Epilógus

Könnyek folynak végig az arcomon. A szívem gyorsan ver, a fülem sípol, és egyszerűen nem akarom elhinni a dolgot. Nagyot nyelek, úgy érzem, hogy a levegő nem jut el a testemben, hogy a fulladás másodpercek alatt áll be, de aztán emlékeztetem magam, hogy több ok miatt sem zuhanhatok meg. Rohanni kezdek, mögöttem az ajtó hangosan csapódik be, minden szem rám szegeződik, de nem érdekelnek az emberek. Senki sem érdekel. A nevemet hallom meg valahonnan a távolból, de az elmém ködös, a lélegzetvételem szapora. A tenyerem izzad, amelyben a slusszkulcsokat szorongatom, ám határozott vagyok.

- Sel!

Egy hang, melyre nem vagyok kíváncsi, egy hang, melynek a tulajdonosának magyarázkodása hidegen hagy, egy hang, aki összetörte a szívemet.

Az eső szakad, a vihar tombol, ahogyan a szívemben is. A szél erőteljesen fúj, s rajtam a ruha pillanatok alatt ázik át, ahogyan a tűsarkú cipőm sem éppen a fagyos esőnek kedvez. Kiráz a hideg, de csak töretlenül megyek előre, míg be nem mászok az autó elülső ülésére.

- Mi történt?

Megrázom a fejemet, a visszapillantóban egy alvó angyalt látok meg, mely mosolygásra késztet, de végül csak indítok. Egyáltalán nem nőies mozdulatokkal törlöm le a makacs könnyeimet, ahogyan kihajtok a parkolóból. A szívem majdnem kiugrik a helyéről, míg mellőlem csak a kérdések hallatszódnak. Mi is történt?

- Beszélj hozzám, kérlek! Olyan boldogan mentél be.

- Boldog voltam, az életem boldog volt, de most teljesen összezuhantam, és nem vagyok önmagam. Megölte azt a bizalmat, amely eddig rendíthetetlen volt – zokogok fel.

- Kérlek, mondj valamit, mert semmit sem értek.

- Megcsal Judyval – nyögök fel fájdalmasan, és egy lámpán áthajtok. Felelőtlen vagyok, tudom, de minél messzebb akarok kerülni az enyelgő pártól.

- Mi van? - szinte fájdalmasan felkiált.

- Jól hallottad, Gemma, a testvérednek Rosieval mi már mit sem jelentünk.

- Lassíts, kérlek, állj félre, és mondj el mindent. Én vezetek – próbál rávenni.

- Érted? Én ostoba oda akartam menni, és elmondani, hogy hamarosan egy újabb kicsi apróság boldogít majd bennünket a mindennapok folyamán, erre az irodában találom őket! Annyira elcseszett ez az egész.

- Rendben, de kérlek, Sel, állj meg, és én vezetek.

Bólintok, s elkezdek lassítani az őrült időjárásban. Megtörlöm az arcomat, és rápillantok a lányomra, aki még mindig valami csodás álomvilágban jár. Visszavezetem a tekintetemet az útra, és akkor látom, ahogyan egy jármű nagy sebességgel száguld felénk. Teljesen fékezek, és reménykedek abban, hogy mielőbb a saját sávjába tér vissza, ám a remény elveszik, a szó a torkomon akad, míg Gemma felkiált mellőlem, és a sötétség mindent maga alá temet.

A testem rázkódik, a nevem sokszor hagyja el a férfi száját, míg az ujjai szinte a csontomig hatolófájdalommal ragadják meg a felkarjaimat. A levegőt kapkodom, és a látásom homályos, s érzem, ahogyan a könnyek végigszáguldanak az arcomon.

- Édesem, ébredj – egy hang, amely megragad és a valóságba vonzza az összetört szívemet, s a zavart gondolataimat.

Nagyokat pislogok fel Harryre, aki az éjjeli lámpa fényében térít magamhoz a rémálomból. Aggódó tekintettel néz rám, míg én zihálok, a mellkasom gyorsan emelkedik és süllyed, míg a hajam a nedves bőrömhöz tapad. Az emlékek megtalálnak, elárasztanak, és minden békét feldúlnak bennem.

- Jól vagy?

A karjaiba menekülök, a hangomat nem találom, s másra sem vágyom, mint, hogy megnyugtasson, és azt mondja, ebből semmi sem igaz. Nem lehet igaz!

- Kérlek, mondd, hogy nem igaz.. - nyöszörgöm, és a könnyeim nem akarnak elapadni. Makacsul szántják végig az arcomat folyamatosan, s Harry mellkasán érnek célba.

- Micsoda?

Nyugtatóan simogatja a hátamat, de a nyugalom még sem talál rám. Felnézek a szemeibe, melyekben értetlenség jele látszik, amely érhető, hiszen semmi konkrétat nem mondtam neki. A szavak nehezen csúsznak ki a számon, ám p az egyetlen, akitől őszinte választ kaphatok.

- Ugyan azt álmodtam, amit mindig... - kezdek bele, de a hangom olyan erőtlen, hogy csupán remélni tudom, Harry minden szavamat meghallja. - Csak most … - nagyot nyelek. - Láttam, hogy ki is ül mellettem Harry.

Ahogyan ez a mondat elhagyja a számat, már is megbánom. Harry minden izma megfeszül, a tekintete pedig könnyekkel telik meg.

- Miért nem mondtad el? - zokogok fel. - Miattam meghalt a testvéred!

- Ne mondj ilyet! - rázza a fejét Harry, és megfogja két kezével az arcomat. - Ne a te hibád, hanem azé a részeg férfié!

- Hallgatnom kellett volna rá, és átadnom Gemnek a kormányt – emelem meg kissé a hangomat.

- Hé, nyugi, édesem – húz magához. - Rosie felébred, és szerintem nem szeretnéd, hogy zaklatott legyen. Vegyél egy mély levegőt. Figyelj, baleset történt, ami nem a te hibád volt. Valóban fel voltál dúlva, hiszen... hiszen láttál valamit, ami egy teljes ostoba félreértés volt. De akkor sem a te hibád, kérlek, hidd el nekem, bébi.

- Ott volt a lányunk is!

- Rosiet a baleset után kivizsgálták, de semmi baja nem volt. Az ülésben biztonságban volt, Gemma pedig... - nyel egy nagyot, mielőtt folytatná. - Nem volt becsatolva az öve, és ezért nem te vagy a felelős. Erős ütés érte a fejét, és a műtőben sajnos elvesztették.

- Ez szörnyű – zokogok fel.

- Tudom – ajkait a homlokomra nyomja. - Sajnos történnek az életben szörnyű tragédiák, és ez is az a számomra.

- Harry .. - suttogom a nevét, és felpillantok ismételten rá, míg ő kérdően vár. - Állapotos voltam.

- Igen, az orvosok elmondták, amikor bementem a kórházba – hunja le a szemeit. - Ezt szeretted volna elmondani, igaz?

- Igen, aznap reggel tudtam meg, és nem bírtam megvárni a délutánt, amíg találkozunk. Úgy éreztem, hogy azonnal el kell mondanom neked. Hogy lehet, hogy még mellettem vagy?

- Tessék? - szinte már felkiált a szavaim hallatán.

- Elvettem tőled a nővéredet, és a gyermekedet is, Harry! Te pedig még mindig kitartasz mellettem..

- Szeretlek Sel – suttogja. - Rosie és te vagy, akik a lelket tarják bennem, és igenis okot adnak arra, hogy minden reggel egy mosollyal az arcomon ébredjek. Imádtam, sőt a mai napig nagyon szeretem Gemmát, és hiányzik borzasztóan. Minden héten kimegyek a temetőbe, és hiszek abban, hogy amiket mondok neki, hallja. De még mindig úgy tartom, hogy nem a te hibád volt. Nem te tehetsz arról, hogy nem csatolta be az övét, ahogyan arról sem, hogy annak a részeg idióta volán mögé ült. A kicsiről pedig fogalmam sem volt, amíg a kórházban az orvos nem közölte, hogy elvetéltél. Lehet, hogy borzasztóan hangzik, amit mondani fogok, de mivel nem tudtam róla, nem volt olyan kötődésem felé. Amikor megtudtam, fájt és értetlenül álltam a dolog előtt, de lassan össze állt a kirakós. Otthon megtaláltam a fürdőben a három tesztet, és tudtam, hogy azt szeretted volna elmondani nekem.

- Sohasem bocsájtom meg ezt magamnak.

Erre már semmit sem felel, mindössze leoltja a lámpát, és szorosan a karjai közé von. Arcomat a mellkasába temetem, és mélyen magamba szívom az illatát, míg ő a hátamat kezdi el simogatni lassan.

- Remélem tudod, hogy még mindig nagyon szeretlek, és egy újabb pici is még bárikor szóba jöhet.

- Szeretnéd? - nézek fel rá a már sötét szobában.

- Boldoggá tennél - mellkasára von, s szorosan ölelve tart magához, míg a könnyeim továbbra is folynak, s a gondolataim száguldanak.

Sziasztok! Igen, ez az utolsó fejezete a blognak. Bevallom, 50 fejezetesre szerettem volna, de nem láttam értelmét már húzni a dolgoknak. Lehetséges, hogy rövid lett, de valahogyan már szinte úgy erőszakoltam ki magamból egy-egy újabb részt. Imádom a kis családot, csupán, akik régóta követnek, azok tudják, én inkább a drámai, tragikus történetek rajongója vagyok, szélsőséges érzelmekkel. Remélem, hogy nem csaptam össze, és minden szálat egyértelműen elvarrtam a történetben. Ahogyan eddig, most sem fogok írói köszönetfélét írni ezen kívül, mert azt mahd terjedelmesebben szeretném, amikor teljesen hátra hagyom a blogger világot.. és lássuk be, ez még nem most lesz. Aki esetleg nem tudná, egy újabb blogot fogok nyitni, ami már kész van, és csak a bejegyzések felkerülése van vissza. Volt egy Part of me nevezetű írásom, amit nagyon összecsaptam, és nem vagyok megelégedve vele, így Harry újra általam egy katonai karaktert fog megformázni. (Ez nem a film miatt jött, a PoM már akkor befejeződött, amikor fel sem reppent a hír Harryről a film kapcsán, szóval ilyen megjegyzésekkel kérlek, ne találjatok be :D )  http://jetblackhearths.blogspot.co.uk/

Szóval, köszönöm, hogy olvastátok a kis családias, olykor nyálas történetet, és remélem, hogy a továbbiakban is velem fogtok tartani, illetve örülnék, ha összeségében egy összefoglaló megjegyzést is írnátok. :))
Ölel: Alexa S. Xx

31.rész*Makacs, de boldog

- Biztos, hogy jó ez a kiruccanás?

- Szeretnék csak veletek lenni pár napot. Ez annyira nagy baj lenne? – mosolyog rám, ahogyan a csomagtartóba helyezi a táskát. – Csak annyi a vágyam, hogy pár napig felejtsük el, mi is történt, és tudom, hogy még haragszol rám, és fel vagy dúlva, de tényleg, csak veletek akarom tölteni ezt a következő pár napot.

- Nem, nem baj – csatolom be Rosiet, aki még laposakat pislog a reggeli órákban. – Csak gondoltam, hogy mielőbb rendbe teszünk itthon mindent..

- Sel, én csak felvetettem ezt pár nappal ezelőtt, de azt mondtad, hogy rendben. Történt valami? – fogja meg a kezemet, amint a kislányunk melletti ajtót becsukom.

- Nem, valójában semmi.

- Maradjunk akkor, tényleg nem szeretném, hogy rosszul érezd magad.

- Rendben lesz minden, csak induljunk – suttogom, egy kis mosolyra húzom a számat és beülök mellé előre.

Harry lecsapja a csomagtartót, aztán beszáll. Hátra pillant még Rosire, aki a maciját ölelve már vissza is merült az álmaiban. Még nincs annyira korán, de tegnap éjjel a viharnak köszönhetően nem sokat aludt. Harry erre tekintettel a rádiót sem kapcsolja be, aminek nagyon örülök.

- Tegnap keresett édesanyád a pékségben – töri meg a csendet Harry.

- Mit akart? – fordulok felé kíváncsian. – Megmondtam neki, hogy nem igazán vagyok rájuk kíváncsi.

- Édesem, megértelek, de ők a szüleid. Belegondoltál abba, hogy esetleg lehetnénk mi ők, és a te helyedben Rosie lenne? Hogy viselnéd, ha a lányunk nem akarna látni?

- Erre egyszerű a válasz. Soha nem hazudnék neki!

- Igen, tudom, hogy te ezt soha nem tennéd – sóhajt fel.

- Mit mondtál neki?

- Hogy beszélek veled, és ne jöjjön a házunkhoz, mert nem szeretném, ha megint összetörne. Elmondtam, hogy elutazunk a hétvégére, és, hogy majd megmondom neked, hogy keresett.

- Oké, akkor teljesítetted az ígéretedet, elmondtad.

- Kicsim – csúsztatja a kezét a combomra. – Nem akarom, hogy feszült legyél, és, hogy bárkire is haragudj. Olyan jól kijössz a szüleimmel, a sajátjaidat pedig amennyire tudod, kerülöd. Ez így nem helyes.

- Nem érdekel – rázom makacs módon a fejemet. – Mindig is ellenezték, hogy veled legyek, bár most már sejtem, hogy Andrew miért is utál téged ennyire. Tudnak a félrelépésedről?

- Nem léptem félre – kapja rám a tekintetét, majd vissza is néz az útra.

- Mellékes, mert a baleset azaz eset miatt történt.

- Igen, erről tudnak. A kórházban, amíg te altatás alatt voltál, apád nekem is esett. Elmondta, hogy ennyire egy szar ember vagyok, és se téged, se pedig Rosiet nem érdemlem meg. Igaza van, és ezen igyekszek minden erőmmel javítani. Szeretném, ha a legjobb lennék a számodra, és a kislányunk számára is.

- Drew nem is találkozott Rosivel – szalad ráncba a homlokom.

- Valóban messze áll a tökéletes nagypapa szereptől, de látta a baleset előtt. Azután, amikor veled elmentem valamerre, édesanyád vigyázott rá. Mióta eljöttél tőlük, igaz, hogy még ő sem látta, bár tegnap ezt is a szememre vetette, hogy elszakítottalak benneteket tőlük. Én ezt nem akarom, Sel – szorítja meg kissé a kezemet és lefékez a lámpánál. – Szeretném, ha adnál nekik egy esélyt, vagy legalább Rosiet átvihetném hozzájuk néha, hogy ők is a kislányunk részesei legyenek.

- Undorítónak tartod a viselkedésemet?

- Egy szóval se mondtam ilyet – indul tovább. – A te lányod is, a te életed, a te döntéseid, én csak próbálok valami kompromisszumot keresni a dologban.

- Átgondolom, rendben?

- Rendben – mosolyog rám biztatóan.

- Most elmondod, hogy hova is megyünk?

- Londonban töltjük a hétvégét. Rosieval még nem voltunk ott, és amikor terhes voltál, megígértetted velem, hogy elmegyünk és mindenféle programon részt veszünk. Akváriumba, állatkertbe és hasonló helyekre megyünk.

- Biztosan élvezni fogja – pillantok hátra a halkan szuszogó kislányra.

- Remélem – nevet fel Harry, és az ajkaihoz emeli a tenyeremet és belecsókol.

Pár óra autóút után meg is érkezünk London városába. Az út felénél nagyjából, felébredt Rosie, Harry pedig kihasználva a benzinkút nyújtotta lehetőséget, félrehúzódott és leparkolt. Magamhoz vettem Rosiet, aki a plüsst egy pillanatra sem engedte el. Bementünk az üzlethelyiségbe, ahol pár dolgot levettünk a polcról. Rosie egy epres ízesítésű nyalóka felé nyúlt, mire én megelőztem és levettem. Harrynek is felcsillantak a szemei az édesség láttán, és pár darabot, több ízben magához is vett. Amint visszaértünk a kocsiba, hátra ültem a kislányunk mellé, aki már a epres csodát nyújtotta felém, hogy bontsam ki. Harry is egyet a szájába vett, a többit pedig felém nyújtotta, de én nem éltem a lehetőséggel. Olyan érzés vett az uralma alá, mintha két gyerekem lenne.

Rosie az ablaküvegen pihenő kézzel pislog nagyokat a város forgatagát szemlélve. A nyalókájából még mindig van egy kevés, melyet a másik kezében szorongat.

- Az mi? – pillant rám, míg a kis ujja már teljesen elfehéredik, ahogyan a hűvös üvegnek nyomja.

- Óriáskerék – felelem.

- És arra is fel fogunk ám ülni! – jelenti ki Harry, ahogyan felhajt a hídra, hogy London másik felére érhessünk. – Onnan mindent látni fogunk bébi.

- Mindent? – kérdez vissza Rosie kissé döbbent arccal.

- A várost, igen.

Elhaladunk a hatalmas tér mellett, aztán Harry a Hyde Park felé veszi az irányt. A forgalmas belvároson nehezen jutunk át, de Rosie nem nyűgös, ami nem nehezíti meg még jobban a helyzetet. Mindent megfigyel, és kérdésekkel bombáz bennünket, mi pedig igyekszünk a legjobb választ adni, természetesen a korának köszönhetően.

A hatalmas parkhoz érve már csendesedik a forgalom, és hálát mondok magamban, amiért valóban haladni tudunk. A park egyik bejáratánál, amely egyenesen Diana házához vezet – ezt az információt Harrytől kaptam még korábban, ahogyan azt is, mi már kettesben Rosie érkezése előtt voltunk itt –, van egy hotel, melynek a parkolójába be is áll Harry.

- Megérkeztünk.

Rosie a kezemet fogva sétál mellettünk, ahogyan a szőnyeggel ellepett recepcióhoz érünk. Harry kezd el beszélni a recepciós pult mögött álló hölggyel, aki pár iratot kér tőle. Amint minden megvan, a londiner elveszi a csomagjainkat, majd a lifthez kísér bennünket, és a megfelelő emelet számát meg is nyomja a kis panelon. Rosie felnyújtózkodik az édesapja felé, aki azonnal a karjaiba is zárja a kicsit. A maci még mindig a kezében van, és megmosolyogtat, ahogyan Harryhez bújik, míg meg nem érkezünk a megfelelő emeletre.

- Ez a szobájuk – tárja ki az ajtót a srác, és előre enged minket, majd a csomagjainkat pakolja le a bőröndtartókra. – Ha bármi kérdésük van, az ágy mellett lévő telefonon tudják hívni a recepciót, a konyhát vagy egyéb helyiségeket. Mindent a kis füzetben megtalálnak.

- Köszönjük – nyom egy kis pénzt a srác kezébe Harry, aki megköszöni, és becsukja maga után az ajtót.

- Tetszik, hercegnőm? – guggol le a kislányunk elé, aki bólogat. – Neked is? – néz rám.

- Igen, csodálatos ez a hely.

- Megnézzük a szobádat? - emeli fel Rosiet Harry.

- Igen!

- Rendben – nevetve viszi az egyik ajtó felé, majd fel is tárja. – Ez nem az – lép a másikhoz, és az már a jó ajtó lesz.

Pár ilyen szoba található a hotelben, amiben kisgyermekes családok is kényelmesen elférnek. A mi nagy hálónk, a nappali, és a kisebb gyerekszoba mellett még egy hatalmas fürdő is helyet kapott. Nem kimondottan lány szoba, de gyerekek részére berendezett. Kis színes, műanyag asztal, székekkel. Ceruzák, színezők, mesekönyvek.

- Tetszik, bébi?

- Igen – teszi le a macit az ágyára.

Beljebb lépek, és azt a táskát, amelyben Rosie ruhái, és a játékai vannak, a kisebb kanapé elé helyezem, amely a vele szemben levő televízió felé néz. Harryre pillantok, aki szorosan megöleli a kislányunkat, aztán egy puszit nyom az arcára, és rám vezeti a smaragd szemeit, melyekben a szerelem, boldogság és a kiegyensúlyozottság csillan meg.  

30.rész*Történelem

- Mami!

Rosie felmászik hozzám, én pedig ijedten kapom rá a tekintetemet, hogy esetleg elaludtam vagy valami probléma van. Magamhoz húzom, és az órára pillantok, ami még csupán fél hatot mutat.

- Mi a baj bébi?

- Fáj – teszi pocakjára a kezét.

- Rosszul is érzed magad, vagy csak a pocakod fáj? - simítom tenyeremet a fájó területre és simogatni kezdem.

- Csak fáj.

- Aludj vissza, és mire felébredsz, elmúlik, rendben?

- Apci?

- Ő lenn van, rosszul viselkedett, és a kanapén alszik.

Elkuncogja magát, aztán közelebb bújik, apró teste eltűnik a takaró alatt. Végigsimítok a haján, egy puszit hintek rá, és átölelem, hogy még én is vissza tudjak aludni.

Rosie puszit adott Harrynek, aki még mélyen aludt, amikor mi az oviba indultunk reggel. A kezemet fogva sétált mellettem, és azt kérdezte, hogy az apukája mit is tett, hogy a kanapén töltötte az éjszakát. Igyekeztem úgy fogalmazni, hogy ő is értse, és természetesen nem azt meséltem el neki, hogy én mit is szűrtem le a cselekedetekből. Gyerekes dolgokkal jöttem, mint, hogy nem ette meg a vacsorához készített párolt brokkolit. Elnevette magát, a kis tenyerét a szája elé tette, és úgy szedte a lábait a nem messze található ovi épületéig. Amint átöltöztettem, és elköszöntem tőle már vígan szaladt is a csoportjához, a hasfájása pedig már csak egy múltbéli pont maradt.

Belépve a házba még mindig a csend fogad. Megszabadulok a kabáttól, a csizmámtól, és belesek a nappaliba. A sötétítők be vannak húzva, én pedig nem kegyelmezve rántom el a drapériákat, a fény beáramlik és az ablakot is kitárom, hogy átszellőzzön a helyiség. Harry meg sem moccan. Bokszerben fekszik, és a takarót öleli, ám a hideg megcsapja, mert morogva magára rántja a takarót.

- Ideje felkelni – szólalok meg, és leülök a dohányzóasztalra, a kanapé elé.

Mocorogni kezd, és felém fordul, de a takaró alá menekül a csípős hideg miatt. Arcát jobban a párnába fúrja, a nyakáig vonja az anyagot, és mint egy másnapos kisfiú könyörög az alvásért.

- Harry, ébredj – sóhajtok fel, és a hajamba túrok.

- Bébi, még öt percet – nyújtja ki a kezét és megragad, hogy magához vonjon, de elrántom a kezemet, és felállok. Még kijjebb mászik, mire a földön köt ki, és kétség sem fér ahhoz, hogy felejtette hol is töltötte az éjszakát.

- Bassza meg! - kiált fel, én pedig magára hagyom. - A picsába – szitkozódik.

Lepakolom az asztalról a reggelinél használt dolgokat, és mindent a mosogatóba helyezek. Hallom, ahogyan mormog valamit, miközben kifelé jön, hozzám.

- Hogyha itthon lenne még Rosie, most azt hiszem megkapnád a letolást – utalok a káromkodásra.

- Tudom, csak hirtelen kicsúszott, sajnálom – leül. - Beszélhetnénk, kérlek?
- Hallgatlak - a mosogatóhoz állok, és elkezdem a használt dolgokat elmosni. Hallom, ahogyan Harry mélyen magába szívja a levegőt.
- Tegnap este nem viselkedtem őrült tini módjára, és nem ittam le magam. Remélem, hogy ezzel tisztában vagy.
- Láttam, hogy nem voltál ittas, éjjel volt, de attól még tökéletesen felismerem a részeg embert, ne aggódj. Értékelem, hogy nem ittad le magad, bár még mindig kérdéseket hagy maga után, hogy merre is jártál.
- Anyánál voltam. Muszáj volt beszélnem vele. Elmentem az ovihoz, de messzebb láttam, ahogyan bementél Rosieért, így tovább is mentem. Muszáj volt beszélnem valakivel, akiben megbízok, és tudom, hogy tud szinte mindent.
- Imádom Annet, ezt te is jól tudod, de Harry, ez a mi magánéletünk, a mi családunk. Nem édesanyád ellen beszélek, csupán szeretném, ha tudnád, hogy ezt nekünk kell megbeszélni egymással, mert mi vagyunk, akik ezt meg tudják oldani - mutatok rá a valóságra.
- Tudom édesem, de muszáj volt valami útmutatást kapnom.
- Nem tudod magától, hogy mit is szeretnél? - teszem le a szivacsot, elzárom a csapot és megtörlöm a kezeimet. Átsétálok a nappaliba, ahol Harry ágyneműét kezdem el összehajtani.
- Édesem, kérlek, beszéljünk - veszi ki a takarót a kezemből, és maga mellé húz a kanapéra.
- Rendben, mondjad.
- Hu... Azon a reggelen, esett nagyon, én elmentem be hamar, szokás szerint, te vitted Rosiet az oviba. Bementem, minden remekül ment, nagyjából tudtam, hogy mikor is érsz be, így elkészítettem neked a teádat, ami már az asztalon várt rád. Közben beszéltünk telefonon is, mondtam, hogy várlak, te meg, hogy van egy meglepetésed. Hiába próbálkoztam, nem mondtad el... Bejött az irodába Judy. Én a dolgaimat csináltam, azt hittem, hogy te jöttél be, de amint megláttam nem értettem a jelenlétét, hiszen neki a pultban a kiszolgálás volt mindig is a feladata. Ti sohasem kedveltétek egymást valóban, de a munkáját végezte, jelentkező pedig nem volt akkoriban a posztra, így maradt. Szóval, reggel letett egy csészét, amiben kávé volt. Már ittam egyet és ő ezt pontosan tudta, de nem igazán érdekelte, mindössze egy ócska ürügy kellett neki, hogy bejöhessen hozzám, és ezt megfelelőnek találta. Kérdezte, hogy segíthet-e, de elutasítottam, mondván, hogy a saját munkakörére koncentráljon. Hajthatatlan volt, a keze már a vállamon, és szinte pillanatok alatt megcsókolt. Azonnal eltaszítottam magamtól, Édesem - néz a szemeimbe. - Felálltam, de ő közelebb jött megint, és mondta, hogy tudja, hogy én is szeretném, ami hülyeség! Sohasem gondoltam rá, soha! A kezeivel felém nyúlt, de mefogtam a csuklóit, te pedig ekkor jöttél be boldog mosollyal, én pedig kétségbeesetten néztem rád. Fájt így látni téged nagyon. Nem engedted, hogy ezeket elmondjam, csak hátat fordítottál, és már ki is szaladtál a pékségből. Utánad mentem, de akkor már a indítottad a kocsit.... akkor történt a baleset. Annyira sajnálom!
Könnyek jelennek meg a szemeibe, és nem szégyenkezve, végig is gördülnek az arcán, ahogyan az enyémén is már a monológjának közepe óta.
- Tehát Judy, akit most sem állhatok ki az első pillanattól kezdve, aki elérte, hogy pocsékul érezzem magam - nevetek fel keserűen, és letörlöm az arcomat. - Remek!
- Még tudnod kell valamit.
- Nem, nem hiszem, hogy többet el tudnék most viselni, Harry - rázom nemlegesen a fejemet.
- Ha ezt elmondtam, akkor azt is tudnod kell, Sel - fogja meg újra a kezemet. - Mindig te mondod, hogy tudni szeretnéd a dolgokat, és, hogy ne ködösítsünk.
- Igen, de ami most a legfontosabb, hogy ki kell rúgnod, Harry. Nem akarom a közeledben látni, nem akarom Rosie közelében, a sajátoméban!
- Kérlek, nyugodj meg - fogja kezei közé az arcomat.
- Ígérd meg, hogy amint bemész, kirúgod! Bemegyek helyette dolgozni, de ő nem maradhat ott!
- Bébi, neked első, Rosie, és, hogy te is rendben legyél, oké? Kiteszem, ígérem neked, de találunk helyette mást, szeretném, ha te itthon lennél Rosieval. Ezt régebben is megbeszéltük.
- Már oviban van, és most nem ez a legfontosabb, hanem, hogyha holnap arra tévedek, még véletlenül e fussak össze vele! - szögezem le, és felállok.
- Rendben - csatlakozik hozzám Harry is. - Velünk mi a helyzet? - húz magához, amint el akarnék menni mellette.
- Nem emlékszem, de elhiszem amit mondasz, hiszen eddig te voltál a legőszíntébb velem. Csak, kérlek, ne kelljen megbánnom a döntésemet. És máskor gyere haza, és velem beszélj.
- Ígérem - hajol közelebb, a keze az arcomra csúszik. - Szabad?
Meleg lehelete a számat érinti, én pedig egy bólintásra méltatom mindössze. Lassan a száját az enyémé ellen nyomja és teljesen elbódít a mámorító csókkal.
- Hiányoztak az ajkaid - mormolja a számba.
Elindul a kanapé irányába, leül, engem pedig az ölébe húz, de a csókunkat egy pillanatra sem szakítja meg. A keze mindenhol ott van a testemen, a szívem hangosan ver, az ujjaim a hajába túrnak, még többet szeretnék belőle, pedig így is tudom, hogy már rengetegmindent kaptam. Keze a pólóm alá siklik, és felfelé kezdi el húzni, én pedig segítve neki dobom le magamról a pamut anyagot. Teljesen elvesztem a józan gondolataimat, és csak Harry lázas csókjainak, forró érintéseinek élek.

29.rész*Összeomlott kártyavár

A gardróbban állva rángatom magamra a farmeremet, majd a trikómba is bele bújok. Amint minden ruhadarab a helyére kerül, már megyek is kislányomhoz, aki még álmosan pislogva nézi a korai mesét.

- Bébi, készülnöd kell, mert elkésünk az oviból – guggolok le hozzá, és pedig a kezét nyújtja. A karjaimba veszem, s elindulok vele kifelé, egyenesen a fürdőszobába, ahol a fogmosás és a haja megformázása kerül sorra. - Milyen hajat szeretnél?

- Fonás – motyogja még álmosan, majd a fogait kezdi megmosni.

Ketté választom a haját, s egészen föntről kezdem el befonni neki.

- Hol az álmos kis hercegnőm?

Harry boldog hangja tölti be a teret, mire az arcomra széles mosoly húzódik. Közelebb jön, leguggol a kislány elé, s az arcára nyom egy puszit.

- Muszáj oviba menni? - pillant fel rám a tükörben Rosie.

- Miért nem szeretnél? Eddig imádtad – fogja meg a kis kezét Harry.

- Anya itt van – suttogja, de tisztán lehet hallani a szavait.

- Este is itt lesz, bébi.

- Biztos? - kérdezi megtört hangon, én pedig nagyot nyelek. Harry felpillant rám, aztán újra Rosiera néz.

- Ígérem.

Mindennel végzek, aztán Rosie már megy is a szobájába, hogy felvegye a már kikészített ruhadarabokat. Harry feláll, magához húz, én pedig menekülök a karaji közé.

- Idő kell neki, mire megszokja, hogy itt vagy, és, hogy nem mész el többet – suttogja.

- Tudnia kell, hogy soha többet nem hagyom el! És eddig sem az én döntésem volt...

- Tudom édesem, tudom – sóhajt fel. - Elvisszük, aztán bemegyünk a pékségbe, délután pedig megyünk érte, rendben? Nyugodj meg, minden rendben lesz vele.

- Rendben – bólintok, és egy kis csókot adok a szájára.

- Bekötötted magad? - fordulok Rosie felé, aki kikérte magának, s mondta, hogy megoldja, amikor a segítségére siettem.
- Igen, anyu- sóhajt fel, és mosolyogva magához öleli a maciját.
- Indulhatunk?
- Igen - felelem, s én is bekötöm magam.
A korai óráknak köszönhetően még mindenki csendben van. Rosie vidám hangja sem tölti be a kocsi belsejét, és ez hiányzik is. Harry könnyedén hajt végig az utakon, mert még nem sok ember ébredt fel. Az ovoda nincs messze tőlünk. Harry leparkol a bejárat mellett, én pedig ki is szállok. Ő is követ, segít a kislányunknak kiszállni, aztán elindulunk befelé. A kis szekrények között sétálva Rosie megáll egynél, és leül. Lerúgja a csizmáit, majd a kis benti tornacipőjét veszi át.
- Minden megvan? - guggolok le hozzá, mire az egyik kezét körém fonja.
- Igen - mosolyog rám, és egy puszit nyom az arcomra. - Apci - nyújtozkodik most Harry felé, akinek az arcára szinte egy puszit hint és már szalad is a terembe.
- Látod, ennyi volt, már el is felejtett bennünket - nevet fel Harry, ahogyan felállunk, és magához húz. - Indulhatunk, szépségem?
- Persze, nézzünk szemben a vidám alkalazottunkkal - nyögök fel fájdalmasan, mire Harry kissé megfeszül, majd egy mosolyt erőltet az arcára, s kézen fogva kivezet az intézmény ajtaján.
Csendben utazunk tovább, egyenesen a pékségig, amely már nyitva van. Pár vásárló lép ki az épületből, én pedig a járművet hagyom el. Harry a nyomomban lépked, az ujjainkat egybefonja, s úgy igyekezünk be.
- Jó reggelt - köszön széled mosollyal az arcán Judy.
- Neked is - felelem, de Harry csak egy biccentésre méltatja a lányt.
Harry megfogja a táskámat én pedig elkezdem a szokásos reggelinket összeállítani. A lány semmit sem szól, csupán kiszolgálja a Amyvel a vásárlókat. Tálcával a kezembe térek be az irodába, ahol Harry már valami papírokat nézeget ráncba szaladt homlokkal.
- Mi történt? - teszem le a tálcát az asztalra, és visszalépek, hogy becsukjam az ajtót.
- Tessék? - néz fel rám. - Ja, semmi, miért?
- Olyan aggodalmasan nézel - sétálok hozzá.
- Semmi baj, tényleg. Ezeket rendbe teszem és a rendelést is össze kell írni, és leadni.
- Miben segítsek?
- Semmiben, reggelizz meg nyugodtan, addig elintézem - morogja, és a kávéját maga elé húzva már vissza is fordítja a tekintetét a monitorra.
- Harry - emelem fel a kezét, és az ölébe ülök, hogy a teljes figyelmét megszerezzem. Felnéz a szemeimbe. - Emlékszel, hogy azt mondtad, ez a közös vállalkozásunk?
- Persze, ez így is van.
- Mi történt, ami miatt most ennyire heves fordulatot vett a hangulatod?
- Semmi, velem voltál, tudnod kellene, hogy semmi sem történt.
- Ne hazudj nekem! Látom, hogy van valami.
- Tényleg nincsen semmi gond, oké? És, ha most nem haragszol, van egy-két elintézni valóm.
- Akkor hagylak, ha már úgy sincs rám szükséged - felem, és elsétálva tőle a kabátomat, s a táskámat is magamhoz veszem.
- Hé, Sel!
- Szólj, ha kitaláltad, hogy mi a problémád - csukom be magam mögött az ajtót.
Felveszem a kabátomat, a táskám pántját pedig fogom, és előre megyek.
- Csak nem vihar a paradicsomban?
- Judy, a munkáddal foglalkozz, rendben? Senkinek sem hiányoznak a csípős megjegyzéseid - mormogom, majd a nyíló ajtó felé nézek, amely mögül Harry bukkan fel.
- Már régen ott kellett volna hagynod, nem érdemeled meg!
- Judy! - kiált rá Harry.
- Mi van? Úgy is meg fogja tudni - ránt vállat egyszerűen a lány, én pedig értetlenül állok Harry előtt, aki dühösen mered a pultosra, aztán rám figyel, de már késő. Kirohanok a pékségből. A lépteim messze visznek, aminek örülök, bár még Harry kiáltásait tisztán hallom.

Hazasétáltam, és megnyugodtam, hogy Harry nem jött haza. Elmentem Rosieért, aki kíváncsian kérdezte, hogy apja miért is nincs velünk. Elmondtam, hogy sok dolga van ma a pékségben, ő pedig bólintott, és elmesélte, hogy milyen érdekes dolgok is történtek vele a nap folyamán. Hazaérve a szobájába rohant, ahol is átöltözött, és lepakolt, majd rohant is vissza hozzám.
- Mami, nézd - nyújt át egy rajzot, amelyet ő készített.
- Nagyon szép, bébi - guggolok le hozzá. - Kirakjuk, hogy mindennap lássam, oké?
Bólint, én pedig a hűtőhöz megyek, amelyen már több rajz is helyet kapott. Két mágnessel rögzítem, majd egy puszit nyomok az arcára. Azután a vacsora elkészítésének állok neki vele, amely az ő kérésére sültkrumpli, és sütőben készített hal.
Már Rosie számára későre jár, a vacsorát befalta, és a fürdéssel is meglennénk, így már a mese, és az alvás van hátra. Harry még nem jött haza, és emiatt kissé aggódom. Rosie már többször megkérdezte, de mindig csak a munkára hivatkoztam.
- Reggel itthon lesz? - kérdezi nagy, már álmos szemkkel.
- Igen, bébi, már itthon lesz. De, ha elalszol, hamarabb eljön a reggel.
- Apci is mindig ezt mondta, amikor te dolgoztál.
- Aludjál Angyalkám - csókolom arcon, ő pedig lehunyja a szemeit, s a maciját szorítva igyekszik az álmaiba merülni.
Lenn az edények mosogatásával végzek, mindent a helyére pakolok, és az órára pillantok, amely ár tíz órát mutat. Leoltom a villanyokat, és az emelet írányába indulok, hogy egy gyorst zuhanyt vegyek, majd aludni térjek.
Az ágyon ülök, egy könyvet olvasok, mert hiába is próbálok aludni, nem tudok. Már az éjfélt is elhagyta az órán a mutató, de Harryről még mindig semmi hír. Mély sóhaj kiséretében teszem le a könyvet, mire motoszkálásra kapom fel a fejem.
- Szia - motyogja.
- Hazataláltál? Esetleg Judy kidobot?
- Sel, kérlek - lép közelebb.
- Nem, nem érdekel. Csak sejtésem van a dolgokkal kapcsolatban, de semmi kedvem most beszélni erről. Pontosabban, szerettem volna megbeszélni veled, de nem hajnali negyed egykor. A kanapén van ágynemű, ha gondolod lemegyek én, de nem akarok melletted aludni.
- Nem, majd én - bólint, s sóhajtva hátat fordít, és távozik.

28.rész*Torz gondolatok

Sziasztok! Köszönöm szépen az előző részhez érkezett megjegyzéseket. Ezt a fejezetet nem tartom annyira jónak, de hiába javítottam, szinte csak rontottam rajta, szóval sajnálom. Majd írjátok le a véleményeteket!

A másik, amit még meg szeretnék említeni, hogy egy Leányzó felkért a története főszereplőjének, amelyben Harry és egy magyar blogger lány a karakter. Megtiszteltetés számomra, és hatalmas köszönet innen is Neki mégegyszer! Ha esetleg érdekel benneteket a történet itt megtaláljátok: http://ellatorteneteim.blogspot.co.uk/

  

A nyakam puszikkal való elhalmozása, amely ébresztgetni kezd. Közelebb húzódok a mögöttem fekvő Harryhez, aki a derekam köré fonja a kezét, és újabb puha csókot ad a nyakamra. Keze az atlétám alá vándorol, és a bőrömön körkörös, lassú mozdulatokkal halad végig, míg helyezkedni nem kezdek, fordulok vele szemben. Keze a fenekemen pihen félig, de nem zavar, a közelgése melegséggel áraszt el, és a szívem sokkal hevesebben ver, mint eddig bármikor. Tudom, hogy időt kértem, de valahogyan mindig eléri, hogy egy kissé megsemmisüljek a közelében. Beleborzongok egy-egy finom érintésébe, és még többért esedezem némán, magamban. Orra az enyéméhez ér, megböki, és mind a kettőnk szája egy széles mosolyra húzódik. Ujjaim kecsesen siklanak végig a felsőtestén, érintve a tetoválások nyomat, egészen a tarkójáig, ahol a hajába túrok, s a fejemet felfelé biccentem, míg az ajkaink édesen nem találkoznak. Úgy csókol, mintha egy porcelánból készült lány lennék, aki egy érintésére akár összeroppan. A lehetetlennél is közelebb húzódok hozzá és a számat keményebben nyomom az övéi ellen, mire egy elégedett morgással válaszol, és megmarkolja a fenekemet, ezzel teljesen a teste ellen préselve engemet. Egy puszival szakad el tőlem, s tér át a nyakam vonalára, át a kulcscsontomra. Feltüzel, a testem és a lelkem is többre vágyik, ő pedig mindent megtesz a vágyaim kielégítése érdekében.

- Fogalmad sincs, hogy mennyire jó újra melletted ébredni - mormogja Harry, már a zuhany alatt.

Rosie még az igazak álmát alussza, ami nem is meglepő, hiszen még a nyolc órát sem üti az óra. A forró szeretkezésünket követően a fürdőbe vonultunk egy gyors zuhany érdekében, amely nézőpont kérdése alapon sikerül gyorsra.

- Szeretnék tényleg veletek lenni, és valami hasonlót kialakítani, ami régen volt. De persze, te tudod, hogy mennyire is sikerül ez - lépek ki a kabinból, és a testem köré tekerek egy törülközőt. Harry a csípője köré tekeri hasonlóan a sajátját, és a pultnak támaszkodva figyeli, ahogyan a kusza kontyból egy összeszedett, szorosan fogott kontyot kreálok. Sminket nem teszek fel, mert a mai napon itthon leszünk, és nem igazán látom szükségét, illetve szeretem érezni, amikor a bőröm valóban lélegzik. Emiatt, egy kevés hidratálókrémet teszek fel, aztán a fogaimat mosom meg.

- Úgy érzem magam, mint régen - szólal meg.

Mosolyogva lopok egy puszit, és sietek a hálóba, hogy egy jóganadrág és atlétát felvehessek. A folyosón végigmenve bepillantok Rosie szobájába, aki még mindig elnyúlva, kócos hajkoronával, kissé eltátott ajkakkal alszik, míg a macija már a földön hever. Beljebb lépek, és mellé helyezem a kis plüsst, aztán magára is hagyom, hiszen még nyugodtan aludhat.

Lesietek a lépcsőn és azonnal a nappaliba megyek, ahol kitárom a hatalmas ajtót, amely a kertre nyílik, hogy kicsit átszellőzzön a lakás, majd az asztalon pint poharakat és süteményen tányérokat összeszedve térek át a konyhai részre. Mindent a mosogatóba helyezek, aztán teszek fel forrni vizet, és Rosie kakaóját is elkezdem készíteni. Mivel a kicsi imádja a melegszendvicset, így előkapom a tasakot, majd a többi hozzávalót és elkezdem a reggelink elkészítését. Amint két szendvics elkészül, egy-egy tasakba helyezem őket és a pirítóba teszem egy kis időre.

- Hm, micsoda illatok - jelenik meg Harry, a kezében kócos kislányunkkal, aki nagyokat pislogva szorosan kapaszkodik apukája nyakába.

- Jó reggelt, bébi - nyomok egy puszit az arcára, mire elkezd átmászni az én kezeimbe.

- Majd én befejezem, üljetek le - hesseget bennünket arrább Harry.

Figyelem fél szemmel, ahogyan tesz-vesz, és az asztalra pakol mindent. Rosie már teljesen felébredt, így felült az ölembe, és innen dirigál Harrynek, hogy mit hova is rakjon.

- Ne parancsolgass, kisasszony - emeli fel, és a levegőbe dobja, mire a kicsi felsikít. A szívem megáll a látvány miatt, de, ahogyan Harry újra biztosan a karjaiban tartja, megnyugszom, és kissé mérgesen pillantok rá. Leül mellém, Rosie az ölében marad, csupán az ő Disney tányérját húzza maga elé. Nyomok neki majonézt, és már falatozni is kezd.

- Többet ne csinálj ilyet - nézek Harryre, miközben minimális cukormennyiséget teszek a teámba.

- Tessék?

- A szívbajt hoztad rám, hogy itt dobálod.

- Jaa, hogy az - vigyorog. - Régen sem rajongtál érte.

- Nem is értem, hogy miért.

- Minden rendben, Édes, sohasem tudnék neki ártani - húz magához, és Rosie háta mögött egy rövid csókkal pecsételi meg a szavait.

- Reggli - motyogja teli szájjal Rosie.

- Igen, édesem, reggelizünk - nyomok az arcára egy puszit, és Harryvel mi is elkezdünk enni, hogy utána minden erővel a karácsonyi menőt el tudjuk készíteni.

- Mikor szoktuk a fát díszíteni? - pillantok Harryre, amint Rosie elhagyja a helyiséget és a fürdőbe megy, hogy megmosakodjon.

- Éjszaka szoktuk, amikor Rosie már alszik, tehát holnap reggelre lesz.

- Rendben.

- Viszont az ajándékait be kellene csomagolnod, mert ebben pocsék vagyok - nevet fel, és magához von.

- Azt hiszem, hogy majd kitalálok valamit. De addig is, esetleg megpucolnád a zöldségeket?

- Neked bármit - kacsint rám, és az éppen beszaladó lányunkat elkapja röptében. - Ne rohangálj, mert a végén még baj lesz belőle, kislány - csiklandozza meg, majd egy nagy puszival elengedi.

- Segítesz nekem, bébi? Sütünk süteményt, amit holnap a nagyiékhoz viszünk, rendben?

- Krémes?

- Igen, sok krém lesz benne - hozok egy széket magam mellé, melyre fel is pattan.

Hosszúra nyúlik a nap még úgy is, hogy Harry és Rosie is itt van. Bár inkább hátráltatnak, mintsem segítenek nekem. Folyamatosan egymást dobálták a megpucolt zöldségek héjával, hiába szóltam rájuk. Harrynek több hasznát nem igazán vettem, így megkértem őket, hogy inkább máshol szórakozzanak, mintsem a lábaim alatt tébláboljanak. Elég nagy a konyha, de úgy éreztem, hogy valóban minden pillanatban aggatnak. És, ha már a segítségükre többet nem számíthattam, akkor legalább ne itt játszanak, főleg ne rumlit csináljanak.

Fogalmam sincs, hogy mikorra végeztem mindennel, pedig nem sok ételt csináltam, csak ami mára elég, és még holnapra is egy kevés, mivel a holnapi vacsorát Anne és Robin házában töltjük. Tudom, valóban azt mondtam, hogy semmi felhajtást, csupán itthoni kis családias karácsonyt szeretnék, de Anne ragaszkodott hozzá, én pedig rábólintottam, hiszen a család, a szeretet ünnepe.

A karácsonyi vacsorát követően Rosiet megfürdettem és egy-egy forrócsokival, és aprósüteményekkel ültünk le a nappaliba hárman, és a televízióban éppen kezdődő karácsonyi vígjátékot néztük. Be kell vallanom, hogy a filmben elhangzott poénok fele annyira se nevetettek meg, mint amennyire Rosie édes kacaja. Harryvel néha összepillantottunk, és szélesen mosolyogtunk. Amikor már a film vége fele csend volt a szobában, lepillantottam a kislányomra, aki már Harrynek dőlve békésen szundikált.

- Felviszem - mondta, én pedig leemeltem róla a plédet, és felálltam.

Amíg Harry az emeletre vitte, addig én összehajtogattam a pokrócokat, a párnákat is visszarendeztem, és a poharainkat is eltüntettem, amelyekben már csak halvány nyoma volt a kakaónak.

- Alszik?

- Mint a kisangyal. Akkor hozzam a fát?

- Hát, igen, én meg a díszeket.

A garázsban lévő szekrényből Harry kivette a dobozt, és én is magamhoz vettem a díszeket rejtő műanyag ládákat. A nappaliba visszaérve Harry már szorgosan kezdte összerakni a hatalmas műfenyőt. Nem kérdeztem, de magamtól is gondoltam, hogy a folyamatos takarítás, főleg Rosie mellett nem éppen a legjobb. Emiatt van műfenyő, amely csodálatos, és tényleg, szinte csak az illata hiányzik, már is igazivá válna. Figyelem, ahogyan Harry felügyeskedi az égősort, aztán együtt elkezdjük a díszeket is felhelyezni. Nem igazán nézem, hogy mit hova is tegyek, mert a fehér-piros mindenhogyan megfelelően viszonyul egymáshoz. 

A helyiséget a karácsonyfa fényei és a kandallóban pattogó tűz adja. Csend honol a lakásban, és már későre is jár, de én még mindig Harry karjaiban zárva ülök, a kanapénak dőlve a földön. 

- Tudod, csak reménykedtem, hogy a karácsonyt idén i együtt töltjük, és nem kell külön. Fogalmam sincs, hogy milyen lett volna. Abban biztos vagyok, hogy mindent megtettem volna Rosie kedvéért, hogy egy pillanatnyi szomorúságot se lásson rajtam. De azt is tudom, hogy a hálóban lefeküdve mérhetetlen fájdalmam lett volna.

- Harry, kérlek, ne gondolj ilyenekre, nem szabad, édes.

Az orrom hegyével a frissen borotvált arcát megcirógatom a vállam felett. Ujjaink az ölemben vannak eggyé fonódva, és a perc csodás. Felpillantok a smaragd szempárba, ő pedig visszatekint rám, és lassan lágy csókba invitál, mellyel eléri, hogy a torz gondolatai elillanjanak. 

27.rész*Édes kuncogások

- Sel? 

Harry meglepett arccal áll előttem, de arrább is lép, a csomagomat elveszi, és becsukja a bejárat ajtaját.

- Sajnálom, egyszerűen nem tudok otthon maradni. Még minden ködös, és ők még ködösebben beszélnek. Össze vagyok zavarodva, nem akarok Rosietól messze lenni, és valójában tőled se. Megígértem magamnak, hogy adok egy esélyt. Te vagy az egyedüli, aki nem tagadja a dolgokat, és tisztán válaszol - túrok a hajamba. - Én csak összecsomagoltam, és.. és én most itt vagyok.

- Hé - fogja kezei közé az arcomat. - Örülök, hogy itt vagy, oké? Nyugodj meg, kérlek. 

Magához von egy szoros, meleg ölelésbe, amelyet viszonozok. Pár percig csak állunk egymást ölelve az előszoba falai között. Végigsimít a tarkómon, majd a hajamba csókol hosszan és elenged. Megcirógatja az arcomat kedvesen, minek köszönhetően teljesen kiráz a hideg.

- Pakoljunk ki, oké?

Bólintok, és gyorsan kibújok a kabátomból és a cipőmből. Megfogja a táskámat, és az emelet felé kézen fogva kezd el vezetni. Csend van, a nappaliból a televízió hangja mindössze, ami megtölti a házat.

- Rosie?

- Negyed órája fektettem le, már alszik, de menj be nyugodtan hozzá.

- Előbb pakoljunk le - mosolygok rá, és követem a hálóba. 

- Nos, van egy háló, de az nincs berendezve, így még mindig azaz ajánlatom áll, hogy a díványra lemehetek.

- Nem, Harry, eddig sem volt gond, tényleg - mondom őszintén. - És még mindig én vagyok a hívatlan vendég.

- Sel - fogja meg a kezeimet. - Nem vagy vendég, hívatlan pedig végképp nem. Én ugyan úgy szeretlek, ahogyan a történtek előtt is. Örülök, hogy itt vagy, ez a te otthonod is, kérlek, hidd el. Még a dolgaid is megvannak - nevet fel. - A fürdőben ott a fiókot, ahogyan a gardróbban is a ruháid, és minden női dolog. Ez is egyfajta olyan dolog volt, hogy reménykedtem, hogy esetleg megtalálod őket, és akkor kérdésekkel állsz elő. Semmit sem pakoltam el vagy bármi ostoba dolgot nem tettem. Érted már, hogy neked mi vagyunk Rosieval a családod?
- Köszönöm - a számat az övé ellen nyomom egy pillanat erejéig, aztán mosolyogva elhúzódok tőle. - Akkor megmutatod, hogy mit hol találok?
- Persze.
A szekrényben megmutatja, hogy hol is vannak a dolgaim, bár eléggé feltűnőek, de azért a biztosra megy. A fürdőszobában is azt a pár fiókot megmutogatja, illetve a többi tartalmát is, hogy tudjam mit, hol kell keresnem. Miután mindent megmutatott, bemegyek Rosiehoz, aki a szorosan macit ölelve alszik. Feljebb húzom a kis kezén a takarót, az arcára puszit nyomok, és leoltom a villanyt. Az ajtaját résnyire nyitva hagyom, s vissza is térek a hálóba, ahol Harry már enyhén nedves tincsekkel, egy bokszerben teszi el a díszpárnákat.
- Átöltözök és jövök - mosolygok rá, aztán a szekrényből előveszek egy levendula színű trikót és egy jóganadrágot.
A fürdőszobába vonulok a ruhadarabokkal, ahol is a fiókom tartalmát kezdem el felmérni, miközben a fogaimat megmosom. Megmosom az arcomat, és kifésülöm a hajamat, majd átöltözök, és a szennyesbe dobva a ruháimat leoltom a villanyt, és visszabotorkálok a sötét folyosón Harryhez. Ahogyan bemászok mellé, leoltja az éjjelilámpát és felém fordul.
- Rendben vagy?
Közelebb bújok, az arcomat a mellkasához szorítom, és a derekánál teljesen átölelem a takaró alatt.
- Most már igen.

*

- Héé! - nevetek fel, amint Rosie két tojást próbál meg feltörni, egymásnak ütve azokat. Minden tiszta tojás lesz, míg a kislány jókedvűen nevet. - Így soha nem lesz kész a süti, kisasszony - nevetve ingatom a fejemet, és egy papírtörlő segítségével megtörlöm a kezeit.
- Meglepetés, apucnak!
- Igen, bébi, meglepetés lesz neki, ha sikerül elkészíteni - puszilom meg, és a maradványokat eltüntetve segítek neki. - Összekevered?
Bólint, én pedig a kezébe adom a keverő kanalat. A széken is még kissé lábujjhegyen áll, hogy lássa, mit is csinál, így végül felelem és a szemközti, tiszta pultra ültetem, az tálat is neki adom, és hagyom kibontakozni.
Holnap lesz karácsony, így ma Rosie és én már lelkesen készítünk pár finom süteményt, az ételek pedig holnapra maradva. Harry mondta, hogy ma este étterembe visz bennünket, ami meglepett, bár elmondása szerint mindig karácsony előtt este a kedvenc vendéglőmbe ültünk be, már hosszú éve.
- Kész! - lelkesen mondja Rosie, mire megtörlöm a kezem, és mellé lépek.
- Még egy kicsit megkeverjük, rendben?
Magamhoz veszem a tálat, és teljesen egységesre dolgozom a tésztát, miközben a könyvre pillantok, amelyben a pontos recept található. A már rendbe rakott pultra teszem a tálat, és Rosiet pedig újra a székre emelem, hogy mindent nyomon tudjon követni, illetve segédkezzen nekem.
- Melyiket szeretnéd?
Mutatom neki a sütőformákat, amiket találtam. Az egyik egy hóembert formáz meg, míg a másik egy fenyőt, a harmadik pedig egy mackót.
- Maci - húzza közelebb a lila színű szilikon sütőformát.
- Beleöntöd ezeket?
Kiveszi serényem a kezeim közül a kis üveg tálat, amelyben csokidarabok, és különböző színes, süteményre való cukorkák vannak. Beleönti a kakaós tésztába, és elkezdi kevergetni. Türelmesen várom, ahogyan beledolgozza a tésztába, majd elém csúsztatja a tálat, és én is átkeverem, hogy mindenhova jusson. A kivajazott-lisztezett formába öntöm, Rosie pedig még egy másik tálból tesz a tetejére pár kocka csokoládét.
- Mehet a sütőbe?
- Igen! - lelkesen kiált fel, míg a saját szájába is egy kocka csokit juttat.
Beteszem a már előmelegített sütőbe, és az órára pillantok, majd újra a kislányomhoz megyek, aki még mindig a széken állva figyel, és csokit majszol. Felém is nyújt egyet, melyet mosolyogva el is fogadok, és egy puszit nyomok az arcára.
- Pakoljunk el, mielőtt apa hazaér, rendben? És utána fürdés, hajmosás! Mindened lisztes.
Kuncogva mászik le a székről, és szalad át a nappaliba. Igen, gondoltam, hogy a takarítást már messze nem olyan mókásnak fogja tartani.

*

- Hm, micsoda illatok - hallom meg Harry hangját, ahogyan belép a ház ajtaján.
Rosieval a nappaliban ülünk. Nemrég végeztünk a fürdéssel, így most ő fürdőköntösben ül, mesét néz én pedig óvatosan a hajában lévő kisebb gubancokkal harcolok.
- Apci! - kiált fel a kicsi, és elszalad, egyenesen Harry karjaiba, aki felkapja őt.
- Szia szerelmem - csókolja meg sokszor az arcocskáját. - És ott a másik szerelmem is.
Közelít meg, és a halántékomra nyom egy csókot. Még mindig a kis távolságot tartjuk, bár a becézéseket és az ehhez hasonló dolgokat mindig megejti Harry, én pedig őszintén, cseppet sem bánom. Jól esik, bár a gondolataimat nem igazán tudom rendezni, de afelől kétségem sincs, hogy mellettük a helyem.
Rosie visszahelyezkedik elém, én pedig tovább fésülöm. Harry mellém ül, és a vállamra nyom egy csókot.
- Minden rendben volt?
- Persze, mi gond lehetne egy pékségben? - vigyorog rám. - Van kedved akkor ma kimozdulni?
- Megbeszéltük.
- Igen, tudom, csak semmit sem szeretnék erőltetni. Ha azt mondod, hogy maradjunk itthon, akkor maradunk.
- Harry, minden rendben, tényleg. Voltunk bevásárolni, mindent beszereztünk holnapra, úgyhogy már csak meg kell főzni az ételeket.
- Oké.
- Megnézzük a macit?
Rosie előre szalad, Harry pedig megfogja a kezemet és kivezet a konyhába. Rosie felmászik a székre, ami még mindig a pult előtt pihen, és onnan figyeli, ahogyan már a kellően kihűlt süteményt kiborítom a formából. Szerencsére a maci forma tökéletesen megmaradt, így Rosienak széles vigyor kerül az arcára. Harry megdicséri és egy puszit nyom az arcára, majd hallgatni kezdjük, ahogyan azt is elújságolja, hogy mennyit is segített nekem.
Fogalmam sincs, hogy mikori is kezdünk el készülődni, de Rosie haját készítem el elsőnek. Megszárítom, és hullámokat teszek a végébe egy sütővas segítségével. Nagyon élvezi, ahogyan a félhosszú haja szeleburdi hullámokban végződik. Kevés lakkal fixálom neki, ő pedig a tükör előtt forogni kezd, hogy lássa. Mivel a ruhája már ki van választva, csak bele kell bújnia, így én kezdek el készülődni, Harryvel együtt. Rosie addig a szobánkban egy mesekönyvet forgat, legalábbis a színes képek nagyon lekötik.
A hajamat kivasalom és összefogom egy szoros copfba, míg a sminkemet teljesen természetesre készítem el. Belebújok a ruhámra, amelyet a szekrényben felakasztva találtam. Nagyon megtetszett már az első pillantásra, így nem is keresgéltem tovább. Amint a ruha rajtam van, Rosiehoz megyek és őt kezdem el felöltöztetni. Lassan végül mindenki elkészül, s lesétálunk a földszintre, ahol Harry vár ránk.
- Nagyon mázlisat vagyok, hogy két ilyen csodálatos hölggyel tölthetem az estét - mosolyog ránk.

csoport: Alexa S. blogs

26.rész*Családias ünnepek

Mocorgás és édes sutyorgás egyvelege ébreszt fel mély álmomból. A szemhéjaimat nem nyitom fel, csupán csendesen, némán hallgatom, ahogyan Rosie és Harry beszélget. Gyereki kuncogás üti meg a fülem, és vissza kell fognom magam, mielőtt az ajkaimra mosoly húzódna.
- Készítünk anyának valami finomat?
Harry hangja, és a megnevezés bizsergéssel tölt el. Jól esik hallani a szavakat, és azt, hogy Rosie már sokkal jobbkedvű.
- Bolondgomba is volt a gyógyszeredbe? - vidám hangon kérdezi Harry, mire a pici csak tovább kuncog. - Nyomás, mielőtt felébresszük anyát.
Érzem, ahogyan mozognak, s Harry valószínű, hogy a karjaiba emeli a lányunkat. Felpillantok kicsit és valóban, Harry karjaiban pihen Rosie, de a kuncogása még mindig nem marad abba, és azonnal elfog a vágy, hogy a különös jókedvének okát megtudjam. Még is nyugton maradok, a takarót feljebb húzom magamon, és tartom magam ahhoz, hogy nem kelek fel, mert nem szeretném elrontani a meglepetésüket. A takaró anyagát magamra húzom teljesen, és elmosolyodok végre. Még ha szemtanúja nem is, de fűltamúja tökéletesen voltam a reggeli kis jelenetnek, amely boldogsággal áraszt el.

Sikerül vissza aludnom, ugyanis Rosie apró kezeit érzem meg arcomon. Simogat, kis puszikkal áraszt el. Felnézek a mosolygós arcára. Még mindig pizsamába van, a haja pedig kuszán össze van fogva copfba.
- Jó reggelt - mosolygok rá.
Közelebb bújik és még egy puszit az arcomra nyom.
- Rosie - suttogja Harry, aki meg is jelenik az ajtóban pár perc elteltével. - Mondtam, hogy ne ébreszd fel - korholja finoman, amint megpillantja mellettem a kislányt.
- Semmi baj - felelem azonnal egy mosolyt küldve Harry irányába.
- Csináltunk reggelit - újságolja Rosie. - Palacsinta, tojás..
- Hm, remekül hangzik - ülök fel teljesen. - Megmutatod?
Bólint, és már a magas ágyról mászik is le. Apró kezét nyújta, én pedig megfogom, és hagyom, hogy levezessen a földszintre. Harry követ bennünket. Testét a bokszere takarja, így tartom magam, hogy elgyengülésemet kellően palástoljam. A finom illatok pillanatok leforgása alatt kúsznak az orromba. Az éhség azonnal rám tőr, és vágyat érzek, hogy mielőbb a számat érjék a finom falatok.
A konyhában az asztal valóban ok finomsággal van tele. Palacsinta elég nagy mennyiségben, rántotta, pirítós, felvágottak, és még sok minden ínycsiklandó dolog. Tea, kávé, kakaó és még narancslé is helyet kapott a tányérok, és evőeszközök között. Leülök Rosieval, az arcára pedig egy cuppanós puszit nyomok.
- Csodálatos munkát végeztetek - dicsérem, mire bólint egyetértően, és már egy palacsintáért nyúl, amely még gőzölög.
Harry is helyet foglal, én pedig a zöldteámba kortyolok, amely tökéletesen van elkészítve, és ebből azonnal tudom, hogy már régebben is megcsinálta nekem. Csendben kezdjük elfogyasztani az ételeket, amelyek hamar elérik, hogy a hasunk megteljen. Jól lakottan dőlök hátra, míg Rosiet figyelem, ahogyan mogyoróvajjal keni meg a palacsintát, majd eper lekvárt ken a tetejére. Harry a segítségére siet, és felszeleti a tésztát, amelyet így könnyeden a villájával be is lapátol. Szinte az egész arca maszatossá válik, de nem zavarja, és ez így van jól.
- Irány mosakodni - mondja neki Harry, amint az utolsó falatot is megette, és a kakaóját is eltüntette.
Nevetve szalad ki a konyhából, és hallom, ahogyan az alsó mosdóba megy. Felállok, és Harrynek kezdek el segíteni. Ellenkezik, de én rosszul érezném magam, ha most csak ülnék és nézném. A reggelit így is ő készítette, ennyit pedig én is megtehetek.
- Figyelj, lassan haza megyek - töröm meg a csendet közöttünk. - Beszélnem kell Lizel és Andrewval. És át is kell gondolnom, hogy hogyan tovább.
- Mármint...
- Nem hagyom magára Rosiet - szögezem le azonnal. - És megértem a te döntésed okát is, de ez akkor sem olyan egyszerű.
- Rendben - sóhajt fel én pedig mosogatni kezdek.
- Hétvégén karácsony.
- Basszus, tényleg? - döbbenten pillantok rá. - Teljesen elfelejtettem.
- Ne aggódj, amit szeretett volna Rosie, megvettem neki, úgyhogy, ha gondolod, akkor közösen adhatjuk neki.
- Csak, ha a felét kifizethetem.
- Sel, kérlek - nyög fel fájdalmasan. - Akár mennyire is fura a helyzet, és nem minden normális körülöttünk, gyakorlatilag az édesanyja vagy, és a menyasszony.. vagyis.
- Nem, rendben, oké - szakítom félbe. - A hétvégét pedig megbeszéljük, rendben? De kétlem, hogy valami nagy családi estére vágyok. Rosieval szeretnék lenni, egyértelmű, de semmi felhajtás.
- Soha sem szeretted a felhajtást - mosolyog rám, mire az én szám is egy széles mosolyra húzódik.

Kusza gondolatokkal, boldog reggellel, és erősen verdeső szívvel lépek be a családiház ajtaján. Megszabadulok mindentől, és beljebb lépek. A nappaliból a televízió hangja szűrődik ki, így egyből oda térek be. Andrew focimeccset néz, míg Liz valami könyvet olvas.
- Sziasztok - köszönök, ahogyan feszülten beljebb lépek a helyiségbe.
- Szia - mosolyog rám Liz. - Merre jártál?
- Harryéknél voltam - rogyok le a kanapéra. - Miért.. Miért nem mondtátok el? - Elisabeth szemei felcsillannak. - Nem, nem tért vissza az emlékezetem, de rájöttem. Mindegy, hogy hogyan, de megtudtam, és egyszerűen nem értem, hogy miért nem mondtátok el, hogy Harry a vőlegényem és, hogy Rosie a közös gyermekünk? Tudjátok, hogy mennyire rosszul érzem magam? Igaz, az első pillanattól imádom a kicsit, de akkor is, ez...ez...
Liz összecsukja a könyvét és a térdeire csúsztatja a tenyereit.
- Tudnod kell, hogy Harry küzdött azzal, hogy elmondja neked. Mindenképpen szerette volna, hogyha emlékek nélkül is, de tudod az igazat. Nem akart elveszíteni, rettegett attól, hogy vajon mi lesz, mi fog történni.
- Selena, messze kellene kerülnöd attól a tiszteletlentől - mordul fel Andrew.
- Mi? - kapom rá a fejem. - Mi a bajod Harryvel?
- Andrew csak öreg és zsörtölődik, ne is foglalkozz vele.
- Sajnálom, hogy nem akarom tovább titkolni az igazat a lányunk elől - mormolja újfent, és visszafordítja a fejét a meccsre, melyben gólt rúgnak, és ő szentségelni kezd. Nyílván a másik csapatnak szurkol.
- Fejezd be! - mordul fel Liz. - Nézd, Sel, menjünk igyunk egy teát, rendben?
Bólintok, és követem a konyhába, ahol vizet kezd forralni a két csésze teának. Leülök, és türelmesen várok annak ellenére, hogy nagyon nem vagyok az. Csendben figyelem, ahogyan lassan elkészíti az italokat, és leül velem szemben.
- Mit mondott neked Harry? - nyugodt hangon kérdezi.
- Hogy ti, és Anneék javasoltátok, hogy ne mondjatok semmit, de az orvosok rábízták a döntést, és ő szerette volna elmondani nekem a teljes igazságot.
- Ez így igaz. Harry valóban kijelentette, hogy nem akar hazugságban élni - helyesel. - De mindenki a te érdekedben tette. Vannak olyan dolgok, amiket még nem tudsz, és ezeket nem az én feladatom elmondani.
- Ne, ne folytassuk ezt a titkolózást, kérlek. Elegem van abból, hogy folyamatosan mindenki csak ködösít, de közben a szépet és a jót játssza.
- Megértem..
- Nem, ha megértenéd te, vagy bárki más, akkor nem takargatnátok tovább a valóságat, hanem igenis elmondanátok nekem. Tudod, Liz, bármennyire is próbáltok meggyőzni arról, hogy nem Harry mellett a helyem, még is ő a legőszintébb velem. Ahogya rákérdeztem a dolgokra, elmondta. Persze, már mindent tudtam, de nem próbált meg komoly magyarázkodásokba kezdeni, vagy valmai ködös sztorit kitalálni. Egyszerűen elmondta az érzéseit, a saját gondolatait, és, hogy Rosie mennyire hiányolt engem az életéből. Tudod, eszembe jutott, hogy esetleg a kettőnk közötti kapcsolat nem olyan, mint Rosie és a köztem lévő. Ő a kislányom, én adtam neki életet, és egy pillanatot sem szalasztok el, hogy vele lehessek.
Liz mélyeket lélegzik, és a fejét nemlegesen rázza meg.
- Valóban messze nem olyan jó a kapcsolatunk, de reméltem, hogy ezen változtathatunk - kétségbeesetten pillant rám.
- Így sehova se fogunk jutni.
- Meg kell értened, hogy vannak dolgok, amik akár rosszabbra is fordíthatnád az állapotodat!
- Ugyan már, ennél rosszabb mi lehetne?
- Én semmit nem mondok, sajnálom - kortyol bele a teába.
- Remek - sóhajtok és felállok.
- Mit csinálsz?
- Mint említettem, nem szeretnék távol lenni a lányomtól.
Ezzel magára is hagyva az emeletre sietek, a szobámba. Felkapok pár ruhadarabot, és egy neszesszert, aztán át is sietek a fürdőszobába, ahol olyan sebességgel zuhanyozok le, hogy még engem is meglep. A hajamat egy szoros copfba fogom, és elkezdek mindent bedobálni a kis neszesszerbe. A legfontoabbakat pakolom be, s végeztével rohamos léptekkel térek vissza a hálómba. Farmert és inget kapok magamra, a fekete táskámba pedig hasonlóan a legszükségesebb dolgokat csomagolom el. Az ágyam mellől a párizsi képkeretet is elcsomagolom, amelyben Harryvel közös fényképem pihen. Amint még egyszer körbe nézek, és konstatálom, hogy  ajelenleg legfontosabb dolgaimat elcsomagoltam, fel is kapom a kabátomat és a csizmámat. Táskám pántját a vállamra csúsztatom, és mindenféle visszapillantás nélkül hagyom hátra a szobámat, és az egész emeletet.
- Selena - Liz hangja ragadja meg a figyelmemet. - Hova mész?
- Már mondtam, nem hagyom magára a lányomat.
- Rosienak van egy édesapja is, Sel. Nem szükséges elköltöznöd.
- Ezt inkább most nem hallottam. Előre látom, hogy remek családi ünnepünk lesz - nevetek fel, és a hátam mögött hagyom a házat hosszú léptekkel.