk ott, és amikor terhes voltál,
megígértetted velem, hogy elmegyünk és mindenféle programon
részt veszünk. Akváriumba, állatkertbe és hasonló helyekre
megyünk.
- Biztosan élvezni fogja
– pillantok hátra a halkan szuszogó kislányra.
- Remélem – nevet fel
Harry, és az ajkaihoz emeli a tenyeremet és belecsókol.
Pár óra autóút után
meg is érkezünk London városába. Az út felénél nagyjából,
felébredt Rosie, Harry pedig kihasználva a benzinkút nyújtotta
lehetőséget, félrehúzódott és leparkolt. Magamhoz vettem
Rosiet, aki a plüsst egy pillanatra sem engedte el. Bementünk az
üzlethelyiségbe, ahol pár dolgot levettünk a polcról. Rosie egy
epres ízesítésű nyalóka felé nyúlt, mire én megelőztem és
levettem. Harrynek is felcsillantak a szemei az édesség láttán,
és pár darabot, több ízben magához is vett. Amint visszaértünk
a kocsiba, hátra ültem a kislányunk mellé, aki már a epres
csodát nyújtotta felém, hogy bontsam ki. Harry is egyet a szájába
vett, a többit pedig felém nyújtotta, de én nem éltem a
lehetőséggel. Olyan érzés vett az uralma alá, mintha két
gyerekem lenne.
Rosie az ablaküvegen
pihenő kézzel pislog nagyokat a város forgatagát szemlélve. A
nyalókájából még mindig van egy kevés, melyet a másik kezében
szorongat.
- Az mi? – pillant rám,
míg a kis ujja már teljesen elfehéredik, ahogyan a hűvös üvegnek
nyomja.
- Óriáskerék –
felelem.
- És arra is fel fogunk
ám ülni! – jelenti ki Harry, ahogyan felhajt a hídra, hogy
London másik felére érhessünk. – Onnan mindent látni fogunk
bébi.
- Mindent? – kérdez
vissza Rosie kissé döbbent arccal.
- A várost, igen.
Elhaladunk a hatalmas tér
mellett, aztán Harry a Hyde Park felé veszi az irányt. A forgalmas
belvároson nehezen jutunk át, de Rosie nem nyűgös, ami nem
nehezíti meg még jobban a helyzetet. Mindent megfigyel, és
kérdésekkel bombáz bennünket, mi pedig igyekszünk a legjobb
választ adni, természetesen a korának köszönhetően.
A hatalmas parkhoz érve
már csendesedik a forgalom, és hálát mondok magamban, amiért
valóban haladni tudunk. A park egyik bejáratánál, amely egyenesen
Diana házához vezet – ezt az információt Harrytől kaptam még
korábban, ahogyan azt is, mi már kettesben Rosie érkezése előtt
voltunk itt –, van egy hotel, melynek a parkolójába be is áll
Harry.
- Megérkeztünk.
Rosie a kezemet fogva
sétál mellettünk, ahogyan a szőnyeggel ellepett recepcióhoz
érünk. Harry kezd el beszélni a recepciós pult mögött álló
hölggyel, aki pár iratot kér tőle. Amint minden megvan, a
londiner elveszi a csomagjainkat, majd a lifthez kísér bennünket,
és a megfelelő emelet számát meg is nyomja a kis panelon. Rosie
felnyújtózkodik az édesapja felé, aki azonnal a karjaiba is zárja
a kicsit. A maci még mindig a kezében van, és megmosolyogtat,
ahogyan Harryhez bújik, míg meg nem érkezünk a megfelelő
emeletre.
- Ez a szobájuk –
tárja ki az ajtót a srác, és előre enged minket, majd a
csomagjainkat pakolja le a bőröndtartókra. – Ha bármi kérdésük
van, az ágy mellett lévő telefonon tudják hívni a recepciót, a
konyhát vagy egyéb helyiségeket. Mindent a kis füzetben
megtalálnak.
- Köszönjük – nyom
egy kis pénzt a srác kezébe Harry, aki megköszöni, és becsukja
maga után az ajtót.
- Tetszik, hercegnőm? –
guggol le a kislányunk elé, aki bólogat. – Neked is? – néz
rám.
- Igen, csodálatos ez a
hely.
- Megnézzük a szobádat?
- emeli fel Rosiet Harry.
- Igen!
- Rendben – nevetve
viszi az egyik ajtó felé, majd fel is tárja. – Ez nem az – lép
a másikhoz, és az már a jó ajtó lesz.
Pár ilyen szoba
található a hotelben, amiben kisgyermekes családok is kényelmesen
elférnek. A mi nagy hálónk, a nappali, és a kisebb gyerekszoba
mellett még egy hatalmas fürdő is helyet kapott. Nem kimondottan
lány szoba, de gyerekek részére berendezett. Kis színes, műanyag
asztal, székekkel. Ceruzák, színezők, mesekönyvek.
- Tetszik, bébi?
- Igen – teszi le a
macit az ágyára.
Beljebb lépek, és azt a
táskát, amelyben Rosie ruhái, és a játékai vannak, a kisebb
kanapé elé helyezem, amely a vele szemben levő televízió felé
néz. Harryre pillantok, aki szorosan megöleli a kislányunkat,
aztán egy puszit nyom az arcára, és rám vezeti a smaragd szemeit,
melyekben a szerelem, boldogság és a kiegyensúlyozottság csillan
meg.