11.rész*Minnie és Mickey

Melegség veszi körül a testemet, amely talán már túlságosan is zavaró számomra, így a takaró szélét megkeresem, és kibújtatom a lábaimat alóla. Kissé mozgolódom, míg újra megtalálom a kényelmet. A kezem kissé elzsibbadt, így megpróbálom megmozgatni, ám nem igazán sikerül, ugyanis az ujjaim másik ujjak köré fonódnak. Lassan, aprókat pislogok, amíg a gyér fényt meg nem szokom, amely a nem tökéletesen összehúzott függöny résén szökik be. Arcom egy mellkason pihen, és találgatnom sem kell, hiszen tudom, hogy Harry enyhén kidolgozott mellkasa szolgált éjjel a párnámként.

Megdermedek, amikor a hátam mentén kis cirógatásra leszek figyelmes, a szemhéjaimat lecsukom, és úgy élvezem a gyengéd érintést, amely szinte elérni, hogy az álmosság érzése ismételten maga alá temessen.

- Tudom, hogy ébren vagy – motyogja sokkal mélyebb hangon Harry.

- Nem tudhatod – felelem halkan, mire elneveti magát.

- Egy picit visszafeküdnél a párnádra? Kissé elzsibbadt a jobb felem – még mindig érzem a mosolyt a hangján.

- Ne haragudj – mentegetőzöm nyomban, és már arrább is húzódom a teste melegétől.

- Nem haragszom, és ilyen messze sem kell menned – mászik utánam.

Már egymással szemben heverünk, keze a derekamon a másik pedig a feje alatt. Tekintetével engem figyel, én pedig zavarba jövök. Még közelebb mászik hozzám, az ajkai pedig megérintik a homlokomat, édes puszinak perzselő nyomát hagyva a bőröm felszínén. Mosolyom kiszélesedik, és a mellkasában meg is próbálom azonnal elrejteni a pozsgás arcomat.

- Annyira tetszik, ahogyan reagálsz – szólal meg.

- Tessék? – kapom fel egyből a fejem, minek következtében egy fájdalmas találkozó az ő fejével a jutalom. Mind a ketten feljajdulunk. – Jajj, istenem, ne haragudj, tényleg – fogom ujjaim közé az állát, ahogyan felülök. – Csak én vagyok ennyire szerencsétlen – vizsgálgatom a területet, és a száját is kinyitom, hogy a fogait ellenőrizzem, aztán rájövök, hogy mennyire abszurd a dolog, így el is húzódom tőle. – Úr isten, sajnálom.

- Sel – nevem egy kis nevetésbe torkollik. – Nézz rám – ül fel velem szembe. – Semmi nem történt. Ez megesik bárkivel, ne aggódj – cirógatja meg az arcom. – Katonadolog.

Felnevetek ezen a megjegyzésén.

- Már nem is fáj – húz a derekamnál fogva közelebb, míg a másik keze az ujjaimmal játszik. – Rosienak is mindig ezt mondom, és már abba is hagyja a sírást.

Arcára szeretetteljes mosoly rajzolódik ki, én pedig viszonozom azt a kis mosolyt.

- Alig várom, hogy megismerjem – őszintén felelem.

- Ígérem, hogy hamarosan találkozhatsz vele – pillant a szemeimbe.

- Hiányzik, igaz?

- Ő a mindenem, a kis szerelmem, aki a nap legtöbb részében velem van, igen, nagyon hiányzik. Nem gondoltam volna, hogy ez a pár nap nélküle ennyire nehéz lesz. Mióta megszületett, mellettem van, és csak minimális időre engedtem el, ami éppen a munkám miatt volt csupán. Csodálatos kislány.

- Menjünk haza, Harry – szorítom meg kissé a kezét. – Már úgy is túl vagyunk azon, amiatt jöttünk. Semmi szükség arra, hogy már maradjunk.

- Te szeretnél hazamenni?

- Nem arról van szó, hogy én mit szeretnék, Harry. Hanem arról, hogy a kislányod mindennél fontosabb, és mellette a helyed.

- Tehát szívesen maradnál még itt velem kettesben – vonja le ügyesen a következtetést.

- Harry…

- Én is szeretnék még veled maradni, Sel – egy tincset tűr el az arcomból, s a hajamba túr.

- Ha hazamegyünk, ott is ott leszek, hiszen a pékségedben dolgozom – mutatok rá a dologra.

- Sel, szerintem felesleges már játszani a csak munkatársak vagyunk szerepet. Mind a ketten tudjuk, hogy a csók nem véletlen volt, és, hogy mocskos módon oda vagyok érted. Nem fogok hazudni, és rejtegetni, amikor az orrunk előtt van.

- Mi volt közöttünk a balesetem előtt?

- Kérlek, megbeszéltük, hogy nem hánytorgatjuk a múltat – a szemeimbe néz, ahogyan arcomat közrefogja. – Nem számít semmi, csak a jelen, Sel. Megbántad, hogy megcsókoltalak?

- Miért kérdezel mindig ostobaságokat? – nyögök fel szinte már fájdalmasan.

Elvigyorodik, aztán ajkait erőteljesen az enyémek ellen nyomja. Reagálok rá, és finoman csókolom, miközben óvatosan hátradönt az ágynemű közé, és fölém magasodik. Lábai a csípőm mellett pihennek, de az ajkai egy másodperc töredékére sem szakadnak el tőlem. Hajába túrok, és bátran kinyitom a szám, amikor a nyelvével végigsimít a felső ajkamon. Felsóhajtok, s teljesen magamra vonom. Furcsa, még is kellemes bizsergés jár át, amikor a lábával befurakszik, az én lábaim közé, aztán a másikkal is, és teljesen az én testemre ereszkedik. Kezével tartja magát, még is egybesimulunk teljesen, s a meleg bizsergés azonnal át is jár.

Kis puszikkal szakad el tőlem, majd végigsimít az arcomon, és mosolyogva pillant a szemeimbe.

- Mit szeretnél ma csinálni? – kérdezi érdeklődve.

- Mondjuk, sétálhatnánk, megnézhetnénk pár helyi nevezetességet.

- Remekül hangzik, de tényleg csak párat, mert estére már terveztem valamit, és oda nem lehet fáradtan menni.

- Mit terveztél? – vonom össze a szemöldökeimet.

- Nem meglepetés, ha elárulom – nyom egy puszit az orrom hegyére. – De olyan dolgot fogunk csinálni, amit régen is nagyon szerettél, úgyhogy nem kell kétségbeesned.

- Oké, legyen – bólintok. – Együtt is csináltuk már?

- Hát társasággal párszor igen, nem sokszor, de te nagyon imádtad. Ketten nem volt rá még precedens, de itt a remek alkalom, nem igaz?

- Estig ezen fog járni az agyam – sóhajtok fel. – Bár vannak ötletem.

- Tényleg? – felcsillannak a szemei.

- Nem emlékek, csak ötletek, Harry.

- Oh, persze, sajnálom – kászálódik le rólam, és a kezét nyújtja. – Ki az ágyból, te lustaság.

Nevetve fogadom el a kezet, és ahogy felállok, egy újabb kisebb puszit lop. Elszakadok tőle, és pár ruhát megszerzek a bőröndömből, amelyekkel el is vonulok a fürdőszobába. Ahogyan magamra zárom az ajtót, megengedem a zuhanyt, hogy a víz elérje a megfelelő hőfokot, amíg megszabadulok a ruháimtól. Hajamat egy csattal fogom fel, és már be is állok a tágas kabinba.

Hamar végzem, hiszen a zuhanyzás nem a kedvencem, ha megtehetem, inkább a kádban merülök el hosszadalmasabb időre, míg a zuhany alatt csak a szükséges időt töltöm el. Megtörülközőm, és elkezdek felöltözni. Mivel csak fehérneműt hoztam magammal, így azt veszem fel, és a hotel fürdőköntösét. Hajamat gyorsan kivasalom, és egy naturális sminket viszek fel az arcomra. Amint elkészülők, elhagyom a fürdőt, és átadom a helyem Harrynek.

A nap kellemesen süt, egyáltalán nem látszik, hogy már a téli évszakba léptünk. Ennek okaként kerül elő egy kicsit vastagabb testszínű selyemharisnya,egy drapp, meleg felső, amelyet betűrök a barna rövidnadrágomba. Lábfejeimet a hasonló színvilágú csizmámba bújtatom, utolsó simításként pedig párat fújok magamra a parfümömből.

- Nem fogsz így megfázni? – egy hang hívja fel magára a figyelmem.

Harry egy bokszerben áll előttem, összefogott hajjal.

- Kellemes idő van kinn, és kabátot is veszek még – felelem meg a kérdését.

- Rendben, csak nem szeretném, ha megfáznál – monoton hangon feleli, miközben magára rángatja a fekete nadrágját.

Nézem, ahogyan ő is elkészül, és az öltözéke nagyin is bejön. Imádom a stílust, amelyet ő alkotott, és nem pedig őt alkotta. Igazán dögös, be kell vallanom, és nem kétség, hogy ezt ő is tökéletesen tudja magáról.

- Induljunk reggelizni.

Kabátomat felveszem, ahogyan a táskámat is, és már kinn is vagyok a folyosón, a lift felé igyekezve, Harry hosszú lépteit követve.
A reggelinket egy kellemes hangulatú, kis francia kávézóban fogyasztjuk el. Igazán finom francia reggelit szolgálnak fel nekünk, amelynek már csak az illata is ínycsiklandozó. Nagyot nyelek, és a meleg, még gőzölgő teámba kortyolok, amelyből pedig a gyümölcskeverékek fenséges illata csap meg minden pillanatban.
- Sel – szólít meg Harry, mire felkapom a fejem. – Egyél, ne csak nézegesd.
- De annyira szép – jegyzem meg és a tányéromra pillantok újra, amelyen szinte egy mesterkélt étel foglal helyet.
- Igen, valóban, de soha nem laksz jól, ha csak nézegeted – bök kissé oldalba.
Ragaszkodott hozzá, hogy mellém üljön, amelyet a bőr határú ülőke meg is engedett neki könnyedén. Ő kissé férfiasabb ételt rendelt, de annak a látványa is lenyűgöz. Megfogom a villámat, és a tányérjából csenek egy falatot, mire vigyorogva rám néz.
- Edd meg a reggelid, és ne legyél rossz kislány – jegyzi meg halkan. – Gondolj arra, hogy utána egy fenséges kókuszos-csokis sütemény vár rád.
- Még szerencse, hogy annyira imádom, hogy szeretem magam – jegyzem meg, és egy villányi adagot már meg is ízlelek.
- Szeretem nézni, amikor eszel. Olyan jóízűen, nem törődve azzal, hogy mi mennyi kalóriát is tartalmaz – fejti ki Harry az észrevételét.
- Ez eléggé fura – nevetek, amint lenyelem a falatot. – Azt hiszem, nem foglalkoztat mások véleménye.
- Igen, régen sem érdekelt, hogy az emberek mit mondtak rólad.
- Valószínű a legjobb tulajdonságom.
- Sok jó tulajdonságod van még, ne aggódj.
- Például, hogy szeretek a tányérodból ellopni bár guszta ételt?
- Hé! Erről nem volt szó! – teszi le az evőeszközeit, és magához húz, miközben az oldalamat csiklandozza.
- Elég, Harry – próbálom visszafogni magam, és nem kiáltozni, ahogyan tegnap éjjel tettem azt a hotelszobánkban.
- Csak mert itt vagyunk – csókol halántékon, és elenged, amiért hálás is vagyok neki magamban.
Csendben eszünk tovább, Harry már meg is ette a sajátját, ám még a kávéját iszogatja. Már nekem sincs sok hátra, persze a süteményem még várat magára, ahogyan a teám nagy része is, de Harry megnyugtatott, hogy sehova sem sietünk. Imádok enni, tény, de a gyorsaság nem igazán az erényem.

Amint eltüntetek mindent, kényelmesen hátradőlök, és pár pillanatra lehunyom a pilláimat.

- Azt hiszem teleettem magam.

- Nem baj – mosolyog rám Harry. – Most úgy is sétálunk sokat. Mehetünk?

- Igen – állok fel, ős pedig udvariasan felsegíti rám a kabátomat.

Ezután felveszi a sajátját, majd megfogja a kezemet, és úgy indulunk tovább, felfedezni a várost.

*

 - Úr isten mennyi lakat – ámuldozok a hídon látott több ezer lakat láttán.

- Szerelemlakatok – mondja Harry.
- Szerelemlakatok? – kérdezek vissza azonnal, kissé értetlenkedve.
- Úgy tartják, ha a szerelmesek egy véget nem érő láncra, vagy kerítésre lakatot helyeznek el, akkor a szerelmük örökké fog tartani – magyarázza. – Aztán a szerelmesek együtt eldobják a kulcsokat.
- Ez őrültség, nem egy lakaton múlik a szerelem.
- A hit, él az emberekben – vonja meg a vállát. – Már Európában is több országban elterjedt. Itt a Pont des Arts gyaloghídra esett a választása az embereknek, ahogy láthatod. Amint felteszik a monogramjukkal ellátott lakatot, a Szajnába dobják a kulcsokat, és erősen hisznek benne, hogy a szerelemük örökké élni fog.
- Egy lakat véleményem szerint kevés a szerelem megtartásához, de mit is tudhatok én, amikor még szerelmes sem voltak – nevetek fel, de Harry arca teljesen komoly.

- Menjünk, mielőtt elijeszted a szerelmes embereket a negatív gondolataiddal – szorítja meg kissé a kezemet, és tovább vezet.

- Ez csak a józan gondolat, semmi negatív nincs benne.
- Rendben, Sel, ahogy szeretnéd – feleli közömbös arccal, és tovább vezet.
Sok szép dolgot látunk, és pár kisebb, csodás szuvenírt is beszerzünk. Útközben egy Disney bolt előtt is elhaladunk, ahova betérünk lelkesen. Harry a kislányos oldalra vezet, és nézelődni kezd a csodás, hatalmas plüssállatok között.

- Szerintem ez nagyon édes, és igazán csajos – mutatok fel egy nagy Minnie egeret.

- Rosie kedvenc meséje – pillant rám csillogó szemekkel. – Elviszem neki.

A pénztárhoz megyünk, és Harry kifizeti a kislányának szánt ajándékot, majd a tasakot elveszi, és kivezet a boltból.

- Biztos vagyok benne, hogyha meglátja, akkor el kell hoznod Disneylandbe.

- Szívesen fogom elhozni – a tekintete csillog. – De előre szólok, hogy akkor is jönnöd kell, mert te fogsz minden őrült csajos dolgot megcsinálni vele.

- Pedig mennyire jól mutatna az arcodra festett kiscica, és a Minnie egeres fejpánt, édes rózsaszín masnival.

- Oké, Sel, most fejezd be – nevet fel jókedvűen. – A kislányom, és ha ezt szeretné, megtenném érte.

- Egy percig sem kételkedtem benne – őszintén felelem. – Nem kétség, hogy egymás nagy szerelmei vagytok.

- Nem tudhatod, hogy ő hogyan is viszonyul hozzám – pillant rám.

- Leszűrtem már abból, ahogyan mesélsz róla.

Magához van, a számra gyors csókot nyom, és egy taxit le is int, amely visszavisz bennünket a hotelünkbe, hogy az estére készülődjön, bár még mindig fogalmam sincs, hogy hova is visz Harry.